Egy újabb Ayenás magömlés..
Olvassátok.. ez már egy fokkal.. szabadosabb..
Név: Devon Drake (igen, a név kötelez..:D)
Kor: 34
Külső leírás: magas, impozáns alakja mellé borongós fanyarság társul. Határozott kiállású, kellemes, talán kissé érzelemmentes szobor szerű márvány arca finom vonásaival kortalannak tűnik. Fakó kék tekintete szúrós, nyugtalanító részletességgel kiveséz mindent. Haja rövid, rendezett, öltözködésében laza, hideg eleganciára törekszik.
Jellem: megfontolt, higgadt, számító viselkedését a fanyar humor derűje tarkítja. Egyszerre nyájas és kizsigerelő, bizalmas és távolságtartó. Komolyság és profizmus megszállottja… A maga sajátosan játékos módján. Megadja a tiszteletet annak, akiben elegendő hasznot lát, máskülönben hiúsága és egoizmusa még látszatra sem visel konkurenciát. Kedveli a luxust, tipikus yuppie.
Előtörténet: vérbeli üzletember, és tapasztalt alvilági játékos. Kényelemben, eleganciában, és csendes erőszakban nőtt fel. Fiatalon elhalálozott apjától hosszas testvérviszály, és fájdalmas dominanciaharc árán megörökölte mind a legális üzleti ügyeket, mind a kevésbé nyilvánvaló alvilági ügyleteket, amikben ezidáig stabilan helyt is állt. Kevésbé stílszerű ügyleteit egy kifejezetten előkelő kaszinó alatt bonyolítja a város szívében.
Hobby: szerencsejáték, drogok, hobby állattartó, sport, éjszakai élet, orgiák és nigth klubbok
Név: Tatsuno Aoi
Kor:35
Külső leírás: Hosszú egyenes fekete derekát verdeső selymesen csillogó haj. Keleties, bambusz zöld szemek. Lédús bogyós-gyümölcshöz hasonlító szépen ívelt ajkak. Izmos test, magas testalkat(ázsiaihoz mérten), inkább szálkás, mint tömeges izmok birtokosa. Megnyerő egyenes profilú arc, markáns állkapocs. Kellemes, finom bőrtónus.
Jellem: Aoi név jelentése mályvarózsa. Ehhez hasonlóan ő is lehengerlő szépségű, és kedves, megnyerő a külsőségekben, és az üzleti életben. Okos, még ravasznak is mondható. Könnyen kiismeri az emberek mozgatórugóit, erősségeit gyengeségeit. Érzelmes, de ezt mélyen magába zárja mert fél támadási feleüketet adni bárkinek is. Nincs senkije akire odafigyelését fordíthatná. A felszínem nyájas, de fallal veszi körül magát, mely fal mögött, lelkének mély bugyra rejtőzik, amit mindenk előtt el kíván rejteni. A valódi személyiségét igyekszik titkolni ameddig érdekkapcsolatokat létesít. Az embereket nem becsüli sokra, minden esetben csak érdekből közelít és az önfeláldozást, vagy az őszingeséget még csak hírből sem ismeri. Hatalmaskodó,irányító, olykor tudálekos, vagy egyszerűen elviselhetetlenül pokrócként viselkedik. Távolságtartó a való életben, ha valamiben nem szimatol üzletet, abba bele se vág, magánéletében bizonytalan, de a kemény és független, ambiciózus férfi látszatát igyekszik tartani.
Valószínűleg a múltja miatt nem képes valódi szexuális kapcsolatra, aberrált, az ágyban domináns, szeretőit vagy alkalmi partnereit gyakran váltogatja, a szex számára gyakran a meggyőzés egy erős eszköze csupán. Furcsa fétisek büszke tulajdonosa, az újdonságot mindennél tőbbre értékeli. Állandóan meg kell lepni, le kell nyűgözni.
Ha valaki valaha megkapja a szívét ahhoz a végletekig hűséges és ragaszkodó, de nem veti el a flörtöt, mert talán tőle származik a “hűseget fogadtam, nem vakságot” mondás.
Élettörténet: Az anyja egy luxus prostituált(gésa) volt. A királyi hadiparancsnokság fordult meg hálószobájában. Aoi az egyik igen magas rangú parancsnok fia. A szerzetesek nevelték, de egész életében azt érezte nem kell senkinek. Gyermekkora szigorú szabályok és kemény munka között telt. Egy nap (~5 éves korában) egy sereg kegyetlenül lemészároltatta a szerzeteseket, mert azok segítettek a bevándorlók bújtatásában és csempészésében. Aoi egyedül maradt, és később megtudta, hogy a mészárló csapatnak a parancsot az apja adta ki. Utálta magát, félt hogy ő is ilyen szörnyeteg lesz.. Az anyjától bájt és kitartást, valamint hatalmas libidót, apjától küzdőszellemet és bátorságot örökölt. Ő sem tökéletes, basáskodó, és gyakran gyerekes. Anyjánál élt egy ideig, amikor ráébredt, hogy homoszexuális. Így egy modern gésanegyed őrévé tették, mert így próbálták életben tartani a hagyományt. Itt fedezte fel az a férfi, aki komoly hatással volt jellemére. Tatsuno azt hitte szerelmes, de valójában csak a testuségekben lelte örömét. Párja először bűntette, mert rajta élte ki elhagyója felé irányuló dühét a fiatal fiú azonban annyira vágyott a szeretetre, hogy nem bánta a bizarr szexuális közeledést. Több évig tartott kezdetben titkot, majd nyilvános kapcsolatuk, melynek a férfi öngyilkossága vetett véget. Tatsuno ismét beigazolódni látta a saját maga által kitalált végzetét, miszerint bárkit is szeret, azt a sírba viszi. A történések szerencsétlen összjátéka miatt már nem képes bizalommal közeledni, és ne mer valódi kapcsolatokat kialakítani.
Mikor elköltözött anyjától annak védelmet biztosítani saját magától, tömegszállásokon élt, majd a testét kezdte árulni. Tehetsége mutatkozott valaha a művészetekben, így a megkeresett összes pénzét erre fordítitta, és kitanulta a művészeteket. Egy alkalmi partneréből kuncsaftjává váló üzletember fedezte fel a képeit, amiből egyet megvásárolt. Évekig nem volt visszhangja, ám egy nap kiállításra valónyit kért tőle, és a köztudatba beiktatva saját kemény munkájának köszönhetően híres festővé vált. Mindig úgy érezte annak az embernek az adósa maradt, és hogy sikereit csak a szép testének köszönheti. Kiállításai szerte a világon megtekinthetők, és főleg aktokat, erotikus jeleneteket fest.
Hobby: Festés, művészet, ebben tudja igazán kifejezni önmagát és érzelmeit.
Foglalkozás: Egy feltörekvő művészeket/írók, képzőművészek/ támogató cég alapítója és feje
Extrák: gyengéd és törékeny a falon belül, basáskodó, kemény, következetes, mindig váratlan
Devon:
Szórakozottságom nem kifejezetten ül ki vonásaimra miközben kényes mozdulattal leszöszölök egy képzeletbeli szöszt öltönyöm mandzsettájáról. Bezsebeltem a fogadás tetemes részét amit a hátsó berkekben kötöttem, ki gondolta volna, hogy halasztják a tőzsdei kivonulást a konkurenseim? Természetesen rajtam kívül… Úriember biztosra nem fogad, de kinőttem már a dedós idealizmusból, hogy a becsület és tisztesség asztalánál kártyázzak.
Így most hideg nyugalommal figyelmen kívül hagyom, hogy a terem több pontjáról meglehetősen bosszús pillantások szegeződnek felém, miközben titkárom jó kutya módjára összegyűjti a ma lőtt zsákmányt. Ha ennyi utálód van, az a biztos jele, hogy valamit jól csinálsz. Nekem pedig semmi kétségem, hogy tökéletes minden gondolat szikrám amit a világra ontok magamból. Egyik gyűrűmmel megkocogtatom az ürülőben lévő whiskys poharam oldalát, az asztalok között szlalomozó pingvin pedig lenyűgöző sebességgel veszi az adást, hogy kapása van.
Meglepően hamar megjárja az öreg a csigamaratont, de felpillantva nem épp a kimért ábrázata fogad, hanem egy ismerős ismeretlen kellemetes vonásokkal.
– Micsoda meglepetés… – mímelek egy szemöldök ráncolást, pedig annyira nem taglóz le a tény, hogy egy ilyen alak előbb utóbb megkörnyékez. Cirógatja az egómat, mitöbb, kifejezetten hízelgő. Ha lehet hinni a pletykáknak, ez a szépség rendkívül nehéz eset, ami igazán kár…
– Egy italt esetleg? – érdeklődők roppant tapintatosan, hogy ugyan kívánja-e húzni az idegeim a körítéssel, vagy megszán, és szimplán nekikezd hogy kifejezze hódolatát irántam…
Aoi:
Kiállításról kiállításra utazva kutatok az isteni szikráért, a megcsillanó tehetségért..
Minden művész egyéni stílusért küzd, aztán ha elérte, azért küzd hogy megtartsa ezt az azonosítóként szolgáló egyéni hangot, vagy technikát. Ettől lesz izomszagú, erőltetett a végeredmény. A művész magának az alkotás öröméért alkosson. Szabadon, minden kötöttségtől, vagy erőlködéstől mentesen.
Ezért járom a nagyvárosok galériáit, az eldugott kis sikátoroktól, a nagy aukciósházak kiállításig.. a művészt, a tehetséget, a szabadságot kutatva..
Persze a rossz nyelvek szerint mást is.kutatnak éles szemeim. …való igaz, hogy nem egy művésszel volt személyesebb kapcsolatom is.. de ez nem tartozik a nyilvánosságra, és elsősorban a munkát, a felfedezésre való csiszolatlan gyémántot keresem..
És befektetőt még talán a művésznél is nehezebb találni.. Nem mintha csodálkoznék.. Az évek folyamán kevés megbízható, és stabil alkotóval hozott össze a jószerencse.. kicsapongóak, szétszórtak, labilisak, megbízhatatlanok.. egy ilyen vállalkozásba kevesen merik a pénzük invesztálni..
Épp ezért kell nekem helyettük is keményen dolgozni.. Keményen..- gondolatban megédesgetem a szót és ajkaimon gonoszkás mosoly fut át.. Keményen fogok próbálkozni ennél a kliensnél is.. Talán inkább kuncsaftnak kellene hívnom.. ahogy látom nem az a fajta, aki egy könnyen szétteszi.. De nincsenek lehetetlenek, csak tehetetlenek.
Metsző számító tekintet, arisztokratikus profil, és ahogy láttam, akik felálltak ettől az asztaltól nem voltak az üzleti életben ismeretlenek..
Ma a kínálatot és a keresletet egyszerre képviselem, de ő nem tudhatja, hogy itt én leszek a végső fogyasztó..
Nevetnem kell a komédiás színészkedésén.. Meglepetés egy faszt..
Az acélok fókuszában láttam megcsillanni a felismerést, és azt, hogy most következik a pöcsméregetés.. Komoly dilemma előtt állok.. vajon egy tízes skálán mennyire szereti, ha az emberek kurvát csinálnak magukból előtte, és szenvtelenül nyalnak neki?
– Ön nagyon figyelmes.. Mr?
– Mr Devon, Mr Devon Drake – feleli kelletlenül.. Kitűnő.. A Drake vállalat.. A Drake gépezet..
– Megtisztelne egy könnyű frizzantét ha szabad – rendelem, és kecsesen helyet foglalok, vigyázva, hogy ne legyek egészen olyan, mint egy transznemű..
Elegánsan int, az inge a mandzsettája, sőt a kivillanó órája sem kerüli el, tekintetemet. Elegánsan rendel, és a pincérnő belepirul.. Diszkréten figyelemmel kísérem, és közben nem felejtem az ismerős pillantásokat viszonozni, vagy biccenteni.
Egy ismeretlen szempár úszik a látóterembe agresszívan…
– Nem tudja véletlenül – érintem meg a vállát, mint egy tudattalan gesztusnak álcázva – hogy ki az a hölgy.. – mozdítom a fejem enyhén a szempár irányába
– Azt hiszem nincs elég bátorsága csatlakozni a társaságunkhoz..
Devon:
– Megtisztelne egy könnyű frizzantét ha szabad… – sejtettem, hogy nem csak könnyed pofavizitre lejtett közelebb. Könnyed flört keretében adom le a rendelést, valahol félúton elcsípem titkárom kissé aggodalmas pillantását. Hajdan volt szíves felhívni figyelmem erre a veszélyes egzotikumra, és tapintatosan nem anyáskodik ennek tudatában. Jó fiú…
– Nem tudja véletlenül, hogy ki az a hölgy.. – oldalvást sandítok az öltönyöm anyagán motozó érintésre, és követem a férfi tekintetét.
– Azt hiszem nincs elég bátorsága csatlakozni a társaságunkhoz… – elismerő hümmögéssel veszem az ismerős vonásokat. Majd lefitymáló mosolyra rándul a szám szeglete, amit azon nyomban italomba fojtok.
– Nem csoda, hogy nincs bátorsága… Bizonyosan a férje az öreg Wellington rövid pórázra tette a legutóbbi estély óta. Ostoba csitri, nem ismeri a diszkréció fogalmát… – rándítom meg vállam, és a szakadatlan szemkontaktusra megcsóválom fejem. Épp kapóra jön az üveg bor amivel a pincérlány megérkezik, mert átvéve tőle a palackot elintem, és precíz mozdulatokkal töltök egy keveset a pohárba átnyújtva kéretetlen, mindazonáltal igen dekoratív asztalpartneremnek.
– Ha engem kérdez, nem éri meg a vesződséget… Találhat itt attraktívabb társaságot is, a teljesítményről nem is beszélve… – a rám kalandozó pillantásra a cigaretta tárcámért nyúlok.
– Tatsuno, ha nem tévedek… – felesleges közhely, nem szokásom tévedni – Már megbocsásson a tapintatlanságomért, de a művészek nem arról híresek, hogy silány elcsépelt klisékre pazarolják a termékeny idejüket… – biccentek a szavak nyomatékosítására diszkréten a lány felé. Persze, a fene ismeri az ilyen alakok lelkületét és ízlését… Elütve ezen dilemmám egy magabiztos laza mozdulattal lökök szám szegletébe egy szál papírba göngyölt nikotin csodát, és kínálom cigarettával a férfit.
Aoi:
Arrogáns, még is kifinomult flörtjét bóknak veszem, és elfogadom a felém kínált cigarettát, sőt, még vagyok olyan kegyes, hogy engedem magam tűzzel kiszolgálni, hosszan, és mélyen szívok a cigarettából, aminek füstjét igyekszem nem a partneremre fújni, még ha az oly izgató is lenne számomra a pillanat tökéletlenségével.
– Nem téved – nyugtázom, ezzel hízelegve férfiasságának, amire ugyan semmi szüksége, de még is megteszem.
– Egyet kell értenem önnel ebben, azonban diszkréten arra kívántam figyelmeztetni, hogy a fenntelített hölgy elég feltűnően az ön társaságát keresi.
Az pedig, hogy egy művész mennyi méltóságot, vagy kellemet engedhet meg magának az életében, sorsonként változó. Bizonyára ön is ismeri a rendezői dívány fogalmát, mely a művészet egészére kiterjedő igazságot hordoz.
Azonban, ha van lehetőség, és alkalom, a legtökéletesebb minőségnél, és a legjobb kiszolgálásnál nem adhatjuk alább. Igényesnek kell lennünk magunkkal szemben, ahogyan ez a bor is hirdeti, életvidám, de ugyanakkor érett ízeivel – filozofálgatok kedélyesen, és a partnerem arcába nézek nyíltan, aki korán sem oly nagy érdeklődéssel hallgat, mint azt megszokhattam, de ismerem a fajtáját.. Ő nem fogja kimutatni nyíltan az érdeklődését felém..
– De elszoktam a gyakorlattól, egy ideje nem voltam itthon.. Hálás lennék, ha tanácsot adna, kiben lelhetem meg az értékes társaságot? Nem szeretném az ön által oly nagyra becsült időm fölösleges parttalan és értéktelen beszélgetésekre kárhoztatni – lépek egyet a sakktábláján.
Devon:
– …azonban diszkréten arra kívántam figyelmeztetni, hogy a fenntelített hölgy elég feltűnően az ön társaságát keresi. – nem reflektálok érdemben. Persze, hogy keresi. De egy férfinak ritkán kell az a nő, amelyik küzd érte. Ez a fruska eddig sem nyűgözött le, a kéretlen produkciója, amit figyelem felhívásként rendezett a jó múltkor az egyik pénzügyesemmel… Nos az leginkább szerencsétlen férje, és kedves üzletfelei figyelmét ragadta meg. Attól sajnálatos módon, hogy reflektorba szuszakolja csinos idomait, nem válik ínycsiklandóbbá, ha eddig nem csaptam le rá.
A szereposztó dívány említésére nem kívánom leplezni sem a halvány gúnyos grimaszt, ami mosolynak is beillőn fodrozza szám szegletét. Én ne ismerném? A legtöbb nigth klubbom kulcs alkalmazottja csak az irodám morózus bőrkanapéjáról mehetett felvenni az első napját… Hogy ennek a kérdésnek köze lehet a méltósághoz? Közgazdaságilag közelebb áll számomra a jó árukapcsoláshoz…
Esetleg imponálna a filozofikus bugyor, amibe dagonyázna asztalpartnerem, ha jó pár pohárral odébb járnék. Így azonban, figyelmem jobban leköti a nikotinszállal kiélni orális frusztrációim.
– De elszoktam a gyakorlattól, egy ideje nem voltam itthon.. Hálás lennék, ha tanácsot adna, kiben lelhetem meg az értékes társaságot? Nem szeretném az ön által oly nagyra becsült időm fölösleges parttalan és értéktelen beszélgetésekre kárhoztatni – tenyérbe mászóan kuncogok fel, és teszem ezt derű nélkül.
– Igazán szerencsés alkat… Mondták már? Alkalomadtán a privát asztalom örömmel várja ennek ‘gyakorlati’ tesztelésére… – ejtem roppant finoman kiélezve a szavakat. Ámbár szenvtelen élcelődésnek szánom affektálva becses személye körül zsongó pletykák kiforgatására, nem egészen a várt reakció fogad. A kecses ívű szemöldök épphogy megemelkedik ennek hallatán, de egy borospohár sem landol az ölemben. Nem úgy csicseregték a madárkák, hogy könnyen kapható, netalántán dönthető alkat lenne, de tekintve, hogy nem kéri ki éles felháborodással csipkelődésem… Vagy nem érti diplomatikusságom, amit erősen kétlek, vagy a hallgatás mint mondani szokták… Igen kényesen elbillenti a mérleg nyelvét a szituáció. Az eddigi megvető farokcentizési alázás helyére igen érdekes alternatíva kúszik. Mégpedig a spotokkal kivilágított frissen újrahúzott pókerasztal zöld bársonyával harmonizáló szempár, és a ruha alatt sejlő arányosan izmos test drámaian illeszkedő képe a kaszinóm hátsószobájába. Ennek fényében elnyomva a csikket kissé incselkedőbb tárgyilagossággal zárom a mondandóm.
– Mit ad isten’ ráhibázott… – hüledezek pusztán szóban, nem pazarolva színészi repertoárom a hihetőségre.
– Fel se kell állnia ettől az asztaltól… – dőlök hátra kekec félmosollyal, arrogáns magabiztossággal, végigcirógatva a whiskys pohár oldalán nem átallok nyíltan végigmérni. Édes mindegy, hogy dühöt, zavart, szenvedélyt, vagy közönyt ébresztek-e ezen a helyen az arcátlan flörttel. Szerencsejáték ez is… Néha nyersz, máskor vesztesz… De leginkább játszol. És a játék önvaló öröme nem mérhető a végjátszma kimenetelének silány szummázásával… Nagy dolgokról marad le, akit elvakultan a nyeremény hajt.
Aoi:
– Ugyan Mr., ennyire nem szorulok senki társágára.. És a szerencse az alkatomtól igen távol áll..- mosolygok rá, szinte elnézően – Én a kemény munkában hiszek. Semmi nem tud jobban lenyűgözni, mint az erőfeszítések nyomán létrehozott produktum. A csodák akkor születnek, ha az isteni tehetség bölcs belátással, tanulni vágyással, felfedező kedvel, de mindenek előtt alázattal és szorgalommal társul..- nézek félre ábrándosan..- de ugyan mit tudhat egy önhöz hasonló erről.. akinek minden az ölébe hullott születése jogán? Köszönöm a cigarettát.. és a bort..- mosolyodom el..- remélem kellemes társaságra talál..- döntöm oldalra a fejem
– Ha megbocsájt..- állok fel, és a cigicsikket kecsesen elnyomom, majd a még félig teli pohárral vonulok el.. Tudom, hogy csak azért nem rendez jelenetet, mert valaki itt van, aki korlátozza ebben, de elintéztem, hogy megjegyezett, és a látogatásom célja ez volt és semmi más.. a klub egy hátsóbb részéből kikérem a kabátomat, és a ruhatár pultján hagyom a bort.. Ideje indulnom.. Az éjszaka fiatal, és én pedig éhes vagyok..
Devon:
– …de ugyan mit tudhat egy önhöz hasonló erről.. akinek minden az ölébe hullott születése jogán? – nem olvas le a játékos félmosoly grimasza arcomról. Ugyan ki ez a kényes művészlélek, hogy lelkébe tiprásom nyomán még bizonygassam számára, hogy mekkora tévedésben él? Meghagyom játékos gyermekded irigy ábrándjaiban, a köszönetre pedig előzékenyen biccentek.
– Ha megbocsájt..- egyetlen nüansznyi pillanatra megfordul fejemben, hogy sietve elővarázsolok egy névjegyet, és zsebébe süllyesztem, de méltóságon aluli lenne két kézzel kapni utána… Fel se ocsúdok ábrándomból ahogy szórakozottan figyelem alakját gyomromba csiklandós bosszúsággal, mikor egy gesztus nyomán elém kúszik egy fecnire firkált számsor. Semmi kedvem, de átfókuszálok a papírlapra a helyes, gömbölyded formákkal kanyarított gyöngy betűkre.
– Oh… – adok hangot, hogy tudomásul vettem pénztárcám gyarapodásának tényét, és kivarázsolom titkárom ujjai közül a cetlit, rommá gyűrve pöckölöm a hamutálba.
– Légy jó fiú, és Tatsuno-hoz juttass el egy meghívót a jövőheti pizsipartiról. – kajtatok zsebemben cigaretta után, jobb kezem egy halk sóhajjal tudatja, hogy szeszélyes döntésem nem nyerte el komoly üzleti végzettségei és diplomái mellett virító lenyűgöző intellektusa tetszését. Lefitymáló mosollyal hagyom, hogy felizzítsa a koporsószeget amit szám sarkába lökök, ennyit megengedhet magának…
Mrs Wellington nekilát kényes közelségbe ólálkodni, én pedig egy tenyeres talpas hátraarccal vetem bele magam az egy asztallal odébb folyó diskurzusba számító simulékonysággal…
Életteli pezsgés kezd szétáradni tagjaimban, és egy diszkrét mozdulattal köhintve törlöm le a felesleges pillecukrot orrom hegyéről. Titkárom azonnal mellém libben, és könnyed mozdulatokkal tünteti el a fehér por maradékát az asztalomról.
Néhány pillanatig még ismerkedek a szinte azonnal ható érzésekkel, és jó kopó módjára levonom a következtetést.
– Igazán első osztályú áru. Kaminaga rendezi a számlát… Szigorúan készpénzben. – rándul gúnyos mosolyra a szám szeglete minden öröm nélkül, és figyelmen kívül hagyva a kolumbiai összekötőm szokásos litániáját melynek lényege az ‘öröm velem üzletelni’ megigazítom a szerelésem. Szigorúan fekete, fekete, és a bordó halovány játéka a szmokingom összeállítása. Ha csak nem rágja a fülem titkárom és a dresscode, nem öltözök pingvinnek, noha nyilvánvalóan szívdöglesztően áll a hagyományos letisztultság is. Egész eddig zsongott a party, ennek oka leginkább a ház ajándéka első kör, részemről pedig az, hogy az első egy órában kibeszéltem magam leendő üzlet feleimmel, és azóta személyes meghívottammal játszunk igen érdekes pilletáncot az asztaltársaságok között. Az első pillantás nagyjából elintézte a félmerev állapotot esetemben, pedig isten bizony’ nem vagyok már az a lelkes tinédzser, aki pöccre indul. De hát a szoknyás férfiak és én… Khm. Szóval a tökéletesen hajtott tapadós fekete selyem feszülése a robusztus idomokon…
A második pillantás pedig elintézte paprikás hangulatom is, mikor lelkes traccspartiba kezdett köszönés híján… úgy mindenki mással. Szinte el is felejtettem a hét elejére, hogy magam bosszantására beeresztettem az eseményre, azonban hogy el is jött, az már vérlázító. Egy kőszikla intenzitásával vettem a folyamatos egyértelmű kihívó pillantásokat, amíg el nem szakajtott a késő esti üzlet, ami egyben kicsit le is hűtött. Így a mai napi teendőim kimerítve már csak egy dolog marad hátra, újrakezdeni, vagy berekeszteni eme játszmát.
Úriember lévén kicsit megforgatom magamba a dolgot, mindezt a billiárd asztal mellől, cigarettával a kézben, diszkrét figyelemmel kísérve a feminin vonásokon átsuhanó műmosolyt, amit prezentál a dadogós, abszolúte ocsmány és korosodó bankárnak az egyik bőrkanapén kényesen elnyúlva. Eldől a dolog fejben és tettben is. Sürgősen elnézést kérek játékostársamtól, és lendületes, bár nem kapkodó lépekkel szelem át az asztalok sokaságát. Ebben igen csak közrejátszik, hogy az egzotikus keleti szépség előre hajol egy légies mozdulattal elfogadni a cigarettát amivel kínálják, és tökéletes rálátást villant az izmos hátra, és egyéb hátsó részekre. Az ördög szórakozottsága, hogy valaha a selymet férfi ember felvette!
Az idős bankár nem csak irritáló, de szenilis is, így nem kell törnöm magam a közbepofátlankodáson, amíg zakója zsebében matat. Kiszemeltem mintha megrezzenne a háta mögül érkezett tűzre, és oda se figyelve fogadja a szikrát a fehérarany letisztult darabból, csak akkor tűnik hervadni műmosolya, mikor a bőrkanapé támlája mögött eltűnő segítő jobbot követve kimért ábrázatommal találja szemben magát.
– Tatsuno… Megtisztelve érzem magam, hogy mégis eljött. – szarkazmus enyhe árnya csupán a hanglejtésem – Bizonyára roppant elfoglalt lehetett, hogy csak most ért ide… Had üdvözöljem… – nyomom meg a köszönés fogalmát, és egy mélyreható pillantással meghajtom fejem, majd félvállról kimérten odabólintok emberünknek is, akinek lassan koppan a tantusz, hogy semmi szükség rühes kutyaként matatni a méregdrága kelmék közt, a tűz probléma megoldódott.
– A bridge partnere hiányt szenved önben… – mímelek cinkos mosolyt bankáruk irányába, aki ebből leszűri, a kedvenc luxus prostija érkezéséről lemaradt, és komoly dilemmába kezd… A dekoratív férfi vele szemben, vagy a helyhez jattoló jól ismert diszkrét hölgy… Arany szívem van, megoldom a gondját.
– Ne maradjon ‘jó’ társaság nélkül… Önt pedig örömmel látom a billiárd asztaloknál… – intek Tatsunonak az említett irányba. Nem épp olyan a hanglejtésem, mint aki elfogadna bármi nemű visszautasítást a játékfelhívásra.
Aoi:
A hűvös éjszakai levegő megborzolja az érzékeimet.. Éjjeli pillangó.. tudom, hogy mindenki így hív a hátam mögött, de soha nem zavartattam magam igazán. Amíg a munkám sikeres, és benne örömömet lelem.. ahogy még ritkán abban is, ahogy befektetőket cserkészek, kitüntetésnek fogom fel a kétes erényekre utaló nevet. Nincs szégyellni valóm. Anyám gésa, én pedig valahol örököltem ezt.
Az autó szélvédőjén végigkúszó sávokról eszembe jut, hogy úgy indultam el, hogy keresek valakit, aki ma éjjel felmelegít.. De a közös cigarettaélmény, akár hogy is tagadom, még magam előtt is, felkavart. Árad valami felsőbbrendű nyugalom, és megvetés a férfiból, ami miatt a fejemben motoszkál a képe, és az oly körültekintően becsomagolt, de végtelenül közönséges ajánlata.
Gondolataimban merülten a rutinprogram játszódik le, és szinte észre sem veszem, hogy otthon vagyok. Túl sokat vezetek..
A mai estém ezek szerint nem a megfelelő képpen alakult, de nem csüggedek.. Művészpalántáim szinte mindegyike készségesen ugrik fejest az ágyamba egyetlen szóra is.. Kedélyesen szörfölök a névjegyzékemben, mikor megcsörren a készülék. Ismeretlen hívó, és a szám, de egy csörgés után elfogadom.
Elégedett mosollyal nyugtázom a hívás üzenetét.. Nem hitem volna, hogy ekkora benyomás teszek, de bolond lennék nem ütni a vasat amíg meleg.
Az egyetlen dilemmám már csak az, hogy nőiesen játsszam el a megkaphatatlant vagy férfiasan? Végül a nem tudom eldönteni mellett döntök, és kimonót öltök magamra. A szabása miatt nem elég nőies, de az anyaga, és maga a viselet kellemesen ellentmondásossá teszi.
Nem röstellem magamra fordítani az időt, beolajozom a hajam, és a végeredményképp már felfordul a gyomrom saját piperkőcségemen.
Természetesen sofőrt hívok magamnak, ha már egy ilyen rendezvény meghívottja vagyok. Az Obit szeretem a legjobban ebben a viseletben, soha nem kell semmiféle plusz alkalmatosságot cipelnem, minden ami fontos elfér a testemhez közel.
A sofőr annyira megilletődik, hogy felsegíti a kabátomat. Tökéletes, pontosan ezt a hatást vártam el.
A szórakozóhely letisztult, kellemesen kupleráj jellegű, ahogy számítottam. Szerencsémre még pár ismerős arccal is találkozok, akik bevezetnem a társaságba akadálymentesen. Azonnal megérzem magamon a perzselő tekintetét, tudom, hogy észrevett, és azt is tudom, hogy tudja, hogy én is figyelem.
Lassú idegőrlő macska egér harcba kezdünk, gesztusaival, pillantásaival ingerel, és közeledik, de kitartóan, és elegánsan minden nyomás alól elhajolok. igyekszem minden beszélgetésbe bekapcsolódni, minden emberrel kedélyesen és figyelmesen elcsevegni.
Mikor megtalálom a társaság egyik talán legvisszataszítóbb, de igen magas befolyással bíró tagját, magamban gyermekien felnevetek.. tökéletes.
Minden odaadásomat és figyelmemet az aszott mandarinra pazarolom, és kifinomult flörtbe kezdek vele, amit az öreg már meg sem ért.. nem ez az ő színvonala.
A cigaretta megteszi a hatást, az ismerős gesztusra már neki is reagálnia kell. Szemem sarkából látom, ahogy lángoló pillantásokat vet rám, de folytatom a rém unalmas beszélgetést, látszólag lelkesen.
Lángoló tekintete felperzsel, és izgalommal tölt el, sikerült talán egy kicsit is felbőszítenem, a felszínen kimért, hidegsége mögött
– Tatsuno… Megtisztelve érzem magam, hogy mégis eljött. – üdvözöl gúnyosan. valóban elkövettem a legnagyobb modortalanságot, nem üdvözöltem hálásan az estély adó házigazdámat. Bizonyára roppant elfoglalt lehetett, hogy csak most ért ide… Had üdvözöljem… – nyomatékosít, amivel mosolygásra késztet belül
Az öreg felé fordulva nyilvánvalóan ajánlatot tesz neki, és az utalásra a vén szivar dilemmába kerül. Ez hízeleghetne is nekem, ha nem lenne még oly visszataszító a jelenléte.
Egy határozott döntéssel elvágja a menekülési utamat, és sarokba szorít
– Megtisztel a figyelmével, fogadom el, és elnyomom a félig elszívott szálat.
Követem őt a tömeg tekintetével a hátamon, és elfogadom a még oly közönséges utalással teli ajánlatát a dákóválasztásban is.
A pályainas felállítja a golyókat, és vendégként kezdhetek, a simát választom, ami a győzelmem módját hirdeti. Nem átallok csinosan és körültekintően hajolni az asztal fölé, de ütésem pontos és halálkos, egyszerre három golyót teszek el a simából. Kedvelem ezt a játékot, de a következő ütést elvétem, és majdnem helyzeti előnyhöz juttatom..
– Mindenkinél ilyen könnyen betalál? – folytatja az egyre gatyámba mászóbb kérdéseket
– Általában nem hibázom el a célt – válaszolok könnyedén. Sajnos partnerem képességeivel sincs semmi baj, a kezdési előnyöm ellenére, ő is eltesz kettő golyót egy ütéssel könnyedén és újra ő következik. Fölösleges lenne tagadnom, hogy mocskosul jól áll neki a kifinomult eleganciával a lehető legkiválóbb helyeken feszülő anyag, és azt is, hogy a tekintetem fegyelmezés nélkül testén elkalandozik. A vigyorával találom szembe magam, nem veszíthetek ilyen könnyedén, elkalandoztam, és észre vett, minden esetre, most én hajolok.
Devon:
Felsőbbrendű tekintetem nyomán elfordulnak az indiszkréten érdeklődő pillantások párosunkról, bár szeszélyes billiárd partnerem edzett a kétkedő rivaldafényben, nem az ő kímélése a célom, hanem pusztán a mihez tartás végett helyét érzem a közönség megregulázásának.
Magamba szórakozottan figyelem a dákóválasztó ceremóniát, vajh’ szükségét érzi-e a vizuális faroknövelésnek… Nem csalódok benne, hogy a praktikusságra törekszik, és éppoly titokzatos igyekszik maradni, mint amilyen egyértelmű hogy még ebben a gyermekded játszmában is partner.
A lágy élcelődést szakadatlanul folytatom, bár cseppet visszafogottabban, mint a jó múltkor, mikor elrezzentettem. Kedvemre van a dölyfös válaszával, mely egészséges egyensúlyba hozza a kétség kívül nekem címzett kecses magakellető gesztusokat.
Kifinomult előjátékban érzem magam, ami őszintén lenyűgöz, ilyen formán a kihívást elfogadom. Laza magabiztos mozdulatokkal épphogy megcsillogtatom, hogy koordinációban sem vagyok elveszve, és átadom a stafétát… Adnám.
Szembetalálom magam egy ábrándos bambulással, és a győzteseknek kijáró vigyort gátlástalan villantom képébe.
Hervadatlan félmosollyal figyelem, hogy elmélyül… Tényleg mély hajolással összpontosít az asztal felett, és a francba is… Minek kössek csomót a nyelvemre. Bizalmas mélységgel csiklandozó hanggal duruzsolok fel a lökés pillanatában.
– A két szép szeméért nem fogja magát betenni… Természetesen a golyó a lyukba. – kuncogok fel, mikor aljas mód a kecses mozdulata megbicsaklik, és a vak szerencse mégis besodorja a szerencsétlen gömböt a helyére. Úgy hiszem mindketten hallathatunk egy megkönnyebbült sóhajt, mert az iménti terepszemlét nehéz lenne viszonozni, ha nem maradna soros, komplett balekot pedig nem csinálok magamból, csak hogy végignézzem az asztalra nyújtózó produkcióját még párszor. Így azonban viszonozhatom a garázdaságot.
Eleinte a macskás ruganyosság, utána a sötét tincsek selyemhez hasonlatos esése, majd a kifinomult stabil kezek vonják magukra figyelmem.
A következő lökése viszont tényleg katasztrófa, lehet a lámpaláz, hogy figyelmen kívül hagyom a tapintat fogalmát méricskélésem közepette, és ha úgy tetszik, én már vetkőztetem a tekintetemmel. Így is vezet. Részletkérdés…
A krétával épphogy átsimítom a dákó végét, tudatában annak, viszont, hogy falja gesztusaim, leheletnyit téblábolok, tényleg csak annyira, hogy hihető legyen, elvégre piszkosul jól festek ha méltatok koncentrálni valamire komolyan, és épphogy behozom a lemaradást apellálva rá, hogy egy lendületből a maradékot úgysem tudja lesöpörni. Ezúttal nem köszön vissza a rajtam ragadt szempár, de játékosságomnak elég táptalajt ad, hogy a jól megszokott whiskym irányába kerülve cserkésző mozdulataim a kívánt hatással képesek bosszúságot okozni.
– Lazítson, így nem fog menni… – húzom le a maradékot, és a dölyfös pillantásra úgy döntök, ideje kicsit olvasztani a jégkirályfin. Akkor lépek közelebb, mikor visszahajol az asztallapra. Szigorú mozdulattal fogok rá könyökére, hogy irányba pozicionáljam saját számíze szerint a dákó állását.
– Először lazán mérje be… Olyan kiszámítható a mozgásuk. Csak ez az egy érdekelje, egyszerre többet elkapni igényel némi rutint…. Aztán ha megtalálta a biztos pontot, és az akarata elől nem tud kitáncolni a kis hamis… – magyarázom komoly okító hangon, miközben a dákóra fogok fél kézzel, a másikkal megtámaszkodok teste mellett még mindig ügyelve centikre.
– Kapja el egy határozott mély mozdulattal – erőteljes gesztussal segítek rá a lökésre, és mintegy véletlen a mozdulat hevétől feszítem csípőm idomainak hozzá simulva. Nem is igazán figyelem mi történik az asztalon, csak konstatálom a koppanás hangjából, hogy betalált. De nem csak a golyó. Egyetlen nagyon hosszúnak ható pillanatig kiélvezem a megfeszült izmok játékát az alig anyag alatt, a sajátos egzotikus illatot, és hogy egyetlen kósza másodpercig nem moccan, de aztán… Nos igen. Hátra kell lépnem a hirtelen gesztusra ahogy felegyenesedik, jobbára a férfiasságom óvva a dákó végétől és szembetalálom magam az ingerült tekintettel.
Aoi:
Jól játszik. Akármennyire is visszafogja magát, jól játszik, és azt hiszem jobban is mint én, bár még nem tudnám teljes magabiztossággal kijelenteni.
De az a fajta arrogáns irritáló letörlésre váró vigyor, ami elárasztja az arcát, tenyérviszketést okoz.. Igen, megnéztelek, te segg, még az is lehet, hogy tetszik mind az az erősen határok közé zárt, de nyilvánvalóan végletekig izgató, kreatív perverzitásod, a hideg és kimérten bíráló tekinteted, és még az ostoba győzelmi vigyorod is, a csomagolásáról már nem is beszélve, de nem fogom neked kimutatni akkor sem, ha belehalok.
Húzás és engedés, mind a ketten folyamatos dialektikával cserkésszük a másikat ellentmondásba kényszerítve verbális, és nonverbális kommunikációnk.
Összehangolt támadása ezért megzavar, ármányosan a legtökéletesebb pillanatra időzíti arcpirító megjegyzését, ami miatt el is hibáznám az ütést, ha az Univerzum nem nekem szavazná meg az igazságot. De a következő lökésnél feladja a terhelést egyébként jól tűrő idegrendszerem.. A karma törvénye ez.. Bár inkább érdemeltem volna meg azt a lökést, mint a másikat..
Kimért koncentráció helyett bohóckodni kezd, ezt az alakítást senki nem veszi be, akinek van egy kis emberismerete. Ez egy hidegvérű, kegyetlen gyilkos, egy vérbeli ragadozó, nem pedig egy szórakozott bárpultos, aki olykor tévesen ad vissza..
Kedvem lenne letörölni egy tökéletes ütéssel az arcáról a gúnyvicsort, és az elégedettséget saját alakításával, de megakadályoz még ebben is. whisky szagú leheletének édes-kesernyés zamata izgatóan hat rám, és ezért átkozom magam. Először ér hozzám, és nyilvánvaló rajongását mutatja ki ezzel leplezetlenül.. Azon kapom magam, hogy tulajdonképpen, nem tudok felhozni semmilyen épeszű indokot ez ellen, természetesen azt leszámítva hogy ezt közönség előtt műveli.. a hírnevemnek így is szinte tökéletesen vége, amióta kénytelen kelletlen csatlakoztam hozzá erre a kétes célzatú partyra, de most tárgyiasítani akarja könnyűvérűségem, amit nem hagyok. Egy dolog az, hogy valakiről a szóbeszéd azt mondja, hogy kurva, és más az, amikor nyilvánvaló jeleit adja a szóbeszéd igazságának.
Tűröm, hogy nevetségesen oktasson úgy, mint aki rászorult, a házigazda végtére is, és még sem hághatok át minden illemszabályt, de mikor öle domborulatomnak feszül, és ilyen vulgaritással hozza tudtomra az izgalmát, már nem érdekel a jó modor, Bár betalált, de mennyire betalált.. és nem mondom, hogy ne vágynám a folytatást.. ezt nem teheti meg velem közönség előtt bűntatlenül, Hirtelen hátrafordulok abban bízva, hogy a dákó végével kasztrálhatom, de legnagyobb elkeseredésemre voltak erre vonatkozó számításai.
– Hogy merészeli – suttogom kígyó szerűen – mellkasára simítok, mint aki egyetért vele, de valójában épp az ellenkezője történik. A színészet a közönség számára megy. Mivel a cafka jelzőt lemoshatatlanul rám ragasztotta, mint valami skarlátbetűt, most a másik gondom nagyobb.. el kell küldenem a pokolba, de látszólag betartva az illemszabályokat.. Semmi nem lenne megalázóbb, mintha egy hisztit követően, amivel nyilvánvalóan semmit nem érek már el, még okot is adjak saját kiáltásomra.
– voltak magáról kétes eredetű információim, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire alul iskolázott, és kiéhezett. Azt mertem feltételezni, hogy a diszkréció fogalma ön előtt ismeretes, de belátom, tévednem kellett – nézek rá, szinte bánatosan, és ,mindeközben kikerülök szorult helyzetemből, úgy hogy kezemet továbbra is mellkasán nyugtatva, lassan kifordulok, és őt akasztom meg háttal az asztal szélének.
Minden esetre, egy ital elfogyasztása közben szívesen megvitatom önnel az elképzeléseit, miután felvilágosítás kért valamelyik tanultabb ismerősétől.. és szert tesz némi önuralomra, lököm el magam, és csábosan a bárpulthoz vonulok, hogy ott foglaljak helyet.. jut i marad is.. Nem viselkedtem egyértelműen elutasítóan, és látszatra sem voltam goromba vállalhatatlanul.
Egy koktélt kérek.. a közönség kedvéért Sex on the Beech.
Vadászból Áldozat megemészti a veszteséget, és valószínűleg mérlegel.. Mennyire pincsikutya, ha utánam jön.. És természetesen utánam jön.. De a miértje kíváncsivá tesz.
– A ház vendége – közli udvariasan? Talán. Az érdeklődést kiöli tekintetéből, és a jól ismert hűvös maró gúnnyal játszva ajkain figyel, majd kér még egy italt.
Devon:
Nem lepődök meg, hogy azon nyomban kikéri magának a gesztust, de a gyermeteg klisét húsz évente egyszer csak elsüti az ember… Mellkasomra támaszt egyszerre távot tartva, és kontaktust létesítve. Fel se veszem a lefitymáló szavakat, ámbár próbálom átérezni a düht palástoló színlelt csalódottságot. A múltkori dívát megszégyenítő kivonulója után azonban kellemes meglepetésként ér, hogy csattanós hiszti helyett becsmérelve siklik ki mellettem, mi több, tenyere nyomására engedek, és az asztalnak farolva találom magam. Várom fapofával a további diszkrét hisztit, ami nem érkezik… Legalábbis nem úgy.
– Minden esetre, egy ital elfogyasztása közben szívesen megvitatom önnel az elképzeléseit, miután felvilágosítás kért valamelyik tanultabb ismerősétől.. és szert tesz némi önuralomra – felmordulok és a hangra rásegít nagyban, hogy tüdőmből löki el magát. Külső szemlélőnek gúnyolásom statáriuma a kecses ringás, amivel a pultig lejt, és cseppnyi dilemma. Triviális aduász ez a finoman megkomponált játék. Ha maradok, kosarat kapott benyomását keltem, ha távozok, úgyszint, ha pedig oda lejtek, azzal csak tekintélyem tiprom meg, hogy az iménti jelenet után férfi létemre kajtatok valaki után. Szép… Belemegyek a játékba oly’ méltósággal és nemtörődömséggel, ahogy a kamaszok közt tenyésző vagány rosszfiúk művelik az ilyesmit fel se véve, a különbség csupán, hogy én tudatában vagyok a nyilvános nonverbális de nem is fizikai pofonnak, amit közszemlén leosztott. És érzem is a súlyát… Mi több, értek belőle.
Ez alkalommal újfent szeszélyes jelleme oltárán vérzik el sajátosan acsarkodó lobbanékony udvarlásom. Felöltöm hűvös nemtörődömségem, és felismerve a koktélt magamban somolygok. Olybá tűnik ez nem is szeszély, inkább frusztráció…
– A ház vendége. – jelentem ki gúnyos mosollyal, hisz az ember mit kezdjen egy hisztis primadonnával? A cirógatás sajátos válfajára most hagyott szégyenszemre, tehát marad a másik lehetőség, visszavonulok és lévén csoki nincs a zsebembe, amivel megdobálhatnám, hát engesztelem a picsapiával, ami meglepő módon tökéletesen illik hozzá. Jó pár percig figyelemmel várakozok, és arra jutok, ennél nagyobb robbanás már nem várható, ha csak szándékkal nem készülök a lelkébe gyalogolni. Nem készülök, értem én a pofont, pusztán nem szeretem…
– Elismerem modortalanságom, és engedje meg, hogy kifejezzem mélységes sajnálatom. – nem igazi bocsánatkérő hangsúly, sokkal inkább hivatalos szavalóversenye folytatása a közönség örömére.
– Hagyjuk pihenni a kedélyeket, engesztelésül had ajánljam fel a holnapi nappal ennek jóvátételét… Maradéktalanul kárpótolni fogom, és állok rendelkezésére… – búgom ezt már valóban olyan hangsúllyal, mint aki nem az após sörétesével a hátában próbálja a legszofisztikáltabban körbeudvarolni szíve hölgyét. Némi őszinte szívélyességgel duruzsol hangom, és intek a pincérfiúnak, hogy az iménti megjegyzésem legyen olyan kedves az estére elraktározni vendégemmel kapcsolatban, majd visszatér a gúnyos lesajnálás amivel fejet biccentek tekintetét keresve, pusztán a szemem nevet. Miközben hátat fordítok a pultnak és magam mögött hagyom rágyújtva, hogy titkárommal egyeztessek, magamban kellemesen elmosolygok. A másnapi estre csak azon apropóból kúszok le,mert apellálok az egzotikus szépségem kíváncsiságára. Addigra igen csak megacélozza magát férfiúi büszkeségem a témában. Kicsiny késést tervezek, de realizálva, hogy kísérővel érkezik, átgondolom a dolgot. Csak a bolond nem látja, hogy ezzel tüntetőlegesen is körül pisilteti magát mereven hirdetve jó hírnevét. Kicsinyesség, amit teljes tudatában követek el. Legalább oly hosszan váratom, mint előző nap tette ő. Pusztán a különbség, hogy ezúttal ha össze is akad pillantásunk az hűvös nyugalommal viszonozom.
Kaminaga nem repes az ötlettől, de mikor már egy ideje elvonultam a közönség elől, ő teszi amiért fizetem. Kommunikál, kapcsolat tart. Nevezetesen most Tatsuno-val. A kérésem titkárommal szemben, hogy legyen kedves figyelmeztetni a művész urat, hogy a festmény vásárlásának szerződéséről lemaradt egy autogramja, amit sürgősen illene pótolni az utalás végett, és invitálja magával ha már megjelent eme szarvas hiba korrigálására. Természetesen szigorúan meghagytam, hogy kézen fogva hozza irodámig.
Feltételezhetően általa ihatónak ítélt első alkalommal rendelt borával, és igen fagyosan várom a tágas iroda misztikus félhomályában. Mikor benyit, saját poharamból ráemelem pillantásom, és kritikusan mérem végig épp csak annyira állva fel, hogy titkáromra dörrenjek.
– Köszönöm Kaminaga, az est további részében nincs szükségem rád. – majd az ajtó csukódása után leteszem poharam a dohányzóasztalra, és még közel fél perc farkasszemezés után belátom, hogy a pimasz teremtés nem fogja elszégyellni magát, hát más lecke jár neki…
– Remélem ez úttal elégedett a diszkréciómmal, és talán a további hiányosságaim is sikerült orvosolnom. – játszik végig a félmosoly ajkam szegletében, majd a dohányzó asztal felé biccentbe invitálom beljebb.
– Egy pohár bort? – pillanatnyi ideig kritikusan méri végig a palackot, de megenyhülve elindul a kényelmes karosszékek egyike felé.
– Köszönöm, kérek. – rutinos mozdulattal töltöm ki az egyedüli borospohárba és nyújtom neki, de nem eresztem el a poharat, hanem gúnyos mosollyal biccentek magam mögé a kanapé irányába.
– Kérem… – lehelem olyan előzékenyen, hogy beadja a derekát.
A művészetéről faggatom egy cigaretta társaságában. Kezdetben nehezen nyílik, végül beadja a derekát, minél jobban megcsillogtatom jártasságom ezen a téren is,annál inkább ő beszél. Felületesen, minimális véleményt formálva, és szinte csak a szórakoztatásomra, nem annyira szívből… Mire nem jó a fekete műkincs kereskedelem utóbbi éveit követni…
– Jut eszembe… – szórakozottságom abszolút mímelt, mert már a helységbe lépése pillanatában nem kerülte el figyelmét a dohányzó asztal szélével párhuzamosan igazított boríték.
– Ha már így belehevült a festészetbe… – forgatom meg ujjaim között a borítékot.
– Tudtommal a Morales villa birtokolja a környék leggazdagabb műkincs készletét és a privát báljuk a hónap végén esedékes. – billentem félre a fejem, és tudom jól, hogy senki sem a szaros festmények vagy márványcsodák miatt akar oda bejutni, hanem mert az egzisztenciális és értelmiségi elit egy mércéje, hogy valaki megkapja-e a monogramos borítékot, amivel játszadozok, vagy sem… A puha merített papír egyik csücskével cirógatok végig arca vonalán, ügyelve, hogy hozzá ne érjek ujjaimmal, és a palástolni próbált intenzív érdeklődésre visszapöckölöm az asztalra a nehéz galambpostát.
– Mondták már, hogy a smaragd és a topáz között játszik a szeme ha iszik? – egy apró mimika, amire el kell mosolyodnom, ahogy a türelmetlenség mintha pillanatra életre akarna kelni vonásain.
– Ha közelebb hajol, megsúgok valamit… – könyöklök fel a háttámlára felé fordulva egész testtel, és egy cseppet sem tolakodó diszkét mozdulattal simítom másik kezem combjára. Szigorúan a külső felére, szigorúan feljebb mint a térdkörnyék erogén zónája, és lejjebb, mint a combtő kényes intimitása.
Közelebb mozdul mímelt lustasággal, én pedig ügyelek rá, hogy mélyen susogó szavaim nyomán elérjem azt az összjátékot, hogy leheletem csiklandozásától tekintete, és nyakhajlata párásan borzongjon.
– A minap még önre gondoltam, mint kíséret, de úgy érzem, kínosan érintené, ön olyan zárkózott és érzékeny lélek… – emelem meg ujjaim combjáról, hogy alig simítással egy pár rakoncátlan tincset kézfejemmel félresöpörjek
– …Nekem viszont eszem ágában egy ilyen kaliberű estre úgy levinni valakit, hogy a hall után elválnak útjaink. De ez a diszkréció ugyebár…
Beszéd közben lankadó figyelme mellett könnyedén de nem tolakodóan magasodok fölé, és ujjaim most először érintik konkrétan. Állát emelem kissé, hogy egész közel hajolva figyelhessem ahogy hüvelykujjam alsó ajkán cirógat.
– Komoly a dilemmám… Szeretném ha velem tartana, de csakis mint a kísérőm, nem mint egy idegen. – suttogom lágyan majdhogynem ajkaira ebből a közelségből.
– De hogy lássa törekszem az ön kifinomult igényeinek megfelelni, roppant türelmes leszek. – húzódok hátrébb mélyen tekintetét fürkészve, és gúnyos elnéző mosollyal hajolok a whiskym megnyugtató társaságáért, mert mi tagadás, nem sok kell, hogy a kimonót barbár mód cincálva nyomjam a bőrkanapéra. Egy korty után kiveszem ujjai közül a poharat, és sajátommal együtt helyezem az asztalra, a tenyér oly intenzív erogén zóna, és a művészkezek mindig is olyan finomak és érzékenyek voltak… Tekintetébe fúrva sajátom húzom ajkaimhoz kézfejét alig érintve, sokkal inkább ujjbegyeim adják a cirókot, nem a kézcsókom.
– Keressen meg, ha úgy gondolja, képes nyilvánosan felvállalni a társaságom, és sutba vágná az oly’ becses diszkrécióját… – könnyed mozdulattal eresztem kicsúszni ujjait enyéim közül, és épphogy egy szálat halászok el az asztalon hagyott cigaretta tárcából, tapintatosan meghagyva a stresszoldást számára a borítékot kifele menet zsebembe süllyesztve távozok.
Aoi:
Hosszas váratás helyett azonnal belekezd, és a lehető legkimértebben, minden lelkesedés nélkül kér elnézést, már csak ezzel is prezentálva, hogy tulajdonképpen hol is a helyem. Hátrányából előnyt kovácsolhatna, mer el kell fogadnom az italt, amivel azt a benyomást keltem, hogy olcsón megvehető vagyok. Nem mintha legalább részben nem lenne igaz, de esetemben létfontosságú legalább a látszatot fenntartani.
Ajánlata nem is egészen elvetendő, egy újabb estély arra, hogy szétszórjam személyiségem sziporkáit, és később minél több embert képes legyek személyes ismeretség alapján behálózni, úgy kevésbé van merészségük, vagy erejük élből elutasítónak lenni.
Persze azt hozzá kell tenni, hogy az érzelmi zsarolás ezen egyszerű, és igen könnyen átlátható módja, ezeknél az embereknél százból kilencvenkilenc esetben csődöt mondana, ha nem licitáltatnám meg őket egymástól. Presztízsnek kell érezniük a partimon való részvételt, tehát a legnagyobb fejeseket kell egymás ellen kijátszani. Ehhez azonban szükségem lesz ennek a társaságnak szociológiai térképére, amelyet sajnos a mai kaland miatt csak részben sikerült felállítani.
Nagyon is elgondolkodtat az ajánlata, sőt magamban úgy döntök, hogy már csak azért is eljövök, Nem engedhetem, hogy olyan emberekhez érjen el a rossz hírem, akik majd esélyt sem adnak ennek hallatán azt tisztázni. A szükség nagy úr, így kapva kell kapnom a lehetőségen, és mivel kétes nemi identitásom soha nem kívántam tisztázni egyrészt ezzel is növelve egzotikumom, és titokzatosságom, mád részt valótlan sem jelenthetek ki soha, hiszen az ellenkezője hamarabb kiderül, mint hogy az állítás elhagyja az ajkamat.
Miután az ördögi angyal más társaság után kutat, úgy döntök, nem fogom tovább játszani a cserben hagyott szerelmest, és a lehető legelegánsabban távozom. Merő véletlenségből, és annak az általános igazságnak a nyomán, hogy a dekoratív emberek mindig sokkal könnyebben húzzák ki a szarból önmagukat, még kísérő társaságom is akad, de szerencsémre nem a mandarinfejű bankár, hanem egy fiatal vállalkozó személyében, aki elmondása szerint már egy ideje vár a társaságomra, nem akarta felbosszantani ezzel a háziurat. Mint kiderül ismeretségük nem egészen felületes, és még némi információt is kicsikarok. Távozásom így ha nem is diadal, de nem egészen vereség, és miután a sors kegyességéből alkalmi partnerem igazán elvakultan rajong művészetemért, és szinte süt róla, hogy a gatyámba mászni akar, vagy azt akarja, hogy én fogadjam el szolgáltatásait, így magától veti fel a holnapi estély ötletét. Miután megtudja azt is, hogy az általa oly nagyra becsült házigazda személyesen invitált, a vigyort le sem lehet törölni helyes, de buta arcocskájáról. Elnéző, atyáskodó mosolyomat biztatásnak veszi, és ha nem figyelnék, még meg találna csókolni.
Szerencsés fordulattal sikerül leszerelnem gyémánt páncélzatú lovagom, és egy sokat ígérő pillantásnál nem többel érzékeny búcsút venni.
Lakásomra természetesen nem kísérhetett, így egy elég közeli hotel vendégének mutattam be magam. Szinte gyermekies örömet éreztem, hogy ez a fiú tényleg annyira buta, mint amilyen jóképű, és naivan ette minden kiejtett szavam, de rögtön e gondolat után ellentmondásba ütköztem saját magammal. Tulajdon képpen nem buta, szakmájában, és maga területén zseniálisan kiemelkedő, de semmilyen szocializáción nem esett át, én pedig nem vagyok az a megtört szívű apáca, aki ezen segíteni fog.
Útközben még beugrom a ‘legkedvesebb’ informátorunkhoz, akit természetesen kurvái közül kell életre pofoznom, de egy jól irányzott pálcasuhintással egészen komoly arousal változást vagyok képes nála kieszközölni..
Egy hanyag pillantással elnézést kérek, amiért kölcsönvettem a játékszerét, de azonnal a lényegre kérek. Tudtam, hogy nem lesz olcsó mulatság a város legjobb patkányát kérni, de az összeg majdnem érzelmeket vált ki az arcomon. Szükségem van még is mindenre.
A legfontosabb jelenleg pedig ezek közül, és emiatt átkozom is magam minden lélegzetvétellel töltött másodpercben kegyetlenül, a szexuális preferenciára való információk.
A fölényes hangvételemmel próbálom megőrizni a kérés tárgya miatt jócskán megtipor méltóságom, és a patkány szemében is férfinak érezni magam.
Kelletlenül furakszik elmémbe az a pillanat, amikor anyám szembesített elméletével, miszerint transznemű vagyok. Nem volt számomra új a gondolat, még is az ő szájából, ezzel szinte bizonyságot nyerve hallani, nem kis személyiségválsághoz vezetett. Minden esetre most az előleget csekken megírva a patkány tenyerébe nyomom, aki szent esküvel ígéri, hogy holnapra minden elsődleges információt kézhez kapok, miközben úgy csillog a várt pénz a szemében mint abban a bugyuta amerikai rajzfilm kacsának.
Fáj saját szentimentalizmusom, és szinte örömmel tölt el, hogy az egyik épp magán kívüli állapotban lévő hölgynek akarva-akaratlan fájdalmat okozok.
Hazaérve azonban elundorodok magamtól, és annak gondolatától is, amit ma tettem.
Minden esetre az öniróniára jelenleg nincsen időm, az egy dolog, hogy a kiállításra be kell vonzani az embereket, de valamivel ott is kell tartani, a művészeim fejlődőképesek, sőt, tehetségesek többnyire, de még nincsenek azon a szinten, hogy euforikus, vagy katarzisélményt okozzanak.
Mindent szinte letépve magamról a vászon elé megyek, és gyűlöletesen, de beismerem, az épp készülő alak, kísérteties másával találkoztam az imént, és majdnem hagytam megdönteni neki magam. Ennyire nem lehetek kiéhezett, vagy tinilány lelkületű. Minden esetre a nap termékeny időszakába érkezve végre alkothatok. Valaha megteremtettem magamnak a hangulatot, ma már örülök annak, ha épp nincs senki a vonal túlsó végén, miközben új ecsetkezelési technikám próbálom tökéletesíteni.
A végeredmény dühkitöréshez vezet. Nem hiszem el, hogy képes volt ekkora benyomást tenni rám. Egy végletekig narcizmusának hódoló, feszélyezője erotikus emberméretű Devon bűvöli le kéjtől parázsló, vadász tekintetével rólam, és mindenkiről az alsóneműt.
Ami a legjobban dühít, és bután szinte könnyekre fakaszt, hogy jobb mindennél, amit valaha eredményemnek gondoltam.. Ebbe a festménybe beleadtam a lelkemet.
A drámakirálynőket megszégyenítő hiszti után egy pillanat műve, hogy idegrendszerem feladja a harcot, és még a szőnyeget elérve aludjak el.
Kísérőm szemei kocsányon függve vetkőztetnek, és már fáj az arcom a merevítéstől, amivel leplezem, mennyire irritál a nyálfolyatása.
Az információim birtokában már tudom, hogy kiszemeltem nem kifejezetten heteroszexuális, és a perverz vigyor pontosan megérzéseim szerint perverzet takar.. Egy igazi ínyenc, és már azon kapom magam, hogy szinte hízeleg, hogy tegnap kitüntető figyelemben részesített. Természetesen miután meglátja partnerem elegánsan tudomásul veszi. Nem kerüli a tekintetem, de semmi mást nem árulnak el azok a hideg számító szemek, mint dilemmába kényszerítenek. Végül meggyőzöm magam arról, hogy nagyon is keményen próbálkozik, és lopott pillantásainak reményében teszem veszem a társaságban magam. A szociállháló térképem utolsó darabjait is helyre téve, megbocsájtom partnerem, kimonóm csurig áztató nyálfoltjait. Hasznosnak bizonyult, és a lehetőségekhez képest talán a legkellemesebb. A házigazdám továbbra is játssza a megközelíthetetlent, és már már feladnám, amikor egy sportos, de nem túl megtermett úr diszkréten félre von. Devon titkára, és egy rendkívül kecsegtető ajánlattal csábít el, nem mellőzve a “diszkrét” szó ironikus hangsúlyozását, de úgy döntök sértettség megjátszása nélkül követem, és magamat egy vállveregetéssel jutalmazom, amiért volt türelmem kivárni ezt.
Vendéglátóm parancsoló, de figyelmes. Még azt a lőrét is előállíttatta, amit első találkozásunkkor ittam, komolyan meghat a próbálkozásával, és azzal, hogy akkor egészen komolyan tudta végighallgatni a bor kiválóságát is méltató filozofálgatásom. Elfogadok egy pohárral mosolyogva magamon.
Hellyel kínál, és én pedig elfogadom. Talán nem kellene, de van a személyében valami vibráló, amiért meg akarom piszkálni.
A művészetemről faggat, ami a tegnap történtek után kínosan érint az elején, de nem tud semmiről, nem a lelkiismeretem. Kedélyesen eltársalgunk egymás mellett, míg nem végre a lényegre tér.
– Ha már így belehevült a festészetbe… – fogja meg azt a borítékot, amiért számításaim szerint megy az egész színjáték..
– Tudtommal a Morales villa birtokolja a környék leggazdagabb műkincs készletét és a privát báljuk a hónap végén esedékes. – Mondja gy mintha ezt nem tudná mindenki aki egy kicsit is elitebb körökben forog. Lekezelő, arrogáns, de semmi mást nem kántálok, csak ezt: Finis santificat media.
– Mondták már, hogy a smaragd és a topáz között játszik a szeme ha iszik? – zökkent ki, és kénytelen vagyok újra a játékára összpontosítani
És végre megtörik a varázs és kiböki azt, ami miatt ide berángatott, és hagyom párás lehelete által izgatni magam
– A minap még önre gondoltam, mint kíséret, de úgy érzem, kínosan érintené, ön olyan zárkózott és érzékeny lélek… – söpri félre tincseim, magamnak újabb vállveregetést adok, valóban hosszú haj is fétise lehet.
– …Nekem viszont eszem ágában egy ilyen kaliberű estre úgy levinni valakit, hogy a hall után elválnak útjaink. De ez a diszkréció ugyebár… – csigázza érzékeim, és bár egyszerre akarnék beleharapni, és rányalni is arra az ujjra egyiket sem teszem
– Komoly a dilemmám… Szeretném ha velem tartana, de csakis mint a kísérőm, nem mint egy idegen. De hogy lássa törekszem az ön kifinomult igényeinek megfelelni, roppant türelmes leszek. – dől hátra tutschéval, majd kezet csókol, amivel szintén csak aláz.
– Keressen meg, ha úgy gondolja, képes nyilvánosan felvállalni a társaságom, és sutba vágná az oly’ becses diszkrécióját… – hagy ott, ha nem is megsemmisülten, de kétségek között..
Mivel a partin már semmi keresnivalóm, ezért kiélvezem irodája viszonylagos nyugalmát, és összeszedem a gondolataim. Nekem KELL ez a meghívás, és ha az ördög oldalán vonulok is.. akkor is elmegyek, másrészről pedig, bebizonyítom a férfiasságom.. nőiesen.
Tiffy már három és fél órája dolgozik. Egy rövid kis kártyán üzentem meg az igenlő választ az úriemberemnek, és végső elhatározásra jutottam. Mivel saját valóm nem vállalhatom, kénytelen kelletlen, vagy éppen megelégedésemre más bőrébe vedlem.
Anyám nem csodálkozott, amikor Tiffany számát kértem. Természetesen tudta, hol találom, és nem került csak három és fél óra passzív eutanáziába az hogy megszerezzem.. ha egyszer elér, napokig beszél..
De most, miután csupaszon, puhán, illatosan, és szépen állok fel, azt mondom minden pénzt megért. Tiffy még az arcmimikára figyelmeztet.. noss igen, az arcszőrzettel nem volt gondom, viszont a szemöldököm nem engedtem végletekig ritkíttatni. Mindig is metroszexuális volt a kinézetem, de ma egy díva született.
A tükörből egy ázsiai misztikum mosolyog vissza, nem erőltetett, nem sok, pontosan tökéletes. A ruha rafinált szabása pedig mosolyfakasztó.. Voltak kétségeim az alakommal kapcsolatban, de Tiff a maga pártíz évével a háta mögött csodát alkotott. Meghatva sírja tele harmincpáradszorra a már ronggyá mosott monogramos zsebkendőjét, amit amióta ismerem használ.. Valami amerikai légiósé volt.. akit Tiff szeretett.
Miután a vállkendő is helyére kerül elégedett vagyok.. Szóval smaragd és topáz közti színben pompáznak azok a szemek.. igen.. Most határozottan igen.
A rövid tájékoztató szerint még van egy órám az indulásig, talán elég idő a magassarkúban tipegés elsajátításához.. Tiffy türelmesen tanítgat, a leülésre, az evésre, a szóhasználatra, ez a gyorstalpaló azonban már olyan bizarr, hogy magam is kezdek elbizonytalanodni.. Be kell oda jutnom, vagy így, vagy úgy..
A harisnyakötő szerintem túlzás, de ő a csipkés szegélyűhöz ragaszkodik. Állítása szerint, a férfiállat még a faszt sem veszi észre, ha van harisnyakötő..
A csipke alsó szorít mindenhol ahol tud, pedig a létező legnagyobbat hozta el. Már számtalanadszorra ismételi: Nőként, a szépségért szenvedni kell.
Végül letipegek a lépcsőn, szigorúan csak egy emeletet, ez a próba, melyet sikerül abszolválnom, született tehetség vagyok.. de az igazsághoz a gésaházban töltött pár év is hozzátartozik. A puderes pamacsok azok a vörös ajkak, és igéző szemek.. Ez ma mind én vagyok.. Perverz módon fut végig gerincemen a hideg..
A sofőrje lenn vár, ő pedig elmondások szerint az épület előterében.. Filmbe illő nagy belépő..
Szinte lámpalázasan bicsaklik egyet a lábam, de rendre utasítom magam. A sofőr előzékenyen kinyitja az ajtót, és vagy nagyon jól játszik, és évezredes tapasztalata van, vagy tényleg nem sejt semmit..
Életem egyik csúcspontja a pillanat, mikor hátulról az ölére simítva fülébe búgom, hogy – Itt vagyok
Kár tagadni, élvezem, a beöltözés minden mozzanatát.. de legjobban a tekintetét, amikor megérkezik a felismerés.
Devon:
Természetesen nem lep meg, hogy beadja a derekát. Az annál inkább, hogy az irodám épen marad. Kaminaga legnagyobb bosszúságára felcsigáz az éjjeli pillangó személye, és ráállítom az információ halászatra. Nem elégszem meg a gyér mesékkel, és rémhírekkel, ismerni kívánom a módszereit, és a kívülről megismerhető személye mibenlétét. Minél több csicsergés érkezik, annál inkább somolygok, hogy amennyire abban a hitben van, hogy megfogott, és mennyire sikerült a meghívással elhúzni előtte a számára ínycsiklandó mézesmadzagot, a kezére játszva ezzel. Kétségem se fér hozzá, hogy jobban értékeli a bókoknál a tényt, hogy nyeregben van, és minden a tervei szerint alakul. Nem tűnik annak az alkatnak, aki arra olvad, hogy kirántják alóla a talajt, és megzsongatják, mint egy első bálozó kamaszt.
Mindenesetre különösebben nem izgatom magam dolog miatt, elviszik az időmet az oroszok, és csak úgy suhan az a két hét.
Az estély napja viszont kész bolondok háza. A fél délutánom egy késő áru előhalászásával, a másik pedig stresszoldásból a kedvenc mixer fiúmmal telik, aki utólag nézve a helyzetet, abszolúte tökéletes választás volt.
Ezt főleg akkor realizálom, mikor a hallba várakozva unottan szemlélem az ismerős giccset, és eleresztve a kopogó tűsarkak hangját fülem mellett sikerül meglepnie. Nem kicsit.
Ez pedig olyasmi, amit szökő-évente egy elmeháborodott hamiskártyás hazardírozása a kaszinómban, vagy rafinált nepper tud elérni, de semmi esetre sem egy prosti.
Mögöttem megállnak a kopogó léptek, és flegmán fordulnék a nyilvánvalóan személyemtől elvarázsolódott libához, mikor hozzám simul a másik test melege, orromat megcsapja a kellemesen egzotikus női parfüm, és ágyékomra simulnak a finom ujjak… Nade kérem… Gunyoros félmosollyal fordulok, igazán értékelve a rámanős ismerkedési módszert, és arcomra fagy egy pillanatra a varázs.
Kell egy komoly másodperc a huncutul csillogó zöld tekintettel szemezve, mire felismerem a smink által ellágyított vonásokban az ismerős arcot. Ez az a pillanat, mikor megeresztem bók gyanánt a mélyről jövő nyögést, amit a felismerés akasztott tüdőmbe, ágyékom hűen reagál a látványra és érintésre, dacára annak, hogy alkalmazottam néhány órája alaposan megdolgozott azért a hó végi kafetériárét…. És maradék értelmi szintem, ami még heroikusan tartja magát az ágyékomba tóduló vér vákuum erejével szemben, ingerült lenyűgözöttséggel felhördül a felismerésre, hogy alaposan kijátszottak. Kaptam is, meg nem is… Kikötésem tárgya az életnagyságú Tatsuno jelenését tette, csak épp nem pont abban a formában, ahogy én arra gondoltam.
Rosszalló pillantással rendezem vonásaim, hogy hátrébb lépve kritikusan végigmérjem a látványt, és sikerül megállnom, hogy fennakadás nélkül tovább jusson tekintetem az estélyi ruha kihívóan magas hasítékán, ami tökéletesen láttatni engedi az alóla kivillanó csipkecsodát.
Megállapodik pillantásom az előttem feszítő tünemény arcán, aztán halvány játékos mosollyal meghozom az ítéletet.
– Szörnyen mellé nyúlt… Kisasszony. Ez a toalett tartok tőle nem a legjobb választás, ha kíváncsi a véleményemre… Mindazonáltal megtisztel, hogy eljött. – tartom oda kimérten karom, amint elfogadja lassú léptekkel indulok meg a könyves fazon felé, elnyomva a borzongást az ütemesen koppanó tűsarkak lépteire mellettem.
– Gondolja túlöltöztem? – érkezik mellőlem csilingelően a nemtörődöm kérdés, de kihallom én a pillanatnyi kételyt. Mellőzöm megadni a választ, hogy ennél visszafogottabb női ruhában is kínhalálra kárhoztat a látvánnyal, mert a tudat, hogy azok a csupasz combok egy selymes harisnyába csomagolva tipegnek mellettem tűsarkakon egy gyengébb napomon elintézné magában az önuralmam…
– Nevet kérek… – súgok inkább oldalra kizökkentve őrlődéséből, és meghívót villantok a jól ismert komor gyíknak. Tekintve, hogy bájos partnernőm megilletődik a hirtelen váltásra, magától értetődően íratom fel Tatsuno tündöklő unokahúgát Keikot a vendégkönyvbe, és vezetem tovább határozottan úriemberként mentve a helyzetet.
– Komornyik… Komolyan, az asszisztensek korába van ennek értelme? – merengek hangosan, mikor túljutunk a leltár mizérián, és kísérőnőm igen sok pillantással találja szembe magát párosunk belépőjére. Szerencsére a kérdő pillantások zömében olyanoktól érkeznek, akik nejük oldaláról csorgatják a nyálukat, vagy pusztán zokon veszik a tényt, hogy énfacérságom nem egyedül érkezett, de köszönni és trécselni még nem érzik elég elhivatottnak magukat… Semmi kétségem, hogy a harmadik kör pezsgő felszolgálása után a bájos Keiko újraértékeli magában a dolgot, hogy dicséretes volt-e ilyen kívánatos virágszálként megjelenni a gazdag fruskák által bálványozott facér titokzatos úriember oldalán, de addig is…
Alakítom a kifogástalan gentlemant és tartozékot, aki tenyerén hordozza az ő ragyogó ékkövét. Futólag mutatom be azokat, akik számára érdektelennek tűnhetnek, és részletesebben azokat, akik cseppet is megüthetik a mércéjét anyagiakban vagy művészeti mentorlásról ismertek lehetnek. Fikarcnyi bizonytalanság sincs bennem diszkréten magára hagyni némelyekkel italra, vagy dohányzásra hivatkozva. Bár szent elképzelésem volt körbe jelölni ezen az estélyen, de a szemében lehúzni való balekok oly’ módon nem férnek a konkurencia fogalmában nálam, hogy hűvös érdektelenséggel figyelmen kívül hagyom a flörtöket, melyeket lezavar az oldalamon.
Arra is fordítok figyelmet, hogy kiragadjam a levakarhatatlan vén szivarok fogságából, és elkísérjem az asztalokig megpihenni egy-egy ital erejéig szofisztikáltan bókolva. Mondanám, hogy képzelem, milyen lehet végigállni tűsarkúban a hosszas diskurzusokat, de fogalmam nincs, és őszintén nem is érdekel, mindenesetre jóanyám büszke lenne most rám, hogy ha mást nem, ezt a fajta életmentő előzékenységet azóta megőriztem, hogy apám helyett is kísértem úton-útfélen. Bár a tényhez hozzátartozik, hogy kedves anyám irányában negyed ennyire sem okozott nehézséget viselkedni. Ő ugyanis nem rendelkezett egy igazán izgató pluszponttal valahol csípő tájékon, és egyáltalán nem is próbált meg jégtörni velem szemben kéjes mozdulattal lenyalva ujjáról a pohár szegélyén kiszökő italt, kacéran egymáson áthajtott lábakkal tudatva a tényt, hogy harisnyatartót visel. Ha meg is tette volna, az csak a libidóm ölte volna arra az évre, és ezen gondolatok nagyjából elérik, hogy kecses belépője óta félkész erekcióm és sziklaszilárd kitartásom diszkrét egyensúlyba maradjon, szakadatlan tartva hűvös kimért maszkom.
Pusztán egyetlen momentum van, mikor történetesen a ma elkolbászolt áru egyik tulaja von félre virágnyelven kielemezni a helyzet kényességét, én pedig nem átallok sokkal tovább is eldiskurálni vele, élvezve a látványt, hogy ‘szívem hölgyét’ majd szétcincálja a rárebbenő hölgykoszorú, és semmi kétségem, hogy személyemmel való viszonyától nagyjából a napi divat kielemzésén át mindent a nyakába kap, annál is inkább mert a női elme érthetetlensége a jelenség, mikor az embernek a partnerén át próbálnak imponálni, tekintve a személyes közeledésre rendre fittyet hány. Önelégült mosollyal megszánom, mikor a giccs vonósok nekikezdenek a terem túlvégén a kihagyhatatlan komolyzenének, és megszabadulva poharamtól ráérősen célzom be társaságát.
Megszakítva a társalgást nyújtom kezem, és a pillantásából levonom, hogy még néhány perc, és valóban szakadt volna a cérna, de ennek ellenére simulékony mozdulattal enyémbe helyezi kacsóját, én pedig engesztelően hajolok kezet csókolni, magam felé vonva.
– Hölgyeim, elnézésüket kérem, de egyszerűen nem bocsátanám meg magamnak, ha az én szépséges Keikom lemaradna a nyitótáncról… Engedelmükkel… – vagy anélkül, mindenesetre már fordulok is derekára simítva kezem. Némiképp nyugtat a tény, hogy az iménti kényes üzlet eléggé kijózanított és lehűtött ahhoz, hogy gond nélkül az úriember fogalmán belül maradhassak a parketten.
Kezdem úgy hinni ezzel gyönyörű kísérőm nem igazán van megelégedve, mert szakadatlan szünteti meg a centiket, amiket kreálok, én pedig gúnyos mosollyal állok neki vezetni az egzotikus szépséget.
– Remélem remekül szórakozott, és megtudta, hogy a szeméhez biztos drámaian állna a lila minden árnyalat, amit megjegyzem, én őszintén kétlek. – nehéz megállnom a gúnyos megjegyzést, mikor jóformán az izmok játékán érzem, hogy ellazult a frusztráló közegből szabadulva, de erre a feszültség visszatér tartásába.
– Mert maga szerint…? – vakkant vissza szarkasztikusan szusszanva, én pedig levakarom a gúnyt a vonásaimról, és vágok egy elmélyült arcot amivel mélyen fürkészem pillantását.
– Semmi kétségem afelől, hogy a kék tökéletesen illeszkedik önhöz. Minden tekintetben. – jelentem ki orrhúzva, mint aki kikéri magának, hogy ilyen triviális dologban megkérdőjelezik véleményét.
Aoi:
Belépőm pont annyira hatásos, ahogyan elképzeltem, bár gyorsan uralma alá gyötri rakoncátlankodó mimikáját, az első meglepetést, a felcsillanó szemeket, és azt az elfúló nyögést soha nem fogja velem elfeledtetni. Győzelmem totális, és tökéletes, és ha az est folyamán meg is tapos, vagy gúny tárgyává tesz, akkor is biztos vagyok abban, hogy mindent elértem amit lehetett. Látni a pléhpofa arcán az őszinte csodálatot és döbbenetet, és hallani azt az elhaló nyögést, éppen elég ahhoz, hogy többé ne kételkedhessek hódolatában.
A látszatot azonban ő is fenn akarja tartani, sőt, nekem úgy tűnik ő tényleg komolyan is veszi magát ebben az elérhetetlen, érinthetetlen szerepben. Kissé hátrébb lép, kihátrálva érintésemből, ami a legbiztosabb fegyverem. Bár nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan teszek rá mély benyomást, tagja helyzetét diszkréten eszembe vésem, hogy elégedettségét továbbra is mérni tudjam majd az estély során.
Tekintetét végighordozza rajtam, és nem téveszt meg azzal, hogy ő nem folytja a nyálát oly közönségesen, mint tegnap esti partnerem, sőt még igyekszik becsmérlő tekintettel gusztálni ínycsiklandóan burkolt idomaim.
– Szörnyen mellé nyúlt… Kisasszony. Ez a toalett tartok tőle nem a legjobb választás, ha kíváncsi a véleményemre… Mindazonáltal megtisztel, hogy eljött. – próbálja magára erőltetni ismét a kiismerhetetlenség páncélját, de mindent elárult magáról már, így magamban kitűnően szórakozom igyekezetén, és meg kell hagyni kreatív kísérletein. Belemegyek a kis játékába, és az asszisztensét játszom majd egy darabig az estély alatt..
– Gondolja túlöltöztem? – érdeklődöm egy leheletnyi gondterheltséggel fűszerezve hangom, ami most egészen jól szól.. talán én is az a fajta előadó vagyok, aki közönség előtt jobban teljesít. Nem méltatja válaszra, hogy is válaszolhatna.. Acélos idegekkel, de szigorúan az ellenőrzésem alatt tartott enyhe merevedéssel vezet maga mellett, és egészen el kell lágyulnom a gesztustól.. talán tud úgy viselkedni, mint egy úriember.
– Nevet kérek… – súg nekem, mire eljátszom a lányos zavart, és azon gondolkodom, vajon kutassak-e valami után a táskámban mellé, vagy az már súrolná a ripacsság határait?
A kérdését megválaszolja maga helyett, és az ajtónállóra vetve egy szende pillantást, még majdnem el is pirulok. Mint saját unokahúgomat íratott fel, ami tulajdon képpen nagyon praktikus, szeretem, ha egy helyes pofi mögött ész, és rafináltság is lapul.. Keiko, értem én a humort, csak én szeretem, de mivel tündökletes pompa fogad a teremben, úgy döntök, ma minden fricskát pozitívan, bóknak veszek.
És Grál-lovagom teljesít, de még hogyan! Kedélyes csevejre invitálja kiválasztottaim, elég egy pillantás, és már tudja, kit mutasson be, még arra is ügyel, hogy időnként szabadon legeltethessék az urak szemeiket nem létező idomaimon, és korlát nélkül flörtölhessek, vagy csilloghassak nekik. Időnként bókol, vagy pihenésre invitál hangtalanul, egész este csak az én társaságomat keresi, ami tökéletesen megfelel, se sok, és nem is kevés, már már felé billen a mérleg nyelve, és kikristályosodik bennem a felismerés, hogy nekem kell a férfi, birtokolni akarom, és nem csak egy estély hosszáig. Azok a pillantások, amik ránk szegeződnek, épp olyan arányban szólnak neki elismerően-vetkőztetőn, mint nekem. Csak a saját gyöngeségem, és tapasztalatlanságomra adnék bizonyságot, ha nem ismerném el, hogy lenyűgöző párt alkotunk, és viselkedése, lénye hatással van rám is, ugyan úgy ahogy lankadatlanul feszülő férfiassága, mit időnként csak saját szórakoztatásomra ellenőrizek.
Mikor a “férfiak” csoportjába csatlakozik, szigorúan azután, hogy minden jelöltemnek személyesen bemutatott, és hagyott “ügyfélfogadási időt” nem bírja tovább alakítani a tökéletesen makulátlan jófiút, és a hiénák kezére ad. Az első fél órát élvezem, a rajongásukat, de legfőképpen a helyenként nevetségesen együgyűnek gondolataik. A vezető értelmiség luxus prostituáltjai, aktuális barátnői és feleségei.. Mind, mind meghajlanak az egzotikus szépség trónusa előtt? De miért? Miért van a női lélektan ennyi alázat, és ennyire csekély önértékelés? Ugyan a partnerem csodálatos, és talán a legjobb partik egyike az ünnepélyen, de ilyen módon kifejezni hódolatuk? Soha nem értem meg a női lelkületet egészen. A társalgás azonban könnyedén megy, és az estély során nem először áldom szinte hangos szóval anyám, és olykor sekélyes munkatársait.
Végül a harmadik félórában már a mosolyom az arcomra fagy, és az apró gödröcskék az arcomon kezdenek árkokká válni. És akkor megjelenik. Ez a számító fasz, aki csak azért csinálta mind ezt, hogy megrendezhesse a saját nagy belépőjét mindenki előtt..
Természetesen sarokba vagyok szorítva, hiszen nem akarok húscafat lenni a hiénák között, sőt, még enyhe hálaérzetem is lehetne, ha nem fordulna fel a gyomrom már csak a gondolatára is. Teste azonban az enyémnek feszülne, de merev udvariassággal eltart. Nem mintha nem adtam volna tudtára vonzódásomat az estély során felé. Szinte minden apró kis trükköt elkövettem már, ami a tarsolyomba van, de most el kell szenvednie a nagyágyúkat is.. Ő akart táncolni, ám legyen.
– Remélem remekül szórakozott, és megtudta, hogy a szeméhez biztos drámaian állna a lila minden árnyalat, amit megjegyzem, én őszintén kétlek. – szól ismét kissé becsmérlően, és gúnyosan. A játékát kezdem unni, végtére is, a kinézetem ellenére belül még mindig egy férfi vagyok, így elvárhatom, hogy ő is viselkedjen így, de csendre és nyugalomra intem magam. Türelem, a végén mindig azok nyernek, akik elég türelmesek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tegnapi találkozónk..
– Mert maga szerint…? – Döntöm enyhén oldalra a fejem érdeklődést mímelve, ami azonban szöges ellentétben áll szavaim hangsúlyával.
– Semmi kétségem afelől, hogy a kék tökéletesen illeszkedik önhöz. Minden tekintetben. – válaszol, amire nem tudok elfojtani egy apró félmosolyt.. még most is képes saját egójának hízelegni ez a pöffeszkedő majom..
– Minden tekintetben..- nézek szemébe, és értékelem a kreatív szófordulatát.. Végre eljött az én időm, és amíg az első tánc véget nem ér, megfektetem az áldozatom. Nem szólok, hagyom hogy testünk nyelvén mondjam el, hogy mit is akarok.
A lágy ritmusok lágy hullámokkal járnak, amit csípőm édes ringásával közvetítek felé, egy kicsit közelebb húzódok, enyhén szerelmes benyomását keltve, de nem lépek be neki,. pedig megérdemelné a kicsike, de nem szabad elfelejtenem, hogy ma én alakítom a passzív szerepet eléggé lemoshatatlanul.
A tánczene változik, vége az nyitásnak, e nem enged el, úgy csinálok, kint aki egy pillanatra ellenkezik, és ez épp elég, makacsul, és keményen záródnak kezei derekam, és kézfejem körül.. Pontosan ez az, a saját büszkeségével, és hatalommániájával fogom megbuktatni..
Tündökölök a szemsugárfények árjában, és elveszek tekintetében egészen, amit egyre gyakrabban hajlamos rajtam felejteni. Hiába gondolja, ő sincsen vasból egészen. Mikor a “keringő” nevű ostoba tánc kezdő ütemei megszólalnak, oldalra döntöm magam, és ágyékom finoman az övének nyomom, amivel kapcsolatban nem lehet egy szava sem. Az apró lépések gyors sora fordított helyzetben és ilyen magasságban billegve azonban komoly koncentrációt igényel, így nem gyötörhetem korán sem annyira intenzíven, mint ahogy akarom..
Mikor tekintetem visszakúszik rá, a gúnyos vigyora sokkal, de sokkal őszintébbnek tűnik, szinte már elhiszem, hogy valami kivetnivalót talált.
A következő tánc ismét egy gyorsabb, és piruettezőbb darab, amitől szinte már rosszul leszek, grál lovagom, azonban tökéletesen ért, és szó nélkül a táncparkett szélére vezet.
– Köszönöm – lehelem nőiesen, és engedem megcsókolni a kézfejem. De ahelyett, hogy továbbdöngicsélne egy frissebb virághoz nem elenged el, hanem gyengéd erőszakkal kifelé vezet.
Az elégedett vigyor gátlástalanul kúszik az arcomra, mert tudom, hogy problémája nem kicsi, a ruhatárban pedig, miután eljátszom a közönséges, de hatásos ‘felakadt a ruhám’ – esetet, a szemében felcsillan ismét az ismerős lángolás.
– Csak nem akarja megbecsteleníteni az unokahúgom, egy úriember soha nem tenne ilyet..- fricskázom, mire gúnyos mosollyal válaszol.
– Soha nem mondtam magamról, hogy úriember vagyok.
Ennek ellenére ajtót nyit, és az autóba segít. Nem kell semmit mondania, és a jármű már gördül is. Szeme csillog a sötét utastérben, és minden érzékemet a kezére tudom csak összpontosítani, mely most a lábamra kerül, és a ruha anyagán keresztül becézi adottságaim, majd a sliccen keresztül diszkrét hódolatát teszi A harisnyakötő előtt.
Tovább kalandozna, de finoman elhúzódva figyelmeztetem, mire egy gúnyos mosolyt kapok..
– Ugyan aranyom, mind ketten tudjuk, hogy maga epedve kinézte a találkozónk elején férfiasságom, és azóta sem akar semmi mást, csak hisztizik..
– Az is meglehet, hogy az első találkozásunkkor eldöntötte, hogy megalázva nyögni fogok magának a még több élvezetért néhány órán belül, még sem sikerült..- válaszolom épp oly negédesen..
– Azt csak nagyon szeretné.. – válaszolja hidegen, és sajnos egészen hihetően, mikor megérkezünk.
Bár még mindig képes eljátszani, hogy tulajdonképpen nem is érdekelem, minden bizonnyal hazahozott. Már kissé fájdalmasan szelem a métereket karjába egy kicsivel erőteljesebben kapaszkodva, mint azt a makulátlanság megkívánná, de nem tud lázba hozni ez az aprócska hibám.
Maga előtt tessékel be, és kezét megérzem testemen, ahogy derékon ragadva vezet tovább. Egy biztató gesztus azonban elég neki, hogy feladja már végletekig repedezett maszkját, és végre elkezdhessem a kutatásomat..
Hajamhoz ér gúnyos mosollyal, és ismét bejárja kezével az arcomat, de másik kezével testem délebbi tájaira simít, és nincs értelme tovább tartani magam, hiszen én is legalább annyira akarom őt, mint ahogy ő engem akar. Van ebben valami mocskosul, perverzül vonzó.. Egy férfival együtt lenni tűsarkúban.
Devon:
Tulajdonképp hosszas előjátékba bocsátkozunk a parketten, amit annyira nem bánok, bár nagyjából néhány mozdulat és újracsiholja a tüzet. Csípőjének ringása, és tekintete ami csüng rajtam… Megvan az a bájosan érzelmes morzéja, hogy a külvilág felé is megbocsátható legyen, hogy kezem alkalom adtán lejjebb kalandozik, mint azt illenék. Természetesen a fürdőskurva a második traktusra előbújik, csírájába fojtom a próbálkozást makacs gesztusokkal, és nem hagyom elrebbenni. Ma este ilyet ilyet nem játszunk.
Az estélyi nagyon sok mindent jótékonyan képes csalni, és a gesztus, amivel ledobja ezt a diszkrét álcát csípőmnek feszítve sajátját, eléri, hogy billenjen a mérleg nyelve. Vérem felpezsdül, figyelmem fókuszba áll, de a tény, hogy nem igazán van még szokva a túlvég mozdulataihoz egy gúnyos mosolyt csak az ajkamra. Tényleg tiszta mázlis az én Keikom, hogy kiváló táncpartnerrel rendelkezik, mert az apró bizonytalanságokat könnyedén korrigálom. A következő ritmusokra azonban kénytelen vagyok megkegyelmezni, mert annyira gáláns én se vagyok, hogy ölbe kapva vigyem haza, és elég testének rezdüléseiben olvasnom, hogy ebben maximálisan egyet értünk. Ha a hazavitelben nem is, de a tényben kiegyezhetünk némán, hogy ennyi a kirakatba pont elegendő volt. Így is pezsegni fog pár nap múlva a kisasszony társasági élete, amennyi fajankó gavallér bevette a meséjét, még alkalmat is kínálok a kijárat felé navigálva arra, hogy sajnálkozva keressék, amiért nem volt alkalmuk táncba vinni.
Az ötletet, hogy tovább húzom a dolgot azzal el is vetem, hogy villant egyet a ruhatárban, egekbe küzdve a várnyomásom. Ennyit arról, hogy kap egy taxit, én meg sürgősen hívok két kurvát enyhülni. Nincs mese, ezzel már neki kell megküzdenie, és ha erre játszott, gratulálok. Övé az egész főnyeremény, annak minden hátulütőjével…
– Csak nem akarja megbecsteleníteni az unokahúgom, egy úriember soha nem tenne ilyet..- nem akarom, de fogom, és ezt a kishölgy magának intézte.
– Soha nem mondtam magamról, hogy úriember vagyok. – vetem oda gúnyosan, előzékenyen előre engedve játszom a szerepem.
Sofőröm edzett darab, akkor se rebbenne, ha halálhörgést, vagy kéjes nyögéseket kéne hallgatnia, valamelyest mégis moderálom magam, nem ezen a tizegynéhány percen múlik… Viszont vannak dolgok, amik órák óra piszkálnak, mint például puhán végigcirógatni a női kelmékbe burkolt idomokat, és lekalandozni azokra a nőket megszégyenítő combokra, lenyelni gyomrom bukfencét, hogy sejtésem igazolást nyer, és sehol egy pihe, csak a selymes vékony anyag alatt feszes csupasz bőr… Tovább siklanak ujjaim a csipkébe, és ellenállásba ütközve.
– Ugyan aranyom, mind ketten tudjuk, hogy maga epedve kinézte a találkozónk elején férfiasságom, és azóta sem akar semmi mást, csak hisztizik. – lehet, hogy nem illő így diskurálni egy hölggyel, de egy jókislány taxit hívott volna…
– Az is meglehet, hogy az első találkozásunkkor eldöntötte, hogy megalázva nyögni fogok magának a még több élvezetért néhány órán belül, még sem sikerült..- csöpög ajkairól a gúny. Na ez már koránt sem tetszik…. Ennyi jelzés után elvárom a simulékonyságot, és hogy beszüntessük a szűzieskedést. Igazán kikérem magamnak, hogy olyan amatőrnek tart, aki tisztességgel beginázni se tudná az áldozatát, aki naivan meghívatja magát. Nem a műfajom, az igaz, meg se említve, hogy jobban csigázott a vadászat öröme, semmint a hitvány teste kiterítve.
– Azt csak nagyon szeretné.. – közlöm fagyosan és tényszerűen. A kocsi begördül a külváros visszafogott villanegyedébe, a sofőr ajtót nyit, én pedig kisegítem partnernőmet. Elnézem, hogy az est végére én húzom fel a lépcsősoron. A régi típusú villa kívülről az otthonos kuckóval kecsegtet.
A berendezés félúton van a konzervatív elegancia, és a modern praktikusság között. A ház nagy része jóformán külleme ellenére steril, és árulkodón megsúgja, hogy lakója se nem otthonosság hívő, se nem gyakran itt időző fajta, de precíz és szorgos személyzet tulajdonosa. Ujjaim elkalandoznak a fekete fürtökön, és a dac felébred a kocsiban kígyót békát köpő megjegyzésére. Ráhibázott, hogy beletépnék most a dús zuhatagba, és térdre nyomva utasítanám, hogy dolgozzon meg kicsit a figyelmemért, de nincs az a pénz, hogy megadjam az áhított önigazolását. Arcán cirógatok, másik kezem ujjai csípője felé, majd fenekére marva kalandoznak, aztán felszusszanok ingerülten. Nincs most kedvem tovább játszani a türelemjátékot… A bejárat közel száz esztendős gránit padlózata, melyet apám úgy óvott a kifröccsenő vértől, minden, csak nem elszabadult vágyaknak kényelmesen otthont adó hely. Ezt kamaszkoromban egy erősen illuminált est után egy életre megtanultam.
Gyakorlatiasan hajolok annyit, hogy térde alá nyúljak, másik kezemmel derekát támasztva, és meg kell vallanom, sokkal rosszabbra számítottam. Önirónia… Ennyit arról, hogy nem vagyok elég gavallér a hercegnősdihez…
Megindulok a lépcsőn, először a reflex és a bénultság mellettem van, de fél úton megtisztel a méltatlankodásával. Nem egy könnyű csontozatú nő, ezt aláírom, viszont még bírnék is vele, ha nem kéne a gravitáció mellett az izommunkáját csitítanom. Hebeg, hogy hogy merészelem, és még le is hord, de sovány elégtétel azért cserébe, hogy nem kell kivárnom őkényessége tipegését másfél emelet lépcsősorán át. Mindenesetre kapálózásával eléri, hogy mire bejutok a hálómba, teljesítsem óhaját, és könnyed eleganciával levágjam az ágyra. Gúnyos félmosollyal lepillantok rá, öltönyzakóm precíz mozdulattal a nem messze álló fotelre helyezem.
A háló már-már otthonos. Elvétve még könyv is akad félrehajítva a szoba túlvégében nyújtózó dohányzóasztalon, és megkockáztatom, a bőrkanapé díszpárnái között is akad, ami aszimmetrikusan félre van ülve. Meleg és világos színek dominálnak benne, kellemes szórt fénnyel néhány design lámpa világítja be a teret, a magas üvegtáblák pedig a hátsókert szerintem teljesen funkciótlan mivoltát hirdetik éjszakai díszkivilágítással egybekötve. Nem az a modern loft, amit várna az ember, vagy tipikus alvilági bunker. Teljesen családias, előkelő, és visszafogott, mellőz minden érdekességet vagy temperamentumot egy-egy nyilvánvalóan műkincs számba menő darabon kívül. De hát pont ez a lényege a jó kettős életnek… Kevés házkutatáshoz volt szerencsém, de a hableányos szökőkút tündérszerű éjszakai dekorfénnyel nagyjából a kopók orrára ütött minduntalan, és maguk se tudták mi a fenét is keresnek itt a teával traktáló kissé szétszórt házvezetőnő mellett feszengve.
Nem tartok egy ideje ünnepnapokat. Az évek pergését nagyjából az üveg méregdrága whiskyben mérem, amit titkárom helyez az asztalom szélére pokolra jövetelem napját megtisztelve, illetőleg a bárok aktuális dekor tervei tájékoztatnak aláírásra kuncsorogva hol konfettivel, hol villódzó égőkkel és giccses gömbökkel. Így vannak dolgok, amikhez viszont pedánsan ragaszkodom, és az sem tántorít el, hogy egy fújtató luxus pille gyilkol a tekintetével egyenesbe tornázva magát a matracon. Ezt az ajándékot ki fogom csomagolni. Nincs apelláta. Engesztelő lágysággal cirógatok arcán, hogy megállítsam a kitörni készülő felugrálós hisztit, és azzal a gesztussal, hogy előtte térdelek a következő pillanatban teljesen összezavarom. Nehezen rendezi értetlenségét, könnyeden fogom egyik bokáját kezembe támasztva, és finom mozdulatokkal, óvatos nyomásokkal dolgozok végig az Achilles-íntól vádliján keresztül haladva lábszárán, játékosan megcirógatva térdét. Gúnyos mosollyal pillantok fel mikor kiengedem ujjaim közül, és a másik lábát veszem kézbe. Férfi vagy nő, az oly mindegy anatómiailag ebből a szempontból… Még a tűsarkúra született titkárnőm is úton-útfélen az irreális szög ellen tiltakozó izmait igyekezett megegrecírozni. Ritka figyelmesség ez, kevés férfi sajátja, pedig annyira pokolian egyszerű…
A tény, hogy térdelni egy megalázó dolog pusztán nézőpont kérdése, kivált, hogy mire másik lábával végzek, nagyjából a lehunyt pillákkal és az ellazultan hátratámaszkodó képével találom szembe magam. Az aléltsága az ékes bizonyítéka, hogy nem én vágom hanyatt magam menten a térdeléstől.
Folytatom a mozdulatot combján simítva, lassan felegyenesedve gyűröm fel a ruhát. Dacára annak hogy ezen felállásba az ágyékom vele szemközt feszülve hirdeti, hogy iménti produkcióm nekem legalább akkora élvezetet okozott a formásan izmolt harisnyába bujtatott vádlik masszírozásával… Nem épp az a célom, hogy orra alá dörgöljem kívánalmam, hanem a sötét tincsek alá lopózva keresem azt a rejtett cipzárt, amit a keringő alatt kitapintva tökéletesen megjegyeztem magamnak. Kissé meglep, hogy a pletykák szerint nagyon is karakán és határozott teremtés olyan elveszettnek tűnik a hálómban, de betudom személyes varázsomnak. A cipzárat le, őt pedig derekára fogva felhúzom fél kézzel ölelve oldalamhoz, hogy nyakába kóstolhassak gyengéd harapásokkal, maszatos csókokkal, állán kalandozzak végig… Igazságtalan lenne az előtt lecsúsztatni válláról a ruhát, hogy legalább egálba ne kerülnénk… Lerúgom cipőm, másik kezem brillírozik. Képes vagyok megoldani ingem, így mikor végre felocsúdni látszik, és ujjaim után rebben keze, már csak mandzsettámat tartom oda.
Van valami igazán szórakoztatóan megkapó abban, hogy ilyen szétszórt. Nehezen ismerem be magamnak, de ezerszer jobban imponál mint egy újabb vad szajha mesterkélt mozdulatokkal, aminek csak a felhajtása volt igazán érdekes.
Lecsúsztatom előbb magamról az inget, utána vállairól a ruhát, és az esztétika jegyében a melltartóba szuszakolt huncutságokat is száműzöm a földre. Derekát nem eresztve csigázom magam felsőtestünk csupasz borzongató összesimulásával, majd tolom vissza az ágyra fölé térdelve. Elszánt pofázmánnyal akaszkodik övembe, türelmetlen szusszanással segítek neki megoldani a feladatot.
Túl sok annak a ténye, hogy most már konkrétan, vizuálisan, és minden kétséget kizáróan kínlódik előttem egy francia bugyi csipkéjébe fulladó kifejezetten formás erekció. Ujjaim már akaszkodnak is az említett ruhadarabba, és csak mikor átbújtatom a tűsarkún a kényes anyagot jut el a tudatomig, hogy nem akadtam fenn a mozdulatban.
– Ügyes kislány… Pont így kell ezt. – duruzsolok rekedten, és komolyan képes lenyűgözni, hogy a bugyit kívülre vette. Hízelgő a tény, hogy készült, a legtöbb nőtől nem telik ki annyi értelem, hogy helyes sorrendben aggassa magára az erotikus ruházatokat.
Sajnálatos módon viszont a passzivitása megszűnni látszik, ezzel pedig rekord idő alatt lenyomja az előjáték idejét. Halasztom a dolgot, pofátlan lényegre töréssel fél kézzel az éjjelibe kotorva hajolok vissza, magamról lefele rúgva a nadrágot, az alsót, állva érintései ostromát.
A mellkasomtól lapockámig kalandozó kezeket leküzdve, sikerül legalább néhány percre arra fókuszálni, hogy síkosítót varázsoljak ujjaimra. Nem vagyok elragadtatva, mert hozzá vagyok szokva partnereim előrelátásához, és bele se akarok gondolni mi lenne a vége, ha minden ágyamat melegítő férfi ánuszrózsáját én késztetném nyiladozásra… Férfiasságom a csípőcsontján futó harisnyakötő anyagának feszül, és ez valamelyest megmotivál, hogy ilyen hosszú cserkészés után kiélvezzem, és ne kivégezzem a prédát.
Mellbimbójával incselkedek, nyelvemmel csiklandozom, ujjai most hajamban motoznak, majdhogynem követelően húzva, többet kérve, izgatott zihálása pedig elakad, két ujjammal merülők el testébe. Francba is… A várttal ellentétben nem a bejáratott terep fogad, pedig magam is leszűrhettem volna a pletykákból, hogy zömében ő azaz angyal arcú démon, aki mások fölébe kerekedik. De valahogy az incselkedéseink alatt inkább tűnt magát kérető passzívnak. A nagyestélyi után pedig komolyan ember legyen a talpán, aki be tudja nekem adni, hogy nem pucsításra termett…
Erre nem vagyok felkészülve… Nincs türelmem ezzel pepecselni, homályos pillantását elkapva kezdek el incselkedni ajkaival. Kínzó játékkal terelem a figyelmét kemény és célratörő lazítási kísérletemről. Ajkára hajolok, épphogy simítva sajátommal, majd mikor már-már nyílna előttem, hátrébb húzódok, hogy utána újra megkörnyékezzem elérhetetlen húzva azt a feltehetően általa oly vágyott elmélyült érintést. Az emberek nagyra értékelik a csókot.. Mikor már nyugszanak a kedélyek, beszáll harmadik ujjam is a feladat leküzdésébe, és már nyelvem is incselkedik a ziháló kívánatos ajkakkal, amiken már rég elmaszatoltam a rúzst, és ez különösen erotikus feslettséget kölcsönöz az alattam vergődő szépségnek.
Nagyjából meg is elégszek azzal, hogy három ujjammal elboldogul, ennyire szűken ígyis-úgyis kellemetlen lesz… A következő mozzanat, hogy fogammal megsegítem a koton csomagolását, és már görgetem is fel magamra. Elkapkodott? Határozottan…
Combjai közé helyezkedek, hasamnak feszül lankadatlan vágya, letámaszkodok feje mellett beletúrva a dús hajkoronába, oldalán cirógatok másik kézzel, és beleborzongok az engem fürkésző tág pupillák hízelgő figyelmébe.
Megadom azt a kegyelemdöfést, lassan és kíméletlenül feszítek magamnak utat. Az érzések megrohamoznak, adnám a figyelmest, de örök érvényű tény, hogy a férfinak vagy az agyába, vagy a farkába megy a vér, de a kettő együtt nem működik. Néhány pillanat vélhetően egyoldalú kéjes borzongás után sikerül újfent uralmam alá vonni testem. Most már hajlandó vagyok engesztelőn elmerülni egy érzéki csókba, ami szenvedélyes ugyan, de nem uralkodó. Becéző finom lassú táncba unszolom nyelvemmel, oldalán cirógató kezem pedig combján kezd fel-alá siklani.
Aoi:
Karjai keményen, birtoklóan fonódnak testem köré, és mindenben átveszi az irányítást. én pedig engedékenyen hagyom. Amikor azonban ölébe kap, mint egy friss házas már bosszúságomat fejezem ki, nem éppen a legfinomabban, de állja a hisztériát és a gyengédebb ütlegelést. Tulajdon képpen imponálhatna nekem a figyelmessége, hogy nem hagy felbicegni a hosszú lépcsősoron és talán valahol szeretnék a karjaiba olvadva hozzá bújni, mint egy friss szerelmes.. legalább is ezt várná el. De a férfiúi büszkeségembe tapos azzal hogy egyértelműsíti minden mozzanatával, hogy véleménye szerint a gyengébbik nemnek is egy gyengébb példánya vagyok. Érzem izmain és lépései súlyán, hogy megérzi ellenkezésemet, és azt is, hogy a kinézet dacára nem egy törékeny női alkat vagyok.. nem egyáltalán..
A folyosón, már csak elszántsága viszi tovább, és úgy döntök, meghálálom azzal erőfeszítéseit, hogy tovább már nem akadályozom, csak akkor lázadok ellene, mikor a hálószobájába cipel kemény, és kényelmetlenül szorító karjaiban. Megelégelve ellenkezésemet az ágy vastag, de kemény szivacsára vág, úgy hogy véletlenül se találhassam meg az egyensúlyomat. A lakáson egyébként feszített, túl szigorú rend uralkodik, olyan, mintha csak túlbiztosított kiállítási tárgyakkal lenne tele, minden steril, és szimmetrikus, de ugyan akkor egyszerű, és van valamiféle hangulata.. Olyan, mint egy újonnan berendezett lakás, ami még nem lett senki otthona. Nincsenek meg az apró, jól bejáratott helyek, a kis sarkok, vagy fiókok, amikben a napi használat miatt képtelen ilyen kínos rendet tartani.
Mind közül ez a szoba a legemberibb, de ahogy felülök, nem igazán engedi a látványt csodálni.. Egy egészen más kaliberű kép ragadja meg ugyan is nagyon erélyesen a fantáziám.. Ha lehet mondani erőszakosan bevonzza szemsugaram.. És ez a térdelő testtartása, ami nagyon is beindítja a fantáziám.. Kedvem volna, most a lábamat nyalatni vele, és kiszolgáltatni magam, csak hogy az ő szemében kiszolgáltatott várakozás helyett, még most is a fölényesség szikrái csillannak meg. A bokámat kapja el, és végigsimít lábikrám belső felén,. oda, és vissza egészen sarkamtól a térdemig, majd csak az achilles inamat gyűri, nem kifejezetten kellemesen, de a hatása nem marad el.. A sajgó feszítés, ami az est felétől kellemetlenül zavar, és egy ideje már erősen idegesít, most szűnni kezd tapasztalt, nyers kezei alatt.
Jólesően szolgáltatom ki magam, és élvezem az értem tette szolgálatait, még akkor is, ha ő nyilvánvalóan nem így látja a helyzetet.
Végigsimít makulátlanul sima belsőcombomon, és az érzés váratlan intimitása miatt továbbra sem ellenkezem.. Jó érzés, ahogyan kezeivel becéz. Hajamba túr, és előbbre döntve kutat ruhám nyitja után. Nem kell soká várnom, és egészen csípőmig érzem a ruha vonalának elnyílását, és a levegő borzongató érintését.
Most egy pillanatra kétségbe esek.. hiszen a mai estét nem kifejezetten erre terveztem, és még ha alsó ruházatom vérlázítóan izgató is, a puszta látványa nem feledtetheti el azt a szörnyedvényt, amit mell helyett viselek magamon. Szerencsére épp önmagár vetkőzteti, mikor felrévedek, és minden mindegy alapon segítek neki. Inge a padlón landol, ahogyan pár másodperccel később az aggodalmam tárgya is, nem volt túlságosan hosszú életű.. Szerencsémre sokkal jobban elfoglalja az érzet, ahogy felsőtestünk érzékeny bőre egymással találkozik. Megborzolnak a göndörödő, ritkás fürtök mellkasán, ahogy szokatlan meztelenségemmel érintkezik. Ismét az ágyra döntve húzná ruhám kényes anyagát tovább, de megállítom követelőző kezeit, nem sajátíthatja ki a gyeplőt ennyire. Az övére marok, és attól segíteni enged megszabadulni, majd lentebb csúszva kibújtat díszcsomagolásom most már gyűrött anyagjából. Megszabadul minden zavaró tényezőtől, és szinte belepirulok, ahogyan a csipkecsoda gumija felett kiszabadult tagomra mered.. Én sem lehetek fából, szexisen vetkőzik, és vetkőztet, nem mellesleg ajkának, és leheletének érintéseit, amik a nyakam ívén borzolták érzékeim. Ujja horgot formálva húzza le, a rajtam falatnyinak ható anyagot, és elégedett morranással bújtatja át a halálos lábbeliken.
– Ügyes kislány… Pont így kell ezt. – dicsér meg, mikor földre ér az anyag.. Már nem türtőztetem magam tovább, nem kárhoztatom magam passzív szexbaba sorsára, és ingerlően simítom végig formás testén kezemet. Bejárom mind azt, amit eddig csak szememmel lehetett. Már elképzeltem az érzését meleg csupasz testének az elő találkozásunkkor, de akkor még fordítottabb helyzetben.. De be kell látnom, a mai napi előadásom után, erre vajmi kevés reális eséllyel számíthatok.
Előre dőlve tüntet el szinte maga alatt, hogy problémája szinte mellemnek feszül. Kezei kalandozó hadjáratokra indulnak testem vidékein, és ajkai birtoklóan veszik el sajátos jussukat. Az ujjait temeti belém, ami ugyan nem kellemes, de felkészültem az érzésre, és már majdnem képes meghatni odafigyelésével, ha nem sietne ennyire kétségbeesetten túl lenni a figyelmesnek így már nem mondható gesztuson. Igyekszem magam minél jobban ellazítani, de kezeim nem engedik át egészen az irányítást neki.. Épp hogy megengedem azt, hogy biztonságos latexcsodába burkolhassa magát, mikor visszarántom magam fölé, de szinte öngólt rúgok, mert ezzel a lendülettel belém is merül. Fájdalmas szisszenést szorítok el fogaim között, és hátába marva adom tudtára, hogy a helyzet egyedül neki kellemes, de még ezt sem jelenthetném ki teljes bizonyossággal. Lassan felnyársal újra és újra, miközben maszatos, forró csókokkal hinti a nyakam tövét, mintha legalább is valóban egy törékeny nővel lenne dolga..
Hátát továbbra is kirojtozva igyekszem tudtára adni, hogy nem kell ennyire finomkodnia, amit egy idő múltán meg is fogad. Kezem felem felé csavarva támasztja meg magát, ezzel még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozva, ami láthatólag tetszésére van. Hastájékon összefeszülünk, és problémám érzékelése után kíméletlenebb tempóra kezd.. nem tudom, hogy mióta fogja vissza magát, de nem kell sok, és belém élvez túláradón. Nem foglalkozom egyenlőre vele, hiszen tudom, hogy nem ez volt a legelső menet..
-Uram az ön önzősége határtalan.. egész éjjel majd csak a saját gyönyörét üldözi? – csipkelődök egy jó pár fokkal játékosabban az előbbiekhez képest. Válaszul csak a tagomra szorít úgy, hogy az könnyeket csal szinte szemembe, de erőlködve visszanyelem. Inkább dereka köré kulcsolom lábaim, és igyekszem kihasználni a tűsarkú adta lehetőségeket. Mozgása közben újraindul, és ez alakalommal jóval figyelmesebb. Kezei többet játszanak, ajkai elborítanak, és nem kell sok a tapasztalt ajkak kényeztetése alatt, hogy bevégezzem hangosan.
– Micsoda kéjsóvár test..- sóhajt lemondóan, és maga alá fordít, majd feláll, és felrángatva a falnak dönt. A harisnyakötő szélein simít, én pedig a labilis magasságban reszketve kiszolgáltatom neki magam, ahogyan most láthatóan élvezi. Ismét belém merül, és eltökélt szándékkal a fal egy dekorációjává akar tenni.. Nem hagyhatom ennyire irányítani magam, így hát inkább én is vele mozdulok.. Találkozásunkkor hangosan ütközünk, és ez a monoton egyre hevesebb ütközés versenyre kél nyögéseink kánonjával. Ajkai vállamra tévednek, és nyakszirtemen játszanak, mikor elkapom az egyik eddig csípőmet irányba tartó kezét, és tagomra vezetve mozgatom markát. Szinte látom rosszalló, és gúnyos tekintetét, de többre tartom magam, mint hogy saját kezem kényeztetésére menjek el.
A cél előtt azonban megfordít, és az ágyba vág, végigmar testemen, és ismét belém meríti magát, szemében vad vággyal és kéjjel. Talán azért ennyire határozott, mert kiszolgáltattam kezével magam? Vagy azért, mert nem fogom vissza egyetértő nyögéseim, és sóhajaim, ha tetszik amit csinál? Még mindig sajgok körülötte, de már kellemesen elzsibbadok, és várom a megkönnyebbülést, ami nem jön el. Kíváncsian-értetlenül támaszkodok fel könyökeimre, és tekintetemmel kérdőre vonom.
– Nem szolgáltathatja ki mindig ilyen pofátlan módon magát.. dolgozzon meg az élvezetért..- terül arcára gúnyos vigyor.
Elképedve hallgatom, hogy még most is képes arrogánsan felsőbbségesedni, de a csak azért is bennem is dolgozik a tesztoszteron és a sértett büszkeség elegye..
– Élete lovaglóleckéjét adom..- fenyegetem, és hagyom, hogy elhelyezkedjen az ágy közepén. A cipőktől már megszabadulok, és enyhén sajgó lábakkal fölé ülök és magamba nyelem. Lábán, sípcsontján megtámaszkodom, és először csak csípőmet ringatom, aztán ütemesen emelkedek, és süllyedek. Nem zuttyanok, hanem izomból tartom magam, vagy lendületet véve passzírozom magamba az általa oly nagyra értékelt bájdorongját.
Hagy kibontakozni, és csak csípőmön nyugtatja egyik kezét, meghagyva ezzel magának az irányítás illúzióit. Lehunyt szemmel igyekszem eltalálni a legmegfelelőbb szöget, ami nem bánt többet belül, de tempóm és erőfeszítéseim egy idő után honorálja azzal, hogy maga is megmozdul alattam. Már a vállára esem, és hátra pucsítom az alfelem. Hajam a mellkasát súrolja, miközben kezeivel csípőmet szorítja lefelé. Már a mozgásban akadályoz, és csak ő vezeti a ritmust, megregulázási célzattal ismét egy kezét tagomra vezetem, a ritmust pedig igyekszem visszatartani, majd vele együtt mozogni. Ajkaim most az övéhez érnek, és egy szenvedélyes csókot adok át neki, csak addig, hogy utána rögtön elválva ismét folyathassam a kimerítő mozgást..
Hörgései a dobhártyámon rezonálnak még akkor is, amikor saját ondómtól ragacsosan dűlök le mellé. Hanyag mozdulattal tépi le magáról a borítást, és az egyik sarokba vet, majd a flakont eltéve egy kendőt ad át nekem.. Egészen figyelmesnek is mondatnám, ha nem saját testére húzná a kezem.. Természetesen oda is jutott.. Hagyom, hogy tisztogatóan vezesse a kezem, majd magam is megtörölöm, és a kimerültség már nem hagy mozdulni tovább.
Kiterülve és fáradtan, de valahol elégedetten zuhanok az öntudatlanság felé.. A mai nap többszörös sikertörténetem, és már alig várom, hogy megkezdhessem a munkát..
Mocorgásra révedek, és bőr ér bőrömhöz a paplan alatt. Kell pár másodperc mire realizálom, hogy hol vagyok, és azt is, hogy barátkozáson túlmutató célzattal érintenek meg a forró kezek..
Devon:
Nem különösebben triviális az első pár mozdulatomra, hogy a vadmacska ami hátamba csimpaszkodik tíz körömmel ezzel lassításra, vagy vehemenciára próbál ösztökélni. Mindenesetre az magától értetődő az első mozdulattól a túlontúl szűk lüktető feszes forróságba préselve magam, hogy ez egy elég szerény bemutatkozás lesz… Érett felnőttként ez nem okoz különösebb önértékelési zavart.
A bűvös negyed órát azért sikerül kieszközölni, már csak saját húzásomra is, mielőtt megadnám magam és megkönnyebbülten engedném el magam.
-Uram az ön önzősége határtalan.. egész éjjel majd csak a saját gyönyörét üldözi? – ez a fajta pimaszság pontosan az, amit remegő izmokkal, az orgazmus utáni nyugodt endorfin fellegben sem igazán veszek jó néven. Férfiasságára fonódnak ujjaim kemény mozdulattal, a kínlódó grimasz pedig borzongatóan imponáló… Micsoda veszteség, hogy addig marakodott, amíg rászántam magam a cukormázra, mert el sem tudja képzelni, mennyire erotikus a finom vonásokon szétterülő kín. Ha úgy is gondolta érdeklődésem, hogy lazít egy percet, erre legkésőbb sürgősen meggondolja magát.
A selymes harisnyába bujtatott lábak szorítása pedig csak tovább ösztönöz. Könnyeden zongorázok végig rajta, a vágy izzása elég hozzá, hogy meg se kelljen igazán erőltetnem magam erogén zónákat kutatva, jóformán bárhol érintem, cirógatom, csókolom egyre csak tovább feszítem a húrt, ami végül meglehetősen hangosan pattan el. Némán élvezem ki azt a semmihez sem hasonlítható felsőbbrendű érzést, mikor egy látszólag makacs szépség omlik porrá görcsös kétségbeeséssel az ember karjai között kiszolgáltatva… Nehezen nyomom el ennél a pontnál saját vágyaimat.
– Micsoda kéjsóvár test..- teátrális sóhajjal váltok irányt, ő pedig készségesen idomul… De még milyen készségesen… A falnak feszítem a hevültségben érzékeny testét, ujjaim az idomaira simuló különösen izgató ruhadarabokon cirógatnak, csípőjét szorítom gúnyos mosollyal véve, hogy aligha nem lesz pár kékeszöld ujjlenyomat a krémes finom tónusú bőrön, de hát művészember értékelje, ha élő vászonként szolgálhat kifeszítve…
Érzem én a fel-fel támadó vágyat az egzotikus szépségben, hogy igyekszik kikászálódni a lenyomott szerepéből, és mennyire derogál neki. Próbálkozásai ugyan vehemensek, határozottak, de jelenleg édeskevesek velem szemben. Amíg fejbe nem vívja ki a tiszteletem, fizikailag se fogok neki ereszteni, és mindennek ellenére, úgy hiszem ezt ő is tudja jól.
Gúnyos mosollyal kezdem lágy mozdulatokkal izgatni, mikor méltatlankodva odacibálja kezem, és engedek is, de orrára is koppintok, mikor a véghajrába eleresztem, és landol az ágyon.
– Nem szolgáltathatja ki mindig ilyen pofátlan módon magát.. dolgozzon meg az élvezetért..- vetem oda fennhéjázva, hát itt van azaz irányító helyzet amiét ennyire kepesztett, lássuk hogy él vele…
– Élete lovaglóleckéjét adom..- na ezt el is várom… Meg kell hagyni, igazán erotikus, ahogy hátradőlve kitárulkozva egyáltalán nem szemérmeskedve incselkedik testével vizuálisan.
Nem igazán produkál féktelen vágtát, viszont a helyzet pikánssága kárpótol, ujjaim combjain kalandoznak, élvezettel simítom a munka hevében feszülő izmokat. Határozattan nem nőies… Hiába van csipkébe bújtatva, hiába a smink, a kettősség, hogy határozottan egy férfi vonaglik ezekben a gyengéd nőies holmikban nagyon hamar eléri, hogy mégse tudjak nyugton lenni, de ebbe az is beletartozik, hogy roppant hosszan húzhatnánk ezt az aktust, ha nem segítenék rá, és a vége egy izomláztól sajgó használhatatlan játék lenne.
Megadja végül magát vagy nekem, de inkább a kéjnek, és nyakamba temetkezve nyögi a mozdulataim. A szenvedélyes csókot hasonló hévvel viszonozom, bár nem igazán tud ezzel meghatni, mikor felettem élvezve hagyja, hogy kedvemre merüljek el benne. Olyan jelentéktelen az érzékek kavalkádjában… Minduntalan magára tereli ujjaim, ami kissé hiányossá teszi a dolgot. Sokkal szívesebben venném, ha pusztán farkamtól élvezne újra és újra…
Utolsó ego játszmának szánom, hogy kiszolgáltatom magam kényemre, és megtisztíttatom testem mikor bevégezzük az estét. Meglehetősen intenzív aktus után másodlagosnak veszem, hogy azzal foglalkozzak, mikor óhajt távozni. Lusta mozdulatokkal babrálok hajában…
Már csak hivatásom végett sem vagyok egy korán kelő alkat. Viszont az a kellemetlen szokásom megvan, hogy ideje előtt felpattannak a szemeim, ha együtt éjszakázok valakivel. Ez a másik hivatásom hátulütője…
Beletörődő mozdulattal fordulok egyet, egyenesen a csiklandós kóckupacba. Még rá is tudnám venni magam, hogy ignoráljam az alkalmi hálótársam, és vissza szuszakoljam magam alfába, amikor megcsiklandozza érzékeim a nyilvánvaló reggeli merevedésen kívül az a semmivel össze nem téveszthető aroma… Mit szépítsem… Tömény kanszag a női parfüm illékony lenyomatával. Sok esetben taszítana a dolog, de nem akkor, mikor működik a kémia. Márpedig most működik a kémia, és a mellettem békés ernyedtségben szuszogó langyos testhez simulok.
Az előző este hevének kellemetlen aspektusa, hogy türelem és udvarlás mentesen sikerült egymásnak esni. Így szórakozott lustasággal kezdek úja ismerkedni a tereppel, amin átvágtattam lóhalálába. Nevezetesen ezt a vidéket Tatsuno-nak hívják.
Cirógatva fedezem fel vonalait, egyenlőre csak érintésekkel, orrom hegyével arrébb túrom a kusza sötét szálakat. Elégedettségemben puha mozdulattal simítok ajkaimmal a nyakán vöröses-lilává duzzogó szívásnyomon. Igazi megtiszteltetés, amit kevés partnerem kap meg…
Ujjaim előre kúsznak csípőjén, férfiasságom hátulról combjának nyomom, és mikor ráfogok övére, a halk szusszanás tudatja velem, hogy sikerült kihúznom az álomvilágából. Néhány simítás után felnyúlok ajkaihoz, és kótyagos álmosságában nem tiltakozik, hogy közéjük csúszva nedvességet lopjak ujjaimra, úgy térjek vissza vágyára. Lassú monoton simításokkal veszem tenyerembe, kétlem, hogy az éjjel nagyon meggyötörtem volna, de jobb a békesség… Óvatos érzékiséggel bánok vele, aminek megvan a gyümölcse, a párnába sóhajt halkan, önkéntelen szinte a mozdulat amivel kipucsít, mert merevedésem átpozicionálására megdermed. Bele kell mosolyognom vállába, képzelem, hogy a tegnapi hajsza után ez az a mozdulat, amire kijózanodik a félálomból, de ennyire én sem vagyok barbár… Legalábbis itt és most, és vele nem…
Viszont… Terep rendezek. Addig helyezkedek, amíg karjaimba nem tudom húzni, és dereka alatt ölelő kezem veszi át a kényeztetést, amivel másik kezem felszabadítom. Combjait eligazgatom, közéjük simulva egyenlőre lágy ringással tökéletesen elszórakoztatom magam. Így kedvemre játszhatok fél kézzel mellkasán, oldalán, combjain kikapcsolom a harisnyatartót a combfixeken, majd derekán is, és megszabadítom tőle. Az előző este dívaként teljesen helyén volt, de enélkül is pont annyira izgató, ha nem jobban, hogy még meztelenebbé válik ujjaim nyomán.
Nem töri magát hátra nyújtózkodva viszonozni érintésem, de nekem tökéletesen megfelel ezzel együtt elgyönyörködni benne, hogy a lepedőt nyúzza inkább kényeztetésem nyomán. Elég hamar elérem, hogy a párnába fojtva nyögjön, de mielőtt elereszteném, bőven van még dolgom…
Eszembe nincs megzavarni a kéjét az éjjeli elérhetetlen távolságait felmérve, így inkább élek az örök igazsággal, ‘magad uram, ha szolgád nincs’.
Alaposan benyálazott ujjaim térnek vissza a gömbölyű formákhoz, épphogy kicsit hátrébb húzódok, nyakát, vállát falom, és az ütemes simítások sem szűnnek, csak annyira lassulnak, hogy kitartson még.
Feneke két partja közé simítva kezdem cirógatni az újra szoros izomgyűrűt, ezzel szemben már semmi kétségem, hogy tényleg meggyötörte a vágy heve múlt éjjel. Betartom az íratlan lépcsőfokokat, először csak egy ujj, majd lassan a többi, végig igyekezve megtartani a kéjben. Nehezen enged ennek ellenére, ez pedig csak vágyam csigázza.
Aztán változik a feszültség testébe, már nem a záróizmok makacssága, hanem a kéj okozta medenceizmok feszülése szegül csak ellen. Elhúzódok tőle, otthagyva néhány pillanatra, és a megfelelő munkavédelmi öltözékkel, illetve sokkal praktikusabb síkossággal térek vissza. Nincs ínyemre, hogy zihálva temetkezik a párnába, szép arca van, eszemben sincs hátulról dugni, még akkor se ha ez számára roppant kellemetlen a ‘józanító másnap’ tipikus takaréklánggal izzó effektusa jegyében.
Eltakarítom a takaró romjait, könnyeden fordítom hanyatt, és szétfeszítve combjait kezdek el kalandozni rajtuk. Előbb az egyik bokáját emelem vállamra legörgetve róla a harisnyát lassú simogató mozdulatokkal, ajkaimmal sípcsontján csókolva, lábfején kényeztetve, majd a másikkal teszem meg ugyan ezt, de úgy mozdulva, hogy esélye se legyen letenni nyakamból a virgácsait. Simaságuk bizarr módon borzongató és izgató, ebből a szögből pedig szinte lehetetlen mellényúlni, már ha egyáltalán megvan a képessége rá, hogy a farka érintése nélkül elmenjen, ezt pedig úgy hiszem már volt szerencséje bizonyítani.
Centiről centire szoktatom magamhoz, megmosolyogtat, hogy félrefordítja pillantását haja rejtekébe, gondolom a kora délutáni napfény túl sokat tesz ragyogó lényemre… Végül tövig temetkezek a még mindig rettentő szűk forróságba, és elégedett szusszanással előbb lágy ringással, majd hosszú mély lökésekkel kezdem el visszacsikarni belőle azokat a vérforraló vágytól terhes nyögéseket.
Nem nyúzom sokáig, bár kedvem lenne leszorítani és ténylegesen eljátszani vele, viszont akkor kénytelen lennék megszegni a dac hozta döntésem, hogy majd én kifogok rajta, és nem eresztem el a vadállatot. Márpedig magammal még én magam sem szeretek szembeszállni… Férfiasságára fogva zárom rövidre az aktust, és nem oly’ romantikus a mozdulat, ahogy a gumit messzire kárhoztatva ráélvezek, de a jelképes területfoglalás hiányzott a tegnapi nap repertoárjából.
Igen, határozottan önelégültebb a mosolyom amivel hozzá hajolva csak homlokára nyomok egy csókot, és ennyiben hagyva az utójáték fogalmát újabb kendőt varázsolok neki. Nagyjából pont időbe.
Az ágytól nem messze kezd el vinnyogni a zsebembe süllyesztett technológia, és tekintve, hogy nem sokaknak van hozzám közvetlen kapcsolatuk, összeszorított foggal, de roppant elegánsan vonulok felvenni a telefont. Senki nem háborgatna kéretlen hajnalok hajnalán. Egyúttal előhalászok öltönyzakómból egy doboz cigarettát, és miután megajándékoztam magam egy szállal, jelzés értékűen az éjjelire helyezem. Igazi gavallér vagyok…. Állapítom meg mélyen legbelül, miközben titkáromnak kifinomult virágnyelven, és rendkívül szófukarul válaszolok azzal kapcsolatban, hogy meglelte az elkolbászolt szállítmányt, és mihez is kezdjen. Úgy hiszem ez egy csúnya nap lesz…
Fél kézzel ingem húzom vissza, és mire lenyomom a telefont és el a cigarettát, szembetalálom magam egy határ szerencsétlenséggel. Néma ego párbajt vívok kemény fél pillanatig, mire rájövök, nem a csóközönt és a cukormázas folytatást hiányolja a szemrehányó zöld szempár, hanem valami egészen mást. Ami konkrétan arcpirító számára, eléggé ahhoz, hogy őrlődést okozzon kinyögni. Sok más helyzetbe elszórakoznék azzal, hogy végignézzem, hogy visszahúzza a gyilkos ruhadarabokat, és megpróbálja az én kifejezetten férfiasan üres fürdőszobám kellékeivel annyira helyretenni magát, hogy ne egy rettentően elszúrt traveszi benyomását keltse fényes nappal estélyi szerelésbe… Ez nem az a nap.
Őszintén szórakozott mosollyal intek a szekrények felé, és eltűnök a fürdőbe, meghagyva méltóságát, és csak annyira rendbe vágni magam, hogy legalább a borostát ne az irodában vakarjam le magamról.
Mire visszaérek emberien néz ki, ami annyira nem lep meg… Jó pár olyan ruhadarabbal gazdagabb a szekrényem, amiről halvány lilám sincs, hogy honnan került oda, és ki által, de abban is biztos vagyok, hogy az ing a sajátom.
– A sofőröm hazavisz. Rohannom kell… – terelem az ajtó felé mikor a büszkeségem elcsomagoltam, és szalonképes állapotra javultam magam.
A bejáratnál ugrasztom emberünket, hogy varázsolja ki a garázsból azt a darabot, ami nem túl hivalkodó meglátogatni egy kikötőt, utána játsszon önjelölt sofőrszolgálatot az úriemberrel, akinek… Nincs cipője, de ez jelenleg lényegtelen.
Amint a komor gyászjelentéses hintó előállt, könnyes búcsút intek szívem “hölgyének” egy szórakozott kézcsókkal, és a még ennél is szórakozottabb ígérettel, hogy majd beszélünk. Nem, ez legalább akkora klisé, mint a “majd hívlak”, ami után általában az embernek már 10 perccel az illető neve sem szokott meglenni. Nem egy mellesleg ezért tartok titkárt, és ezért van minden ágymelegítőmnek egységesen egy idő után “kicsim” beceneve…
Sikerül komolyabb konfrontációk nélkül elsimítani az oroszokkal való nézeteltérést. Külön büszkeséggel tölt el, hogy egy gyászjelentésbe sem virít senki neve a dologgal kapcsolatban. Titkárom nagyjából ezt a pillanatot választja, hogy elém csúsztassa a borítékot.
Gúnyosan szemlélem, mert a bélyegző szerint egy bő héttel ez előtt érkezett. Kaminaga úgy tűnik, sokadlagosnak vette, ha hátrébb rangsorolta. Kinyitva egy hümmögéssel dereng fel az elborult este, és a kényes tény, hogy elmaradt a “majd beszélünk” klisé legalább látszat próbálkozása is. Nem is értem hogy mehetett ki a fejemből. Talán túl macerás a díva férfival vívni, ha az ember épp nyakig van a nemzetközi botrány határán, vagy annyival egyszerűbb felhívni egy táncoslányt a klubból, hogy nem körülményeskedtem.
De persze a meghívó formájában prezentált felhívást most, hogy végre csitultak a dolgok, kénytelen vagyok elfogadni. Főleg, hogy a mai nappal aktuális. Kaminaga kegyeire bízom a mai szúrópróba szerű razziát a klubbhálózat és kaszinók során, csak hogy meglegyen az alkalmazottaim megfelelő idegállapota.
A kiállítás megnyitó beszéde, és a hozzászólások nem épp kreatívak. De hát… A kreativitást a vászonra kell tartogatni, nem a halvérű arisztokráciára. Meglehetősen erős a koncert az utolsó emlékképemmel összehasonlítva. A csipkebugyi után valahogy mulattat az a fajta elegáns, ugyanakkor enyhén deviáns kifinomult művésziség ami a kétség kívül férfias összképet alkot.
Nem igazán foglalkozok a felém tévedő pillantásokkal, most az ő feladata házigazdaként róni a tiszteletköröket minden irányba, én pedig nem kifejezetten beszélgetni látogattam ide. Csakhogy egy kép előtt földbe gyökerezek.
A kezdeti évődésem, hogy mit keres az ilyen pillanatokban a kesztyűtartóban a revolver, átcsap humorba, mikor a mellettem álló negyvenes hölgy fülig vörösödik, kivált, mikor fennhangon konstatálom az előttem feszülő vászonra tett asszociációját.
– Sajnos elmúlt a barokkor, hogy a monumentalizmus még mindig vászonra vihető legyen… A művész úr kénytelen volt művészileg átírni a képet, mert sajnos még rajta is kifogott egy ilyen feladat. – jegyzem meg félhangosan, de annyira, hogy a közelben ólálkodó férfiember ne csak csuklással vegye, hogy emlegetem, hanem érezze az est végéig azt a feszültséget, amit mímelek, pedig valójában derűvel és nyugalommal szórakoztat a hölgyek reakciója, ahogy az így sem elenyésző önarcképemmel szemezek. Kiváló munka, még azzal együtt is, hogy túl van idealizálva helyenként, ami a becsmérlő megjegyzésemmel sokkal több érdeklődőt vonz flörtölni a nyakamra.
Aoi:
Szégyentelen érintései ha tagadnom kellene sem tudnám hitelesen előadni.. Jól esnek.. több mint jól.. Sokszor elfilozofáltam, hogy vajon az, hogy még mindig ilyen intenzív reggeli merevedésem van, áldás-e vagy átok.. A lebosszantatóbb kapcsolatom mindig is az anyámmal volt, és ha összeadjuk az együtt töltött napokat, a születésemtől fogva, talán kitehet nyolc-kilenc évet is.. Ő biztosan azt mondaná, hogy ez egy különös kegyelem, és csak azt mutatja, micsoda férfi vagyok.. csak hogy az elmúlt este után a férfi és női szerepek már nem fekete-fehérek nekem.. ahogy azt anyám is tudja.. cigarettafüsttől rekedtes hangján hozzáfűzné, hogy mindenképpen tegyek rá kötést, mert így nem fogom tudni eladni puncinak.
Maga a gondolat bizarrsága lök ki a gondolatmenetemből, hogy ilyen helyzetben eszembe képes jutni anyám.. Az érintő, simító kezekre koncentrálok, amik értik bár a dolgukat, de nem erőlködnék túlságosan.. de minek tennék, mikor testem már így is pattanásig feszül.
Bágyadtan hagyom, hogy az erős karok megtartsanak, vagy megszólaltassanak, és játsszanak rajtam akár egy hangszeren.. ezt még meg fogom bánni egészen biztosan, de most a reggel, ami köztudottan nem az én napszakom, és a tegnap este traumáira tudom fogni gyengeségemet..
Akkor észlelek először komolyabb kihívást, mikor egy nem is olyan karcsú ujj elmerül bennem, nem is oly óvatosan, vagy finoman. A tegnap éjszakai használtságot megérzem belül, de igyekszem nem játszani a fürdős kurvát, hiszen amit csinált, azt magam is legalább annyira akartam.. és most is akarom..
Újabb és újabb behatolók érkeznek, de a kezei, vagy ajkai nem szűnnek meg érinteni, bár tagom egy pillantásáért is lassan hangos éneket zengve eseng..
Ehelyett a saját gyönyörét keresi testemben, és egy pillanat múltán könnyeden siklik belém. Megborzongok a csúszós érzéstől, és szemeim próbálom rejteni.. A szégyen, vagy a fény elől? Azt hiszem mindkettő közrejátszik erőteljesen. A tegnap már történelem.. de a ma.. amit művel velem, hogy a tegnapi nap dacára is élvezem.. Örülök neki, hogy Ő legalább védekezik.. persze ezzel legjobban saját magát védi, de nincs gusztustalanabb érzés annál, mintha egy számodra gyakorlatilag ismeretlen ember, még ha oly szimpatikus is, mint a mai házigazdám ilyen módon megjelöl.. Természetesen én ezt általában nem hagyom ki a drága kuncsaftjaimnál.. szeretek a bankér papa fiának első kalandja lenni bosszantására.. szeretek a pénzes öreg csirke fiatal dzsigolójának Don Juanja lenni egyetlen éjszakára.. nem kell az elköteleződéstől tartanom, de az, hogy egy a szürke szempár már másodszor mér végig ilyen birtoklóan egy pillanatra megakaszt, ahogy az is, ahogy harisnyáimat eltávolítva a csupasz lábamon végigsimít.. Már számtalan ember tette meg, lehet hogy nem pont így ezt a mozdulatot, most még is különösen fülledten erotikus..
Nem telik el sok idő, és megnyugtatom magam, hogy ős nem különb mint a trófeagyűjtők többsége.. Ma megvoltam neki, és tegnap is, üsse kavics, a szemében még repetát is kapok, és egy életre le vagyok tudva, mint egy kaland, ami egy részről biztonságos nyugalomérzettel tölt el, más részről pedig egy nüansznyit dühít.. én nem vagyok csak egy kaland, kivéve ha én úgy akarom..
Gondolataim nem egészen összefüggőek, és bármennyire is nem akarnám, az elmém már nem parancsol vágyaimnak, és ahogy a hajamba marva nyakamra hajol, egészen elveszek.. Ismerkedő, lassú mozdulatok, széles, kényelmes kiszámíthatóság, semmit nem siet el.. Majd megszabadul a latexborítástól, és nem átall rám élvezni, amibe magam is társ vagyok..
Mérges is lehetnék, de nem veri ki az ingerküszöböt, ha őszinte akarok lenni magammal..
Még egy lassú csókra magához vonna, és egy törlőt az ölembe ejt.. született gavallér, hogy oda ne rohanjak.. De már is elmúlik az a tünékeny pillanat, ahogy közberondít a technika.. nem igazán ehhez vagyok szokva.. ahol feltűnök, jelenség vagyok, és nem sokáig tűröm az ignorációt..
Megtörlöm magam, majd lassan kimászok, bár még vonz az ágy, nem is kicsit..
Körülnézek a jobban, hátha megtalálom öltözetem.. de elsápadok. Az öltözetem.. noss.. ezt orvosolnom kell
A lehető legszemrehányóbb, követelőbb, és a nekem jár tekintetek összességével támadok, és vendéglátóm szórakozottan a gardróbszobához vezet.. A méretünk nem tökéletesen egyezik, de sikerül kibányásznom egy mosásban összement, vagy eredetileg kisebb méretű nadrágot, és egy kellően túlkarcsúsított fazonú inget, ami legalább nem lötyög.
Időközben a telefon abbamarad, és gavallérom fuvarért rendel számomra is. Még egy kéz csók, és egy nevetségesen üres ígéret, és kilép az életemből, ahogy percek múlva kilépek én is.
Pár percig jólesően végignyújtózom még az ágyán, majd összeszedem esti kellékeim éppen maradt darabjait, és egy pofás zacskóban az előszobáig szervírozom, ahol a felajánlott doboz cigaretta tartalmát füstölöm várakozás mellett.
Hazaérve nem úszok meg egy beszámolót, a lehető legrövidebbet Tiffnek, aki azonban elégedett, mert egy s más szennylapban képesek voltak rólunk képeket is leközölni. Nem vagyunk elég nagy bulvárszenzáció, de Tiffnek már ettől is megállíthatatlanul folynak le nemlétező dekoltázsába a feketés-maszatos könnyei vékony sávot hagyva orcája kipirosított oldalain.
Az eredmény azonban nem marad el és úgy tűnik, a kiállítást nemsokára a nagy érdeklődésre való tekintettel fedél alá hozhatom. de még milyen fedél alá.! Az új művészetek galériájának vezetője könyörgött Nekem!
De a kiállítást nem rendezhetem meg, semmitmondó képeimtől az épeszű műgyűjtők sikítófrászt kapva menekülnének, azoknak pedig, akik csak az árat nézik, mert ami drága bizonyára egyedi és divatos pedig nem festek, mert a leggyengébb napomon művelt pacsmagolásomat sem érik fel, ennyire tartom magam.
Szegény pártfogoltjaim azonban csak egy pár sürgető körtelefont kaptak hiszen ez az ő debütálásukat volt hivatott sikerre vinni, nagy ritkán szúrópróba szerű razziára kárhoztatom magam, így nem csoda hogy nem kapnak mást mint egy idegbeteg állatot..
Az alkotás egyeseknél meditatív tevékenység, nálam most épp nem az.
Vannak az életemben bizonyos időszakok, amikor soha nem kell rohannom sehova, sajnos nincs ekkora mázlim már egy jó ideje.. Végül feladom, és visszahívom a titkárom a jól megérdemelt nyaralással a családjával, amiért nem győz hálálkodni, mert állítása szerint ezek már nem azok az emberek, akiket ő megismert..
A család misztériumát nem boncolgatjuk tovább, hanem munkába állítom. A féreg nyomozása is befejeződött, de Devon aktája egy jó ideje csak az irodai dohányzóasztal üveglapján porosodik érintetlenül.
A festési kényszer, vagy az ihlet a leglehetetlenebb időpontokban tör rám, de élvezem, hogy alkothatok. Vannak időszakok, mikor megszűnik az idő és a flow élmény bekebelez.
A titkárom az eszem helyett ilyenkor az esze, és áldom a sorsomat, hogy egy ilyen segítséget rendelt mellém.. persze ezt az információt soha nem hangoztam.
A megnyitó a szokásos sablonokkal és méltatásokkal telik.. A hozzászólók többnyire felfedezettjeim, vagy a legnagyobb befektetők.. a legtöbben egysíkúak, és fantáziátlanok, de ez kedvemet nem szegi.. Az embertömeg csak úgy áramlik, és a képcsarnok tulajdonosok egymás után tesznek ajánlatot..
A kiállítás egyik legnépszerűbb darabja természetesen a hatalmas Devon akt.. de népszerű az unokahúgom sejtelmes alakjáról készített sorozat is..
Kitűnően szórakozom, élvezem a csillogást, és a nekem kijáró figyelmet, amiben egy ideje önkéntes remeteségemben nem volt részem, még a modelltől érkező becsmérlő hozzászólás sem szegi a kedvemet. Eszerint sajnos nem csak képzeltem, hogy felírattam a meghívandók listájára őt is.. Azt hiszem akkor még volt egy megdöntetetlen magyarázatom eme cselekedetre, de mára már nem tudom, hogy mi lehetett..
Egyes képek azonnal elkelnek, már az aukció előtti ajánlatot kapnak, és repesek. Nem csak azért, mert anyagilag megtérülő befektetés volt az öltönyös alá feküdni, hanem azért, mert aktja is sokakat megragadott..
Ezért nem s csodálkozom, hogy az est alkonyán egy érős kéz beránt, és gazdája azonnal egy kérdést szegez nekem;
– Ugye a tárlat végére hagyja a bejelentését, miszerint a képet nekem fogja ajándékozni?
– Ugyan melyik képre gondol?
– Ugyan ne viselkedjen együgyűbben, mint kellene – ereszt meg egy mosolyt
– Természetesen a képet aukcióra bocsájtom.. és kacérkodok az ötlettel, hogy a befolyt összeget esetleg a tartós heretraumát szenvedettek alapítványának kutatási és innovációs célokra ajánlom fel.. – Negédes mosolyom láttán arca gúnyos vicsorrá torzul ami visszás módon, de még jól is áll neki..
– Felesleges a fújás.. hízelgett az egómnak az egész estét betöltő látványom..
– Ennek felettébb örülök, de egyenlőre meg kell elégednie az eredetivel, amin még nem eszközöltem idealizáló simításokat, és vonásokat..- csipkelődöm, és arrébb libbenek..
– Ha megbocsájt..- lehelem, de már ott sem vagyok.Aa macska. egér játszmát olyan kifinomultan vagyunk képesek játszani, hogy egészen meghozta a kedvemet.
Devon:
Elsütkérezek a kétes rivaldafénybe. Családi hátterem végett tiszta úgysem lesz soha a nevem, így különösebben nem nyom a latba a fedetlen pöcsöm viszontlátása. Azonban mindennek megvan a helye és az ideje… A legtöbb esetben ez az egyetem, mi pedig kinőttük a dedót. Legalábbis így hittem, így az első ajánlkozó alkalommal igyekszem sarokba szorítani a művész urat.
– Ugye a tárlat végére hagyja a bejelentését, miszerint a képet nekem fogja ajándékozni?
– Ugyan melyik képre gondol? – nem, mégse nőttük ki. Hát legyen…
– Ugyan ne viselkedjen együgyűbben, mint kellene – dorgálom hideg műmosollyal.
– Természetesen a képet aukcióra bocsájtom.. és kacérkodok az ötlettel, hogy a befolyt összeget esetleg a tartós heretraumát szenvedettek alapítványának kutatási és innovációs célokra felajánlom… – persze… Én is bőkezű leszek, és a veséjét majd a rászorulóknak postázom. Értem én a célzást…
– Felesleges a fújás.. hízelgett az egész estét betöltő látványom.- mosolyodok el lekezelően, ő pedig már szökök is.
Annyira megy az idegeimre, mint az oktondi kisállat a cipőrágásával. Esőre szórakoztató, de ha a papucs bánja, félek, még oda találok csapni. Kinézem azt az intelligenciát, hogy ezzel tisztában van, ha meg nincs… Hát ez van, ez kell szeretni. Viselheti az esetleges következményeket…
Sajnos az oktondi jószágom azonban nem tér jobb belátásra. Normális esetben nekem is szórakoztató lenne a már-már szokásos csipkelődő marakodás amivel körüludvaroljuk egymást burkolt módon a vendégek orra előtt, mint két jól szituált szeszélyes bagzó macska…
Több ízben elcsípem a szórakozott igényformálásommal, de mikor azt találja mondani, hogy az üzletben is megvan mindennek a sorrendje, eltalálom szólni magam, hogy én kérek elnézést a modortalanságomért, és húzok a személyéhez is sorszámot. Itt elszabadul a pokol.
Valahol ekkor tájt szakad a cérna nálam is, mikor megunom humorosra venni a dolgot. Magyarázhatja nekem a díszes drogos-képzőből szabadult tanítványaival egybehangzóan, hogy mi az eszmei érték, és hol itt a művészet, de számomra nem több a méretes vászonra pingált maszat, mint a képgyűjteményem, amit furcsa hóbortként néha a kurváimmal alkotok. Csak a különbség az, hogy nem teszem közszemlére ünnepélyesen, és nem is adom tovább. Diszkréció, mi drágám?
Hát berekesztem a döngicsélést önkényesen, mielőtt a sértett szeretők civakodásává süllyedne a dolog.
Türelmesen elütöm az időm néhány nálam sokkal műértőbb hölgy társaságában, akik kis híján birokra kelnek rajtam egymást túllicitálva. Legnagyobb sajnálatukra azonban nem kísérem haza őket, hanem egy cigaretta társaságában kivárom az utolsó vendégeket is, de még a művészcsemeték távoztát is lenyelem, magamban jót somolyogva azon, hogy új helyeken kéne teríteni a silányabb árut, és titkárommal el fogok beszélgetni még a művészvilágba folyás macerásságáról…
Végül a galéria tulaja elereszti a zsákmányom, aki nem épp örömmel konstatálja a jelenlétem.
Cseppet sem lep meg a fagyosság, amivel végigmér, de ezzel tökéletes táptalajt is ad a következő felvonásomnak. Elállom a kiutat, és előveszem azt az ábrázatom, amit kamaszkorom óta nem sűrűn poroltam le a polcról. Igyekszek bűnbánó ábrázatot vágni.
Aoi:
Kétes vendégem végül megtalálja a szórakozását, amit elégedetten veszek tudomásul, nincs kedvem egy hisztériához, vagy drámai jelenethez, de bíztam benne, hogy van már olyan rutinos, és olyan intelligens, hogy nem kezd vadászatba, vagy jelenetbe. Ismét elbújik a kegyetlen és hideg maszkja mögött, ami külső szemlélőnek az elegáns nemtörődömség hatását kelti. Tökéletesen elégedett vagyok vele, így minden figyelmem a kiállítás céljára tudom összpontosítani, és az üzletileg jelenleg magasabb prioritást élvezőkre. Persze nem vagyok fair, és kurvaságom hirdetőtábláját acélszöggel erősítem magamra a szemében, de nem félek bevallani, és nem titkolt szándékom volt, hogy kihasználjam a kapcsolatait. Úgy gondolom, hogy az ő szintjén ez már nem ér senkit meglepetésként, és ameddig véleményét saját magában tartja, áldásom rá.
Nem szeretem az emberek körül udvarlását, és a folyamatos bájmosolyt, de egyelőre még szükséges.. Az est egyértelmű fénypontja a kérdés volt, hogy valaha bemutatom-e nagyközönség előtt az unokahúgomat, ami miatt egy pillanatra elvesztettem mimikám felett a kontrollt, de biztosítottam minden érdeklődőt, hogy amint a hölgy bokros teendői mellett időt tud szakítani, maga is képviselteti majd nem létező családomat..
Hogy miért kényelmes a nagy tömeg összetrombitálása egy-egy ilyen alkalomra? A szájreklám tagadhatatlan ősi előnye mellett természetesen az, hogy nem engedi meg magának senki, hogy az esetleges extra szolgáltatásaim felől érdeklődjön. Hiába, védenem kell magam minden irányból.
A művészet elkurvítása? Valamilyen szinten igaz, de nem áldoztam fel csak magam a prostitúció oltárán, pontosan a művészet megóvása érdekében. Azt és úgy festek, ahogyan csak akarok, és ha jól csinálom, busásan megélek belőle, anélkül, hogy folyamatosan hóbortos megrendelők kénye kedve szerint lennék kiszolgáltatva. Nem vagyok kutya, nem tudok talpat nyalni, és megalázkodni némi betevő falatért, vagy egy kis szeretetért..
Amikor a két legkedveltebb háziállatot kell összehasonlítani az emberek nagy része a kutya mellett dönt. Ők azok, akik nem biztosak önmagukban, akiknek az állandó, feltétel nélküli szeretet kell, az állandó pozitív megerősítés, a nyakukba lihegés, a “gazdám” folyamatos kántálása. Egy örökké hűséges, mindent megbocsátó, és eltűrő, soha nem előítéletes és naivan, együgyűen tisztaszívű, szerető társ kell..
A társadalom másik, vékonyabb hányada viszont a macskák mellett teszi le a voksot. Nem kérik a feltétlen automatikus szeretetet, ki akarják azt érdemelni, jobban kedvelik, ha ritkán, de meglepetésszerű intenzitással mutatják ki feléjük azt. A titokzatosságot és az önállóságot kedvelik. Van bizalmuk az életben, és az értékeikben. Tudják, hogy létezik hűség anélkül is, hogy valakivel össze lennének kötve, és néha a látszólagos érdekkapcsolatok között húzódik meg a legkülönlegesebb, legösszetettebb összhang, és közös rezonancia. Szükségük van az eleganciára, az ősi életigenlésre, vagy olykor, a spontán hízelgésre.
A macska látszólag eladja magát egy jobb falatért, de valójában mindig fenntartja az önállóságát, és nagyon ritkán teszi ki magát annak, hogy teljes kitárulkozásában megsértsék. Mindig kész az elutasításra, és a visszavágásra. Ha azonban kiudvarolják a ragaszkodását és szeretetét különlegesebb kapcsolatra képes, mint egy kutya.
A hízelgésem beillik egy macska táncának az áldozatai megjelölésére, és ugyan a galériatulajdonos egyértelműen félreérti a nyájasságot, végül egészen tapintatosan képes vagyok lerázni.
Kicsit megtiporva, de fényes bundával ütközök bele a sajnos le nem győzött csak félretett kandúromba, aki most a saját fényében sütkérezve tejfeles bajusszal várja a kivégzésemet. Röstellem bevallani, de a körülbelül harminc lépés alatt, ami a megpillantás és a galéria kijárata között vezet, legalább ötször kell hathatós érvekkel rávenni magam, hogy nem, már késő úgy tenni, mintha valamit bennfelejtettem volna, és másik úton távozni. A vereségem szinte bizonyos, de emelt fővel kell tudni viselni ezt is.
– Ha tudtam volna előre, hogy ennyivel kiérdemelhetem az ily állhatatos és kitüntető figyelmét nem fárasztom magam. Elég jó a fantáziám ahhoz, hogy ne kelljen saját tapasztalatokra támaszkodni, és ahogy láthatja itt sem féltem az alkotói szabadságot felhasználni..- indítok gyengén.
– Aoi megtisztel az érdeklődéssel, de a művészet ilyen szintű lealacsonyítása nem illik önhöz. A kép pedig, mint ahogy már mondtam csak jót tett az önérzetemnek, bár el kell ismernem némileg rosszul esett a tény hogy az üzleti élet jeles képviselői ilyen naturalista valómmal szembesülhetnek, de különösképp nem panaszkodhatom…- folytatja, de beleszólok
– Ha azt hiszi ez ön ellen irányuló támadás volt, csak részben tudom megerősíteni, mert inkább a személyét övező, ha lehet így fogalmazni mítoszt kívántam kihasználni az eladásoknál, és természetesen az est legnagyobb bevétele valószínűleg ettől a képtől származik majd a nyilvános aukción..- húzom az agyát. Az igazság az, hogy számtan ajánlat érkezett rá, és nem hazudok azzal, hogy a legmagasabb összegem elkélő kép lesz a piackutatásom szerint.
– Erről természetesen szó sem lehet, semmiféle aukcióba nem egyezek bele, a képmást védő jogszabályok szerint még a kiállításához is az engedélyemre lett volna szüksége, nem hogy az árusításához. Nem, és az ügyet itt részemről lezártam
– Nagy szavak a törvényt vagy jogot emlegetni egy olyan ember számára, aki ilyen üzletekben mozog, mint ön – fenyegetem burkoltan.. a teljesítményem a társalgásban egyelőre gyenge kezdés után erős visszaesés.
– Azt ajánlom, ne húzgáld az alvó oroszlán bajszát Aoi! – morran rám figyelmeztetőleg, de lekezelő, és kioktató modorban, mint ahogy szokása. Úgy kezel, mint valami gyereket, és ez az alapjaiban sérült, és lassan kétes férfiasságomnak nem igazán jól esik.
– A lekezelő modorával nem fog megnyerni magának, azt hiszem a képmással kapcsolatos jogok nem igazán nyomnak sokat a latba, ha elegendő bizonyítékkal lennék képes szolgálni egy igen csak jól működő, és kiterjedt kábítószer kereskedő láncolat belső érintettjeiről.. Az oroszlán talán stimmel, de jómagam is macskaféle vagyok. – mosolyodom el. Ha nem is szorítom még csak a sarok közelébe sem, megengedem magamnak azt a gesztust, hogy meglobogtassam egy ilyen jelentős aduászomat.. – Természetesen, ha ön tisztességes úton a legnagyobb licitet kínálja a képért,. már ma a gyűjteményébe teheti, és nem kell a “jó hírét féltenie” – csillogtatok meg egy számomra igen kedvező lehetőséget
– Tisztességes úton..- mosolyodik el, és valami ördögi villanást látok a szemében. – Tisztességes úton fogom kifizetni igen, de a tisztességes gyermekdeden naiv módszereidért, te ezt kamatostul visszafizeted nekem..- ránt magához, és mivel még mindig zsúfolt utcán vagyunk, ne kockáztatok meg egy szégyenítő pofont.
Karon ragad, és számításaim szerint az autója felé von, én pedig annak ellenére, hogy megtehetném, nem ellenkezek, és nem kelek ölre vele. Igaz ezzel beismerem a saját gyengeségem, de ha a tettek mezejére kell lépnem a sokat élt dílernek szavazom meg a győztes K.O. ütést, nem pedig magamnak..
Gyengéd erőszakkal az utastérbe egyenget, és magunkra zárja az ajtót. Nem mond semmit, d az utó elindul, ezek szerint meg akarná ismételni? Nem gondoltam volna róla..
Néma bizonytalanságban tart, csak a szeme éget, és most, hogy otthoni terepre engedtem, jobbnak látom befogni a szám, mint ezzel is borzolni a kedélyeit a saját káromra.
Nem lepődök meg hogy ugyan ott nyílik az ajtó, mint nem is olyan rég, ismét vendégévé fogad, de valahogy érzem, hogy szégyen nem szégyen, nem kellene besétálnom önakaratból a területére. A büszkeségem azonban nem enged megfutamodni, ha már kimondtam, és megtettem viselnem kell a következményeit.. Kétségtelenül túlvállaltam magam.
Nem tudom, melyik volt az a pillanat, amikor annyira biztos voltam önmagamra, hogy egy könnyű kis desszertnek bevállalhatom a férfit.. Normális esetben talán, még egy könnyű főételként kezelni tudom, de most a nyilvánvaló provokatív szándék miatt nem számíthattam a normális eset forgatókönyvre.. Azt sem tudom, hogy mikor gondoltam, hogy ennyi ember nem fogja teljesen leszívni az energiaszükségleteim, végtére is, mint az összes többi férfinek, nekem is csak egy farkam van, annak ellenére is, hogy hobbim elhitetni ennek többszörösét is áldozataimmal. A ma esti mérkőzések pedig engem is kivettek, minden tapasztalat ellenére. A tettetett érdeklődés, fájdalmasan sok energiát emészt el..
Elrablóm szemében azonban nyoma sincs az irántam való könyörületnek, és nem is igen számíthatnék rá a viselkedésem után. Még sem kezd el taszigálni, vagy alacsonyodik le tettlegességhez, ami egy kicsit javít a hangulatomon. Nincs erőm jelenleg vele küzdeni, semmi másra nem vágyom jobban, mint elégedetten bedőlni az ágyba, mint aki jól végezte dolgát, de láthatólag erre nem igen fog adni esélyt.. Én viszont másban nem leszek jelenleg partnere, majd csak rájön, hogy én vagyok a makacsabb.
Betessékel maga előtt némán, majd egy eddig ismeretlen szobában az italpult felé indul.. Levetem magam egy szófára, és olyan érdektelennek tűnök, amilyennek csak akarok. Őszintén nem értem mit akar, vagy ha akar valamit egyáltalán, akkor azt miért nem mondja már meg. Talán belefáradtam a kezdetekben még oly izgalmasnak, vagy érdekesnek tűnő ki tud messzebbre vizelni versenyünkbe.
Gondolataimban egy elém tartott pohár zavar meg.. Megint ez az édes-habos lőre. Pontosan tudja, hogy nincs férfiember, aki ezt megissza, még is minden alkalommal precízen vigyáz rá, hogy ezzel vendégeljen meg.. Elhangzik valami köszöntésféle, és a szemébe nézve küzdöm le kortyonként az gejl italt. A pultnak támaszkodva elégedetten figyeli a szenvelgésem, de nem lép közelebb, csak megfigyelőként van jelen.. Őszintén nem tudom mire vélni a viselkedését..
…….
Minden tagom mintha mázsás súlyú volna, a szemhéjam csak a harmadik “igen, meg tudom csinálni” önfelszólításra nyílik fel. Ismeretlen a környezet, de inkább rémiszt meg a testem teljes bénultsága. Zsibbatagon fekszem, és mivel nem tudok rájönni, hogy hol, bár biztos vagyok benne hogy drága vendéglátóm gondoskodott rólam, nem tudok semmi egyebet tenni, mint gondolkodni, és átkozni saját magamat, amiért elvetem a sulykot..
Mikor mozgásra ad lehetőséget a testem végre felülök, és sajnos félelmeim beigazolódtak. A reszketésem nem csak attól vált masszívvá, hogy szinte semmilyen ruha nem takar, de a bensőmben is lángol valami, amitől furcsán kettős érzésem támad. Végignézve magamon el kell ismernem a férfi humorát.. Apró kis csengettyű masnival kötve a herémre, alsótestem falatnyi alsóba bújtatva, és kedves kis nyakörv fonja körül a nyakamat.. A fejem nem csak a zsongástól fáj, de el is nyomtam a fajta lévő pántot a cicafülekkel. Most valószínűleg fújnom kellene rá, és mindent miszlikké marni, mint egy igazi macska, de valahol hízeleg nekem ez a perverzül kitüntetett figyelem, ezért inkább minden kiegészítőt megigazítok magamon.
Előtte már nem játszhatnám el úgy sem az előző látogatásom okán a vasmacsót, akkor pedig mire mennék egy újabb hisztivel. Azt hiszem azzal még jól is kijöhetek a találkozásból, ha megpróbálom jól érezni magam. Mindig ki akartam próbálni a cross-dressinget és neki szó nélkül, sőt boldogan megtettem. Az hogy visszavágásból, vagy anélkül, a tényen már nem másít semmit. Hol találom eddigi férfiasságom levetett télikabátját, és hol kezdett el bimbódzni bennem ez a fajta viselkedés, vagy élet igénylés?
Azt hiszem jókor volt jó helyen, a rejtett vágyaim pedig dafkéból felszínre törtek. Mindig is az életem egyik vezérfonala volt a csakazértis életérzés. Talán nem elég érett, vagy nevetségesen kamaszos, de ebben az új helyzetben még magam is pubertáskodom.
Összezárva az ember saját magával, a gondolataival, az életével, szeretem a magányt és igénylem is, de most már sürgetően szükségét érzem némi társaságnak,. Időközben ugyanis fel kellett ismernem, hogy többszörösen unfair játékot játszik velem. A vetkőztetés és a kiütést már majdnem megbocsájtom, amikor a melegség erősebben árad szét a tetemben, és egy eddig ismeretlen, de erősen deja vu érzés kerít hatalmába. A magam részéről az árusítót jobban elítélem, mint a fogyasztót, de ez bizonyára csak önmentegetés. Belehúztak a mókuskerékbe, de volt erőm belőle kiszállni, még is most, hogy már mereven, és víztől kiverve dübörgő szívvel masszírozok tagomon, visszasejlik annak ez életnek a varázsa, és ezért utálom magam. Nem szabadna rá emlékeznem, csak a rosszra szabadna emlékeznem, hogy mit vett el tőlem az a nem teljesen két év. Szégyen vagy nem szégyen könnyítek magamon többször is, bár csalódottságomra nincsen túl nagy befolyással a testemre.
Most már igazán kezdem hiányolni vendéglátóm figyelmességét, és hiába rázom a csengőmet lankadatlanul, a felmentő sereg elegánsan késik..
Devon:
Nehezemre esik eldönteni, hogy hízeleg, vagy bosszant szánt szándékkal, de igen csak hullámzó kedélyállapotomon ez cseppet sem enyhít.
– ….és az ügyet itt részemről lezártam. – szusszanok egyértelmű rideg nyugalommal, a kis művészficsúrom azonban vagy nem érti a célzásom, vagy nagyon ki akar hozni a sodromból.
– Nagy szavak a törvényt vagy jogot emlegetni egy olyan ember számára, aki ilyen üzletekben mozog, mint ön – határozottan kényes helyekre evickél. Nem tűröm ezt egy olyan személytől, akinek funkciója kikapcsolódást nyújtani nekem, és ettől a ponttól haszontalanná válik a szememben, mert több nyűgöt feltételez, mint szórakozást.
– Azt ajánlom, ne húzgáld az alvó oroszlán bajszát Aoi! – oktatom, mint az ostoba kölyköt, és pont annyi is ettől a pillanattól a szememben. Elveszti azt a fajta tiszteletem, amit eddig megszavaztam számára. Ez igazán szomorú… Amikor már a magázás hivatalos ünnepélyességét is elbukja olyasvalaki, aki csupán ennyivel, de kitüntetettebb a többi játékomnál. Sajnálatos…
– A lekezelő modorával nem fog megnyerni magának, azt hiszem a képmással kapcsolatos jogok nem igazán nyomnak sokat a latba, ha elegendő bizonyítékkal lennék képes szolgálni egy igen csak jól működő, és kiterjedt kábítószer kereskedő láncolat belső érintettjeiről.. Az oroszlán talán stimmel, de jómagam is macskaféle vagyok. – kábítószer láncolat… Addig van szerencséd szépségem, amíg csak a columbiai kapcsolatokba tenyerelsz bele, és nem az orosz fegyverüzekedésbe. Én mosom kezeim egy kurva miatt, de tartok tőle, a ruszkik csípik az ázsiai vonásokat.
– Természetesen, ha ön tisztességes úton a legnagyobb licitet kínálja a képért,. már ma a gyűjteményébe teheti, és nem kell a “jó hírét féltenie” – alig mimika hogy érzem, egy leheletnyit emelkedik szemöldököm a meglepettségtől. Zsarol… Egy prostituál próbál megzsarolni pont engem, aki maga is kenyeret ad nem kevésnek. Ez elüti a nyers fenyegetés élét, és kifejezetten komikussá válik számomra.
– Tisztességes úton… – mosolyodok el, legalább őszintén – Tisztességes úton fogom kifizetni igen, de a tisztességes gyermekdeden naiv módszereidért, te ezt kamatostul visszafizeted nekem…
Megragadom, és pillanatok alatt elvontatom a kocsihoz. Meglepő mód nem rendez dívákat megszégyenítő műsort, és nem is tudja, mennyit tett ezzel saját testi épsége érdekében. Nem finomkodva nyomom be a hátsó ülésre, és van egy sanda gyanúm, hogy a sofőröm amellett hogy nem idióta, kitapasztalta a testmimikám azon rezdüléseit, amiket a mellettem trónoló cicamica úgy tűnik még nem. Kérdés nélkül nyom a gázra, csodálom, hogy nem állt neki járatni a motort, ahogy kiléptem a galériából rágyújtani.
Nincs kedvem diskurálni tovább a szenvtelen szukával, így pusztán elmélyülten figyelem vonásait, hátha megenyhít. Ráhibáztam a Keiko-val, tényleg egy piszok mázlista, mire befékezünk a szolid villa oldalába, lehűl nemes bosszúvágyam. Parázslik még ugyan, de egészen más jellegű szikrákkal, mint ahogy korábban lángolt. Ha nem tanul a szép szóból, egy életre elegendő leckével szívesen játszom neki a tanárbácsit. Ráhibázott, ez is a fetisheim listáján trónol, okítani lenyűgöző intellektusommal az ostobákat… Ha pedig ebből se tanul, láthatja párizst és érezheti London szmogját minden lélegzetével. Az önkéntes szervdonorok néha nem is tudják, milyen fantasztikus helyeken élhetnek tovább ideig óráig. Mindenesetre nem szednék ízekre valakit, akinek ennyire jól áll önmaga. Nekem is van némi érzékem az esztétikához…
Tekintve hogy a birtokról úgysem jut ki jelenleg jóváhagyásom nélkül, meghagyom neki a méltóságot, hogy kövessen ahogy akar. Úgysem szándékozok sokat hagyni ebből a fene nagy büszkeségből.
Közönyös fásultságán már csak mosolyogni tudok, és kicsit azért sajnálom, hogy nem inkább a belvárosi ingatlanjaim egyikét adtam meg címnek, mégis csak ki kell érdemelnie a játékomnak, hogy az otthonom nyugalmába eresszem, de hát Aoi és a vak szerencse. Vagy mondjuk inkább, ahogy ő emlegette, hogy a kemény munka, amit a bosszantásomba fektetett, hogy most egyenesen az egyik szalonomba tessékeljem, mégpedig abba, amelyikbe nagyon ritka esetben, és nagyon közeli barátokat szokásom fogadni, nagyon is céltudatos illumináltságra.
Emlékeim szerint a házvezetőm gondosan ügyel rá, hogy a bárpult csurig legyen. Minden jóval… Tényleg mindennel, így a bornyitás közepette egyetlen mozdulattal ahogy a dugót leteszem, rá is nyúlok az apró pirulák sokaságára, mely tapasztalatlan szemnek pusztán édesítőnek tűnnek a délutáni kávéhoz. Nem áll szándékomban finomkodni, mindjárt dupla adagot kárhoztatok a fekete piacon bankot robbantó slágeremből pohara aljára, és egy másikat a nyugodt idegeim végett, csak hogy nyugton legyen. Elpepecselek saját italom kimérésével, amíg alig sistergéssel az alkohol feloldja, és katalizátorként rásegít a tablettákra.
Kezébe nyomom, és egy proszit után olyan elmélyülten figyelem, mint akinek komoly beszélni valója van, de a fejmosásra lélekben rá kell készülnie. Valójában kínosan ügyelek vendégem épségére, és ha nem hevert volna le fásult fáradtsággal a szófára, akkor is oda parancsolnám. A rövid hatóidejű, ámde méregerős altató olyan legális és patyolat, mint az általam adott ajzószer gyerekesen hígított változata, ami nyomába sem ér ennek a darabnak.
Kényelmetlenül érzi magát a jó pár korty leküzdése után, és nem hibáztatom ezért a vizslató pillantásom nyomán. Ellenben ha whiskyvel kínálnám, némi mellékízzel beütne a kakukk, arra pedig most nem vagyok vevő. Hát férfi a talpán végtére is, és lenyomja a picsapiát. Büszke vagyok rá, és arra is, hogy nem kell takarító szolgálatot rendelnem utána. Egyesek igen beszédesek, és az altató aljas hirtelenséggel tud lecsapni ahhoz, hogy a szőnyegre lögyböljenek nekem minden bizonyítékot.
Aoi ezzel szemben igen kecsesen és puhán ejti ki ujjai közül a pajzsként dédelgetett boros poharat, én pedig gyors léptekkel veszem ki öléből, miközben lecsúszik a szófára. Megkönnyebbült sóhajjal fordulok vissza a bárpulthoz ráérősen. Annyi alternatíva lehet ilyenkor, amire az ember nem is gondol, amíg ki nem húz egy a szökőkútba fulladt kurvát, akit csak fél percre magára hagyott, vagy takaríthat önkéntes lakásturistát a márványlépcső aljáról törött csontokkal… Elképesztő mennyire figyelmetlenek a gyanútlan áldozatok sokszor…
Komótosan halászom elő telefonom a zsebemből, és kilépek a tágas erkélyre italommal, fél szemmel azért az eszméletlen férfin tartva pillantásom.
Kaminaga precíz, ebben nem kételkedem. Nincs negyed óra, hogy megérkezzen, tekintve, vannak témák, amik nem igazán telefonba intézendők. Ennyi idő bőven elegendő, hogy a kecses kacsót csak a biztonság kedvéért végighúzzam pár üres lapon, és egy irattartóba süllyesszem őket. Roppant kínos tud lenni, ha az aláíró dns-e nem, csak az aláírása díszeleg egy szerződésen. Ez bizony szarvas hiba…
Titkárom egy nyikkanás és kérdés nélkül teszi, amit kértek tőle. Igaz, szükségem van egy nyugtató cigire, hogy ne robogjak fel kitekerni a nyakát az aléltan szuszogó szende szépségemnek. Kaminaga látott már pár extrém szituációba, és kapott is már bizarr kérdéseket, mint például hogyan lehetne öngyilkosságnak elkönyveltetni, hogy valaki megette a saját jobb keze ujjait mielőtt főbe lőtte volna magát jobb halántékon… De azt hiszem, ennek a feladatnak a bevégzése némiképp a főnöki tekintélyem rovására fog menni… Ezért pedig nem kevéssel az adósommá tette magát a keleti kandúrom odafent.
Meglehetősen könnyű dolgom van úgy, hogy nem tűsarkakban kapálózva méltatlankodik kezeim között a férfi. Ezúttal az alaksor felé veszem az irányt. Bár a ház átlagos, és normális, azért akadnak részei, amik nem szokványosak. De azért még senki nem ült egy házkutatás nyomán, hogy perverz kéjbarlangot rendezett be a lakásában, ha csak nem egy pórul járt partnere hívta rá a zsarukat.
Sorra veszem a kreatív bútorzat darabjait, de jobbnak látom arrébb rúgni inkább a tolóajtót, ami mögött egy méretes ágy nyújtózkodik meglehetősen visszafogott verziójában a másik helységben trónoló párjához képest, ellenben dekoratív harmonika ráccsal a helység bármikor kényelmes börtönné változik… Kényelmesebbé mint a másik helység ketrece, nem beszélve a roppant hasznos fürdőről, ha már az épp aktuális kedvencem szobatisztasága szóba kerülne.
Levetem az ágyra az alélt férfit, és rácáfolok a hiedelemre, hogy olyan könnyű lenne egy tehetetlen testet kicsomagolni a ruháiból. Mindamellett a dolognak ez a része nem is túl erotikus. Magammal viszem a ruhákat a kinti fotelre dobva őket, és a túloldali panellel elszöszölök. Ezer éve nem volt már állandó lakója ennek a helységnek, így beletelik pár percbe megalkudni a technika ördögével. Ha épp házi kedvenc, vagy rabszolgatartásra adom a fejem, akkor nem bízom a véletlenre, hogy vajon engedelmes lesz-e a játékszerem távollétemben. A kamerák tökéletesen üzemelnek, így a revans már körvonalazódik is a fejemben.
Hogy is mondta a szentem? Macskaféle? Legfeljebb együgyű cicamica… De ha nem mondja is leszűrtem magamba, hisz a macskák nem mások, mint nők olcsó bundában. Előhalászok pár finom kelléket, mégse a halálra dögönyözés a cél, inkább a tanulságos lecke… A kis tanítványom okulásából pedig majd leszűröm a megfelelő tantervet. Előbb a nyakörv, aztán a cicafülek… Fenébe is… Szinte látom a finoman sminkelt cicás szemekkel magam előtt, és meg kell hagynom, hasonló állapotot indukál a fantázia nálam, mint amit combjai között lelek az ajzószer tökéletes működését hirdetve. Szórakozottan kanyarítom a csengettyűs masnit merő kegyelemből inkább heréire, semmint fájdalmasan keménynek ható farkára, és némi kínlódás árán, de beleszuszakolom az alig takaró ruhadarabba is.
Ég és föld ez a szituáció a legutóbbi alkalomhoz képest, és ennek nagyon sok olyan aspektusa van, amit cseppet sem bánok, kezdve az egészségesen férfias pihék küzdőszellemétől ágyékán és combjain, folytatva a férfiparfüm kesernyés aromájáig. Új partner, új maskara… Új drogok. Ha már a szememre vetette, hát minek tagadni? Mondhatni ő akarta… Egy nagyon kifacsart szinonima szótárral bármikor így értelmezem szavait, de elég csak arra apellálnom, az ember azt veszi a szájára, ami foglalkoztatja, csak sokszor ellent mond az értelem a tudatalattinak.
Néhány becéző cirógatással húzom magam, ki tudja, lehet egy vadmacska fog fogadni, aztán rázárom az ajtót. Szinte időben… Fél kézzel még ruháit szedem össze, és irányítom magam az emelet felé, féllel már a rikácsoló telefont kezelem, ahol virágnyelven titkárom néhány további részlettel zaklat. Újratöltöm poharam, és visszavonulok a laptopom mellé, hogy pár kattintással elintézzem, ne csak megfigyeljenek, rögzítsenek is a diszkréten eldugott kamerák.
Könnyed mozdulattal fél oldalra helyezem az újdonsült cirmosom képét, egy másik ablakba pedig a kaszinómba folyó póker mérkőzés kisebb volumenű elődöntőjét kapcsolom. Végtére is a munka az első, a kis kedvencem pedig még egy ideig az igazak álmát alussza…
Fél szemmel érdeklődve figyelem a kanapén nyújtózkodva, hogy Aoi mocorogni kezd, és a kezdeti bágyadtság lassú elillanása után… Némiképp meglep, hogy csak nem neheztel olyannyira, mint vártam, mert máris otthon érzi magát. Mi sem természetesebb ugyebár… Vagy egyel mellé nyúltam, és nagyon fejbe csapta a szer… Megigazítja a fülecskéit, a nyakörvet… Komfort mozog. Aligha nem egy házi kedvencnél aki új helyre költözik, ez igen csak biztató. Azt vártam, hogy majd a falat kaparja dühében, és ez a kellemes csalódás még a büntetésén való agyalásom is időre száműzi a fejemből. Kivált, hogy nem várat magára a válasz, hogy teljesen kisütöttem valamivel a maradék józan eszét, vagy csak diszkréten bedrogoztam…
Semmi kétségem mikor már merev tagjára markolva támaszkodik meg, hogy semmi baj nincs a szer adagjával. Mellesleg őstehetség, kis-totálplán… Szereti a kamerát, a kamera is őt, én meg az egész műsorszámot félmosollyal a whiskym kortyolgatva.
Hiába az első pár fröccsenés a vörös pamut puhaságon. Egyszerűen nem találom elég kétségbeesettnek, és tisztának az elméjét, na meg kielégítően leigázottnak ahhoz, hogy ágyékom is azt a jelet adja, elégedett a látvánnyal. Az első pár dühösebb és méltatlanabb fújtatásra komótosan nyomom el a cigarettát, és töltőre dugva a laptopot indulok el lefelé.
Nem felejtem el magamhoz venni a szett további három elkerülhetetlen elemét, és tartva egy fújó kandúr karmaitól az öltönyöm még kint ledobom lazára gombolva ingem, és feltűrve ingujjaim. Lássuk miből élünk…
A vékony bőrpóráz zsebembe süllyesztve, a pálca oldalamon, kezembe pedig szórakozottan borzolom a plug végére erősített selymes hosszú szőrű fekete farkincát, ami tökéletesen illeszkedik a fülekhez. Hangtalan suhan odébb a tolóajtó, és ez a férfi mondjon bármit, mocsok mázlis. Képes valamelyest még engem is megenyhíteni, igaz nem sokáig, de a látvány, hogy az ágyon térdelve kimelegedve dolgozik magán képes megtorpantani.
– Nézzenek oda… Távol a macska, cincognak az egerek. – duruzsolom vészjóslóan selymes hangon, és az egyetlen pillanatig tartó összerezzenés után egy méltatlan sóhajt kapok válaszul. Lassan lejtek oda az ágyhoz, a plug végével tenyerembe dobolva kritikusan mérve végig. Látom én a pillantásán, hogy nincs elragadtatva a kiegészítője utolsó darabjától, de közel jár ahhoz, hogy az ágyat felborítva annak masszív és kemény lábán fejezze be az önkielégítést.
– Most vallj színt, hogy mit tettél tönkre, amíg nem voltam itt… A szobatisztaság áthágásán túl – mosolyodok el, és az ágyneműt díszítő maszatra villan tekintetem, hangomon azonban érezni, hogy költői a kérdés. Nem lennék ilyen kedélyes, ha még kárt is tett volna valamiben. Meglepetten veszi, mikor egy könnyed mozdulattal markolok grabancára, de legyünk stílszerűek,mindenki tudja, hogy lehet – már ha lehet – dominálni egy macskát.
– Ezért a huncutságért még számolunk… – mintha komolyan érdekelne mennyi munkával jár kimosni egy lepedőt… Ez után, hogy tisztáztuk ki a nagyobb kandúr csak futólag cirógatom meg a hajpántra biggyesztett füle tövét, de így is érzem, hogy lángol egész testében.
Elégedetten telepszek le a fejtámlához, majd mikor lezserül felnyújtóztatom lábaim, szórakozottan paskolom meg combom ciccentve. Meglehetősen banális lehetne a kép, és roppant távoli a hétköznapi élettől, hogy mindig rideg kimértségem épp egy felajzott cicafiúnak cöccög szórakozott somolygással, de még mindig kevésbé vagyok kivetkőzve magamból, mint a fekete kandúrom, aki olybá’ tűnik, nagyon is tudatában van a szerepének. Olyan kecsesen kúszik közelebb négykézláb, mint aki pontosan tisztába van azzal, hogy a krémes bőr alatt feszülő izmai játéka ebben a gesztusban mennyire képes hatást gyakorolni ágyékomra. Valószínű éppenséggel tudja is, mert ölemhez érve szenvtelen szusszanással dörgöli buksiját csípőmhöz. Pillantásom végigsöpör a látványon, kezdve a finoman csillogó verítékes bőrtől az érintésért könyörgő fülledt mozdulatokig. Nyakörvébe akasztom mutatóujjam, és közelebb vonom, de egyben le is fékezem, mielőtt összesimulhatna testünk.
– Állítólag a macskák nehezen, de kellő következetességgel nevelhetőek… Egygazdás lények, de semmi esetre sem vetik meg kihasználni mások cirógató kezeit. – másik kezemmel állán cirógatok, és tisztában vagyok vele, hogy szavaim jó részéből semmi az ég világon nem fog megmaradni benne. Mint terjesztő, bőven van fogalmam a szer hatásáról. Memória törlés nem szerepel a repertoáron, de Aoi nem úgy fest, mint aki bármit is képes lenne befogadni egy dolgot leszámítva, amire viszont utal is. Történetesen ágyékomra mar a rakoncátlan cirmos. Ezt a játékot ki kell érdemelni… Tudom jól hogy nem ellenállhatatlan lényem teszi, hogy belefekszik a nyakörv szorításába és másik mocskos mancsa is rajtam keresi a fogást. Nyakörvét satuzó ujjam enged, és grabancára marva irányítom át ölemen, hogy térdeimre hasaltatva találja magát szilárdan a tarkóját szorítva. Zene füleimnek a halk nyögés, és valahol nem titkolt célom volt annyira kifordítani a kis katalizátorral, hogy saját feszültségem első körben úgy vezethessem le rajta keményen, hogy megköszönje, ne belereccsenjen.
A fiókba nyúlva másik kezembe már a síkosítóval zsonglőrködök, de nem tisztelem meg ujjaimmal. A kis játékszer a maga perverz esztétikáján túl arra hivatott, hogy bármikor elérhetővé tegye az ilyen komisz kedvenceket. Óvatos vagyok, mert az érzéketlen eszközzel kevésbé érzem mikor ellenállnak izmai a behatoló ellen. Noha úgy próbál ficánkolni kezeim között, mint akinek az is gyönyört okozna, ha egy mozdulattal tövig nyomnám a farkinca rögzítőjét, ezzel az elkövetkezendő napok józanabb traktusait rontanám el. Nem telik sok időbe, hogy ráérősen járathassam a játékszert a lepedőt tépő nyögve fújtató szépség testében. Lázas szenvedélyben ég, tarkóját szorító kezem csuklója köré csatakosan tapadnak a fekete tincsek, kőkemény ágyéka combomnak feszül, és a vehemenciával ahogy nekem törleszkedve löki magát mozdul rá a plugra. Az egész kép annyira vonzó és szürreális, hogy utolsó pillanatban rezzenek fel, hogy helyére toljam egy mozdulattal a kiegészítőt, mielőtt ezek az ingerek elegendőek lenének a megkönnyebbüléshez.
Csalódottabb szűkölést elképzelni nem tudnék, mint ami elhagyja a férfi torkát. Ujjaim gerince mentén cirógatnak fel kéjesen fájdalmas libabőrt hagyva maguk után. Eleresztem tarkóját, majd amikor szembetalálkozok a ködös zöld szempárral, megsimítom állát becézően.
– Egy igazi macska le tudja venni a gazdáját a lábáról, legyen az bármilyen ingerült… Hol marad a hízelgés Aoi? – incselkedek gúnyosan, és a méltatlan arckifejezése egy szempillantás alatt vált át fellengzős büszke daccá. Ezt már szeretem…
– Bár lehet egy ilyen kóbor kandúr kevés házi cicának… Túl ostoba és vad ahhoz hogy a gazdija kedvére tegyen egy kis kényeztetésért… – húzom el számat tovább piszkálva büszkeségét.
Aoi:
Társaságom azonban még várat magára.. nem is keveset.. Én viszont elmerülök a gyengén hangolt gyönyörök dallamai között.. Olyan intenzitással dolgozok magamon, hogy azt egy pornócsászár is megirigyelné, de nem érek célt igazán, és a gyanúm az, hogy egy jó ideig nem is fogok..
Kezemben az irányítással, és a fájóan lüktető tagommal szinte már visítom a valódi kielégülést. Fogvatartóm, vagy házigazdám? ezt a pillanatot választja arra, hogy kedélyesen cseverésző hangnemmel megtiszteljen jelenlétével,
Azonnal tisztázza a dominanciaviszonyokat, de valami perverz módon, tőle egyre kevésbé zavar.. Saját magamnak okozok fejtörést, de már nem tudom előadni neki magam, legfeljebb majd a dominát, de ez különös képp most nem zavar. Megzavar kétes eredményességű játékomban, de a figyelmére egyszerre panaszosan, és jólesően morranok fel. Csak beszél és beszél, pedig pontosan tudja, hogy nem erre van szükségem, hanem egészen másfajta törésre, ha azt hiszi, ilyen jól kiismert ennyi idő alatt, azt az elemi, állati szintű ösztönt igazán ismernie kell.. Valóban úgy érzem magam, mint valami bagzó macska, de ezt csak is neki köszönhetem.. Azt hiszem hízelegni akar magának is.. de így már bebiztosította a festményen túlesztétizált büszkeségének hiányát, és más módon éri majd el a z extatikus teljesítményt, de bár már ott tartanánk.. hosszú, elégedetlen sóhajjal veszem tudomásul, hogy továbbra is csak játszik velem, de noszogatás nélkül lopakodom öléhez, egy kis törődés reményében. Felesleges és mazochisztikus lenne most adni a drámát, mikor közel s távol monopolizálta a farok, vagy lukpiacot,, És mivel a leküzdhetetlen vágy lángolva emészt igényeim kielégítésére, zokszó nélkül simítanám össze testünket, és még szolgálnék is neki egy keveset, csak csillapítson már.. Tudom, hogy képes lenne rá,m és az, hogy még nem tette meg az őrület határára sodor.
Magához ránt, és az etológiai kiselőadásból, csak az egygazdás szó üti meg a fülemet.. Igen.. valahogy talán ilyesmi viszony alakul köztünk akarva-akaratlanul.. Akarom én hogy ez a dekoratív, sőt imponáló lény a “gazdám” legyen.. És egyáltalán ezt én döntöm el? Nem óhajtok ezen sem gondolkodni, sem a macskaságait hallgatni, iszonyúan szenvedek, és ha kell, hát elveszem ami jár. lába közébe tenyerelek csöppet sem diszkréten tudatva, hogy jó lenne, ha végre elkezdené a foglalkozást, mert nem vagyok vevő ma az előadásaira.. Természetesen ez túlontúl egyszerű módja lenne a kielégülésnek, és élvezetét leli a módszeres megőrjítésemben, és nekem sincs ellenemre annyira, hogy lebokszolnám, és elvenném azt, ami ezek után jogosan járna nekem. Macskázik ismét, de végre már kezelésbe vesz.. Sajnos fogást kell vesztenem, pedig ez kőkemény bizonyítéka volt az esztétikámnak, de a folyékony gyönyört megérezve csak egy leheletnyire bánom, hogy elvesztettem a kontrollpanelt, aminek csak az illúzióját birtokolhatom. Csigázóan köröz, és egy durván merev tárgyat kezd el forróságomba lökni. Igyekszem visszarévedni mi lehet az, de egyelőre talány.. azt biztosan tudom, hogy magával hozott eszközöket, de ha itt kellene meghalnom, sem tudnám felidézni semelyiket.
Felajzottságomnak köszönhetően még ez a fajta kényeztetés és rövid úton célját éri, és lassan elvesztem a soha nem elég masszív kontrollomat érzékeim felett. Kezeimmel a lepedőbe kapaszkodva a fejem előtt támaszkodom, előre nyúlok, mentő öv, vagy kapaszkodó után, ami megment a fekete szatén fogságából.. A fogvatartóm sötét, és minden egyes perverzióját élvezem.
Morranva, lihegve fogadom magamba, szippantom, falom az érzéketlen tárgyat, ami kellemesen masszírozva izgat, de nem elég,. semmi nem elég, és ezt tudja ó is pontosan. Panaszosan, csalódottan mozgolódom, és egyre hevesebben lököm az ellenállás felé magam, de mikor már valóban a csodák kapujának fényét látom derengeni, kegyetlenül kiszakít.
Az eszköz marad, és a szarkasztikus arrogancia is.. csábítsak.. Csábítok én azzal, hogy létezem, nem tudom miért várja tőlem hogy akármennyire is megerőltessem magam, de jelen helyzetben nem tudok mást, mint engedelmeskedem. Először is csábosan megvizsgálom a kis ékszerem; egy cicafarok, elég bolyhos, és dús. felettébb szellemes. Szívesen lovagolnám meg a kis játékot, de magamnak nem tudok semmilyen kitekert helyzetben ennyire rövid, és merev eszközzel kielégítő gyönyört adni, így kénytelen-kelletlen a lovagomra korlátozódom.
Megpödröm a kis rakoncátlan szálakat, és végigsimítok hátsóm feszességén, de ezzel csak időt nyerek. Nem vagyok épp kreatív hangulatomban, és talán, ha lett volna mersze ajzószerek nélkül is ágyba vinni meglephetném, de jelenleg a szürkeállomány a szívritmus és légzés folytonosságában veszi ki 89%ig a szerepét.
Felkúszok mellkasához és hozzádörgölöm csípőm, ugyan dorombolni nem tudok, de a pofám hozzányomom felsőtestéhez, nyakához, és apró nyalásokat is megejtek, de semmi kutyaszerű túlzásba nem esem. „Mancsaim” rakoncátlankodva hol simítanak, hol marnak karjaiba, vagy mellkasába, de zavar a testét takaró ing, így a fogaimmal igyekszem bontogatni. Az első három gomb gyorsan megy, de a negyediknél beakad a cérna.Mmindenre elszántan hagyok nyálfoltot, mire végre kioldozom, és a többit már mancsaimmal ügyeskedem, miközben pofám a csupasz felületnek édesgetem. Sokszor vetkőztettem már, de a passzív fél tudatában valahogy most szentségtörésnek érzem, de nem hagyhatom abba a kis játékunkat, hiszen még oly messze vár a kielégülés. Megszabadítom az ingtől, és csak egy lemondó sóhajjal konstatálom, hogy semmi zakó, és semmi elbirtokolható mobiltelefon.
Egészen váratlan hajlandóságot mutat, és egyszer még meg is cirógatja lustán biztatólag az álfüleim tövét. Miután felsőtestét kellő kényeztetésben részesítettem, minden apróságra kiterjedően spirális mámorba kergettem mind két kis evolúciós nonszensz rózsabimbót, az ajkaihoz hajolok. Apró csókok sokasága helyett megtámadom, és fogvicsorgató, erőszakos csókot eszközölök ki, aminek végén már tarkómra fogva nyom lefelé, és felébreszti benne a birtoklás ősi ösztönét.
Nem tervezem tovább a nyalakodást, és inkább más területekre irányítom a figyelmemet. kezeim lágyan cirógatják, ki pettingel kit?
Nadrágja gombját már játszi könnyedséggel oldom ki, és a teljes megfosztásba bár segít, de jó részét a sikernek én könyvelem el. Gatyáján keresztül találkozik ajkaim forrónedvességével, de már jóval előrébb tartanék, és tartok is. Elég volt a cirókából, ha majd panasza lesz ellene, nem átalja azt közölni velem. Lerántom róla az utolsó rongyot is, és azonnal ajkaim közé kapom. Nem vagyok egy csecsemő típus, de pont addig megteszem, ameddig nem elégit ki a keménysége ahhoz, hogy befejezhessem már az udvariaskodást, és el nem veszem azt amiért végtére is örülök, hogy meglátogatott fogságomban.
Kecses bólogatásomat egy apró gesztussal honorálja, ahogy kisöpri arcomból a hajam, de rögtön ezután ribancossá tesz, a tarkóhaj marással ami által irányítja a behatolás minden mozzanatát. vagy is irányítaná, de nem adom meg neki maradéktalanul ezt az élvezetet. Fenekem ide oda hintázik, combom összedörzsölődik, és még ebben a hajlott helyzetben is péniszem harckészültsége szinte kiszúrja a szemét. Megelégelem a cuppogást, és minden nemű előjátéknak véget akarok vetni. Az ágy széléhez térdelve, karjaimmal megfogom az egyik oszlopot, és széles terpeszben háttal neki pucsítva várom, hogy végre eljöjjön az én időm. Nem siet el semmit, arrogánsan dorgál, kényelmeskedik, de semmi más nem érdekel, csak az, hogy végre kielégítsem önmagam. Az eddigi teljesítményem is erőmön felülinek titulálom, és belül a megalázott düh mellett büszke is vagyok.
Várakozásom jelen esetben nem rózsát, hanem valami sokkal hasznosabbat terem. Pár mozdulat után, ami ismét felizzítja a bensőmben lappangó tüzet, kihúzza a kis farkamat, de egy vékony póráz előkerül, amit a nyakamhoz csatol. Dühösen kellene fújnom a megaláztatásért, de csak azt kapja, hogy mikor végre belém mártja magát a kíváncsi ajkaira marok, és mérgesen lököm neki magam. Nem vagyok korán sem elégedett.. Nem elég hogy afrodiziákumokat, vagy a jó ég tudja mit használ rajtam, még képes ennyit váratni is, és kihasználni gyengeségeimet. Határozottan nem úriemberhez méltó viselkedés, de nincs szükségem azok nyájaskodására.. Egy kicsit imponál, hogy ennyire türtőztette magát, és képes rám „várni”
Derekamra mar, és hajammal duóban fojt a nyakbavalóval, de még így is viselem, mert keze megindul a sajgóan lüktető tagom után.. Természetesen előbb bejárja a környékét, kerget, és hevít, de szemeim előtt a cél lebeg. Rám fog, és már majdhogynem ez elég ingert ad, ennek ellenére, hogy pontosan tudom, pontosan ellenkező a célja, az, hogy késleltesse a kielégülést. Mozgása elmélyül, felgyorsul, nem adok neki lehetőséget a pózcserére, lehet unalmasnak talál, de angyali türelmemnek is egyszer vége szakad.
Mély elégedett, vagy követelő sóhajaim lassan hörgésekké, egyre hangosabb artikulátlan kérésekké alakulnak, és gátlásaim ledobva nem fogom vissza magam. Túlságosan hízelgő ez ránézve, de nem fogom elfelejteni megemlíteni neki, hogy szerek nélkül már nem is kísérli meg a kielégülésem, ennyire bizonytalan a férfiasságában. Kell a kis parázs, hogy érezze, nem adtam meg neki teljesen magam, bár rohamos tempóm efelé hatalmas rémületet okoz magamnak is.
Még jobban pucsítva, még többet hintázva, még ribancosabban nyögve kérlelem, de nem mondom ki a szót, ha csak meg nem öl. A fojtás egyre erőteljesebb, agy a nyögések egyre fulladozóbbak, egyre jobban beszorítja a mozgásterem, míg nem szinte csak ő nyársal fel kényelmetlen gyorsasággal és erővel, de a falloszomra gyakorolt nyomáshoz képest ez még kellemes. Meglepődök magamon, milyen kezes bensőm a játékra, hiszen nem oly rég volt az első igénybevétele egy nagyon jelentős kihagyás után. Lehet hogy a szer egy kicsit ellazított, azért nem bírtam mozgatni semmiimet az elején.. Az akaratlagosan befolyásolható szövetek a harántcsíkolt izmok, de a végbél főleg simaizomból áll, kivéve a gyűrűt, amivel egy idő után szabályozható az ürítés mikora. Valószínűsítem magamban, hogy a simaizomszövetet célozta, de a differenciáltság nem volt tökéletes az elején a keveredés miatt talán. Roppant romantikus és témába vágó elmélkedésem egy pillanat alatt lefut, és úgy hajtom el, mint éji bogarat az életet adó fény elől. Minden figyelmem az érzéseknek adom, és ahogy egyre jobban remeg, és hangját is egyre inkább engedi hallatni, tudom, hogy végtére is, megkapom azt amire vágytam, egy fájdalmas, megalázó, de kielégítő gyönyört.
A vágta marad, az ágyékom sajog dörzsölése alatt, de rendkívülien reagál, és még tiltakozni sincsen erőm, mikor mindent, amitől irtózom belém ürít, majd én is nemsokára megszabadulok a testemet béklyóba tartó nyomás alól. Fájdalmas, gyönyörrel teli ködöm beburkol, és fáradtan összezuhanok. Kedves fogvatartóm sem szentel sok figyelmet továbbá rám. Visszakapom a dekoratív kis kiegészítőt, és egy bőrbilincset is, de jelenleg csak a félálom lebegés van magam előtt.. talán még beszél, de a mocskos ágyneműben oly béke, és kimerültség fog el, hogy nem érdekelnek szavai. Ráérek még gondolkodni, tudom.. mert hogy egyértelmű, hogy a szabadságomon nem is gondolkodott el..
Devon:
Csábításból nem épp jeles, de tapasztalt kurtizánok is váltak már önző szeleburdi szeretőkké egy ilyen csekély dopping hatására… A sokkal inkább ismerkedő mozdulatok a játékszernek, és nem a rendelt privát műsoromnak szólnak. Hamar rájöhet, hogy erotikus sztriptízre jelen állapotában nem leszek vevő, és villám gyorsan vált.
Kéjelgése amivel önuralmamon dolgozik már jóval hatékonyabb. Beleborzongok, hogy mellkasomhoz simulva nyelvével kezd csiklandozni. Egyszerre kemény erőtől duzzadó, és kéjtől elgyengült mozdulatai a vártnál jobban felhevítenek. Szilaj és behízelgő minden mozdulata, és kezd megingatni abban a hitemben, hogy rideg távolságtartásom képes lennék megtartani puszta akarattal. Lusta érintéssel cirógatom meg füle tövét, és bármily érdektelennek hat mozdulatom, valójában a tétovázásom sokkal inkább tudható be lenyűgözöttségemnek.
A maszatos csikaró ajkak játéka mellkasomon egyenesen szentségtörés. Bár szokásom kiszolgáltatni magam a partnereimmel, de csakis egy bizonyos passzív repertoáron belül, így készséggel morranok bele az akaratos csókba. Majdhogynem mindenkit megment ezzel a hirtelenséggel, mert rendkívül méltatlan lenne máskülönben marakodásom, miért is hagytam ennyire védtelen magam, ha az ennyire frusztráló egyéb iránt cseppet sem mimóza lelkivilágomnak.
Tarkójára marok, és előkelő szusszanással konstatálom, hogy nemhogy nadrágom masszív ellen támaszával leszek könnyebb, de pillanatokon belül ölemre bukik. A szövet kellemetlen feszülése vegyül a forró párával kéjes borzongássá, és felocsúdni sem hagy időt, szinte azonnal torkára enged. A féktelen ámokfutás és a mersz egyenesen lenyűgöz.
Hiába ő az aki majd megőrül egy farokért szégyenszemre, én érzem magam lerohanva. Ösztönös finomsággal indul a mozdulat, hogy szeretem látni az előttem térdelő megalázott pillantását, miközben fuldoklik férfiasságomtól, de Aoi se nem legyőzött, se nem olyan tapasztalatlan, hogy ha torkára húznám magam, egy kósza nyelő reflexen túl nekilásson kapálózni. Nocsak, nocsak… Kompenzálandó ezt a lehetetlen helyzetet, erélyesen ráfogok tincseire, de még így sem adja magát, ami viszont oly mértékben a férfiúi büszkeségembe tapos, hogy összetöri a fülledt lerohanás okozta bódulatot.
Nem hogy tudatában van a szenvtelen vadmacska, hogy mennyire nem vagyok közönyös, de páratlan ruganyossággal olyan éterien kínálja fel magát feszülő izmokkal homorítva, hogy szinte képes is lennék bevenni a tündérmesét…
– Édeskevés… – duruzsolom lekezelően, és meglep mennyire rekedt tud lenni a hangom, ha ilyen helyzetbe van, aki belém szorítja a mondandóm. Inkább csak a szerep kedvéért becsmérlem, de amennyire neki sem ragad meg egy alázó mordulásom, úgy én sem gondolom igazán komolyan. Az évek meg a rutin….
Öniróniával veszem, hogy az eddig tény volt, hogy Aoi meggondolatlan ostoba jószágként belegyalogolt a gazdija tiltott területeire a bajuszhúzogatással, de lehet ez a hobbi állattartó sem mérte fel az egzotikus macska sajtos jegyeit, mikor rászánta magát…
Visszafojtott lélegzettel minden rezdülésére kiélesedett fókuszokkal játszok el a kis farkincával, ami helyett meg is kapja a nagyobb játékát. De persze nem úgy van az a tréning idején… Nyakán kattan a póráz, nem mintha tartanék tőle, hogy menekülőre fogja méreteim elől, ennél sokkal józanabban és nyűgösebben állta a sarat, és szinte elégedetten veszem, hogy nekem vágódik vad hévvel többet és mélyebben vágyva. Az azonban koránt sem tetszik, hogy fél kézzel fölé támaszkodok az oszlopnak, és becéző lágyságomra közönséges marakodással harap. Másik kézzel finoman feszítem meg a bőrszíjat, pont annyira hogy egyszerre érezze a bőr vágását, akassza meg szorosan lélegzetét kevesebb oxigént engedve és több eufóriát okozva, és esetegesen még vegye is a fenyítést… De annyira lángol a teste ujjaim között, hogy vigasztal a tény, akár el is ereszthetem magam, mert ebben az illumináltságban kevés dolgot vethet később a szememre.
Megteszem, amire fogalmam nincs, mióta kezdett el izzani tenyerem, beletépek a fekete hajzuhatagba, cseppet sem törődve vele ez okoz-e ebben az állapotban fájdalmat… Igazából kétlem. Derekába akaszkodva húzom hevesebb és erősebb mozdulatokkal a kéjbe, és ahogy önkéntelen alkalmazkodik, saját játékomra is, de lesimítok alhasára. Kemény izmok feszülnek ujjaim alatt, combhajlata és ágyéka pihéibe simítok, kiélvezem, hogy mennyivel másabb és idegenebb ez a test a csipkecsoda börtönébe zárt csupaszsághoz képest. És persze… Beleakadok a fájdalmasan lüktető keménységbe, ráfogva a jóleső borzongás kap el, annak ellenére, hogy a szűk forróság őrjítő muszájjal kínoz így is, a hol a nyakát, hol tincseit marcangoló mozdulatokra elfúló nyögésektől a hideg cirógat gerincem mentén csikarva, és alattam felajzott íjként feszül teste.
Összefüggéstelen nyögéseibe kiszakad az első kérés, és alig kivehető könyörgések követik önuralmam ostromára az elsőt.
Elveszi az eszem, hogy gátlástalan kéjsóvár ribanccá válik kezeim között, hol elfúlva erőtlen, hol hízelgőn, de semmi esetre sem követelőn esedezik. Ezzel csak egyetlen elemi ösztönre tapint, mégpedig a féktelen és erőszakos irányítási vágyamra. Hevesebben tépem és rontok neki újra és újra, és ezt a fajta kaotikus ösztönös szenvedélyt már elég nehéz nekem is palástolni. Egyre inkább elragadtatva magam adok hangot kétségbeesett zihálása mellé, és olyannyira kiélvezem ezt az illékony pillanatot, hogy a saját orgazmusom is csak nyújtom, noha nem lassítok cseppet sem, fejben is eldől jobb esetben egy s más…
Végül közel a beteljesüléshez, eleresztem… Belerándulok a nagyon is érzékeny férfiasságom körül lüktető szorításba, és csípőjét markolva még addig használom, amíg elfúló nyögéssel izmaim görcsösen meg nem adják magukat.
Zihálva támasztom meg az ágy oszlopát, aminek tövében Aoi rongybaba módjára omlik, csak azért nem jobban, mert férfiasságom utolsó rándulásait kivárva tartom csípője alá nyúlva, annak egyre józanabb és kiábrándítóbb tudatában, hogy semmi szükség a sietségre, se a rutin mozdulatokra… Ez a lenyűgöző illúziókat elég hamar rommá zúzza.
Tekintve, hogy nem vagyok utólag szánakozó alkat, ingerültségem pusztán azzal palástolom, hogy a cicafarkat egyfajta további megaláztatásra úgy ahogy van visszakárhoztatom a helyére, nemcsak, hogy cseppet sem törődve vele, egyenesen apellálva rá, mennyivel körülményesebb lesz számára másnap reggel mosni élvezetem maradékát magából. Az esetleges kockázatok mellett ez igazán jelentéktelen fenyítés.
Halkan dorgálva húzok csuklóira bőrbilincset, mindkettőt külön-külön is apró lakattal zárva. Nincs is kínzóbb, mint az illúzió, hogy mégse láncolva van az ember, és a kiábrándító csalódás, mikor rájön, ebből sem olyan egyszerű szabadulni, csak mert kevésbé hat masszívabb anyagnak…
A kettőt összekattintom, ami bőven elég arra, hogy frusztráló mód ne, és nagyon egyen korlátozva. Az biztos, hogy nem fogok egy ilyen kimerítő nem után csak azért korábban kelni, mert a kisasszonynak ki kell mennie rendbe szedni magát. Kegyes vagyok, megadom az esélyt a minimális önállóságra.
Azonban miután lakat alá tettem a komisz dögöt, és egy kiadós zuhannyal gazdagabb lettem, csak bámulom az ágytámlának vetett háttal a laptop haloványan derengő képét, és nehezen tudom hova tenni a dolgot. Tényleg ennyire unatkoznék, hogy egy pitiáner szélhámos ájtatos művésszel vesződjek? Hol marad az idő, mikor meg se álltam a cipőtalpamra ragadt mocsok miatt? Mi motivál ebben a férfiban, mikor ennél többet és jobban megkapok másutt, fiatalabb, hamvasabb kivitelbe. Bizonyára a büszkeség… De annak valódi mélységét azt otthagytam apám temetésén….
Egy biztos… Az ember életében eljön az a pont, – egyeseknél igen gyakorta – amikor minden nemű indok nélkül belemászik valami – jelen esetben valaki – a gondolataikba, befészkel oda magát, és gonosz kis koboldként keresztbe tesz…
A reggeli kávém mellett elmélázva hallgatom Kaminaga barokkos körmondatait félig a laptopba süllyesztve tekintetem. Ha valaki, én aztán tudom, hogy a minőség az türelem és bankszámla kényes egyensúlya. Másfél nap viszont sok idő…
Node az egyetlen, aki erre nem feltétlen ér rá, az éppenséggel az alaksoromban alussza az igazak álmát. Összekészíttetem a reggelit a férfinak, és ellentmondást nem tűrően rendelkezek az asszisztensemnek, hogy estig márpedig oldja meg a feladatait, mert ha elunom a dolgot, és én veszem kézbe a helyzetet, azt is neki kell eltusolni, és több lesz a munkája. Ebben az egyoldalú egyetértésben megállapodunk.
Frissen borotválkozva, üdén, enyhén borongósan, és magamhoz méltatlan lezserséggel egy sötét farmer ing együttesében egyensúlyozom le a reggelit.
Halkan settenkedek be az alvó kandúr barlangjába, gondosan zárva az ajtót. Több mint kellemes a látvány, hogy a sötét ágyneműn biztonságos puhaságban hevet a férfi, viszont egészen másfajta okkal kárhoztattam kényszerű vendégszeretetemre.
Leteszem a tálcát az éjjelire, és egy szusszanással támaszkodok neki féloldalasan az ágyvég oszlopának.
Az első, hogy beleakaszkodva tincseibe meghúzom alaposan összekócolt helyenként tupiírral gazdagított hajkoronáját. A várt hatás nem marad el, a kezdeti elgémberedett értetlenségen, amit a béklyóban töltött éjjel okozott, akkor lép túl, mikor a feje felett kattan az öngyújtó, én pedig vagyok elég pofátlan felé fújtatni a füstöt. Van egy sanda gyanúm, hogy a kiállítás miatt nem sokat pihent, és külön bízok a kifáradt agresszióban.
– Nos csipkerózsika, ideje lenne rendbe szedni magad..
Aoi:
Az öntudatlanság mély selymes csodájába süppedve elfelejtkezem minden olyan sérelemről, ami az elmúlt órákban ért.. De a hajnali nap sugarai, ugyan nem szöknek be, hála a nemlétező ablaknak, azonban hólyagok kellemetlen és egyre kínzóbb feszülése igen csak erőteljes inger az ébredésre. Az elő pillanatokban nem tudom magam elhelyezni térben és időben, csak a testem ólmos fáradtsága, és a fejem kínzó lüktetésének duettje a vizelési inger sürgető szopránszólójával biztosít arról, hogy még korán sincs a napnak az a szakasza, amelyben normális körülmények között lehagynám az ágyamat. Dühösen rángathatnám az oly nagy gonddal felhelyezett bilincseket, de ugyan mire is mennék vele..
Felkelni nincs erőm az anyagok süppedős varázsa közül, és összekötött csuklókkal ügyetlenkedni sincs hangulatom, de biológiai órám más tempót diktál nekem. Már éppen négykézlábra egyensúlyoznám magam, amikor lépések zaját vélem hallani. Talán csak álmodom, de a legbeváltabb és egyik legősibb technikát alkalmazva, ha halottnak nem is, de alvónak tettetem magam.
Érzékeim nem csalnak meg, és érzem, hogy vendéglátóm közeledik. Az ágy besüpped mellettem, és a hajamba már egy erős kézhez tartozó ujjak fésűje fonódik. Egy ébredést imitálok, és ráveszem magam, hogy elmozgassam tagjaimat.. A fájó zsibongás szerint az agonizálásomat számtalan mikromeditációval szakítottam meg. Cigarettára gyújt, és az egyébként is általa megtöretett testemet még jobban szennyezni meri. Dühít a tehetetlenségem, és az a fajta arroganciája, hogy használat után sem hagy nyugtot vagy enyhülést.. Ugyan ki adott neki engedélyt a büntetésre? Egy dolog valakivel közös megegyezés alapján, vagy kölcsönös örömszerzés célján minden perverziót bevetni, de a szabadságom ilyen mértékű jogtalan korlátozása, most, hogy elszállt a delírium, és csak a másnap fájó valósága maradt, olyan mértékben dühít, hogy szinte reszketek belé.. Amint elengedi a kóckonglomerátumomat, felülök, majd feltérdelve a közelébe húzódom.
Nem zavartatva magamat, férfiasságom egyértelmű tárgyiasult jelképéhez nyúlok és célozok..- Jó reggelt..Mr.- ásítok egykedvűen, miközben eláztatom a döbbenettől megkövesedett, térdén nyugvó cigarettás kezét. Én csak tűzoltottam, védtem a hazát, és az otthonát. Az, hogy a kézfejét forró erekben öntöző vizeletem nem nyerte el a tetszését, őszintén csak sajnálni tudom.
Nem üt meg, pedig azt vártam, erőszakot, agressziót. Semmi ehhez hasonlót nem tesz, csak a tegnap még önként vállalt pózomba ‘édesget’, és megkötöz, mint egy oktalan ebet.
Az elő három órában még nem bánom, amit tettem.. De később.. A szomjúság, majd az éhség.. És a tudat, hogy karnyújtásnyira lenne az enyhülés.. Azonban házigazdám kínosan ügyel a részletekre is. A lábammal sem érem el a kincseket tartó tárcsa tartalmát, de még csak a szélét sem.
Az időérzékem elvesztve, és a másnaposságtól ezerszer rosszabb érzések gyűrűjében érezni vélem a világ összes szülő nőjének a kínzást, az életadás keserédes örömét.. Életet adtam a büszkeségem új csíráinak, de ezzel megöltem minden olyan erőt, ami fenntarthatta volna a komfortzónám maradékait.
De végtére is, férfiból vagyok, az, hogy érdekből meghajoltam egy akaratnak, az nem jelenti azt, hogy örökké a kocsi hátsó ablakába kitehető bólogatófejű kiskutyusa leszek az idők végezetéig.. Sőt azzal sem tudok igazán elszámolni, mit keresek én itt már megint? Minek kísértem a sorsomat.. Már megkaptam mindent a férfitól, amit csak lehetett, így ennek a kis kirándulásnak semmi értelme nincs az ég egyadta világon. Az, hogy a fétiseimet simogatja vajmi kevés haszon amellett, hogy közben folyamatosan adnom kell a gyengébbik felet, mert ő ezt teszi velem. Kierőszakolja belőlem az ideig óráig megtörhető állatot, bilincsekkel, női ruhákkal, vagy drogokkal. Kár lenne tagadni, néha még élvezem is a kiszolgáltatottságot neki, de kizárólag szexuálisan. Ami a hálóban történik az benn is marad, az, hogy a való életben hogy viszonyul hozzám, annak, ehhez semmi köze nem kellene hogy legyen. Még is csak magamat hibáztathatom, amiért én öltöttem magamra a kedves és jó unokahúgom portréját ezzel áthágva azt a bizonyos képzeletbeli határt. Nem kellett volna piszkálnom talán, most már belátom, de nem bántam meg, semmit.
Az azonban, hogy így kihasznált, gyáván, hogy még a védekezésre is képtelen legyek, és utána megfosztott a szabadságomtól egy éjszakára, most pedig a jogos panaszért bűntett.. ezt már nem nézem el se neki sem senkinek.. hajoljon csak még egyszer is az ajkaimhoz, kiharapom a nyelvét a torkából, és feldugom a seggébe. Attól, hogy attraktív vagyok, még nem hülye, és nem kevésbe van jelen bennem a tesztoszteron. Ha kell, hát ölre megyünk, de miért is fordulnának a dolgok ennyire drámaira? Meguntam.. jó volt ami jó volt, és nem ami nem. Felnőttek vagyunk, azért van a fejünkön az a nyílás, hogy használjuk, és ha kell, elmondjuk, hogy kibaszottul elegünk van a helyzetből, sőt a természet még lábakat is adott ahhoz, hogy elmeneküljünk. Nem kell ehhez az agyunk csak egy nagyon nagyon parányi részét használni, ami még állati őseinkben is meg van. A menekülési ösztön belénk égett.. előbb voltunk gyümölcs és mindenevők, mint ragadozók.. A menekülés, még mindig kézenfekvőbb megoldás a támadásnál. Ösztön.. egy kis belátással? És még is, mennyi embernek nem megy ez.. Ami a szívén az a száján? Hát baszottul nem. Menni és mennyi egyszerű információs rés hiba miatt tönkrementnek kapcsolatok, üzletek, miegymás.. Élteket baszhat el az, hogy valaki nem nyitja ki a száját, amikor valamit nem ért, vagy nem ért valamivel egyet. Minden ember azt várja a másiktól hogy gondolatolvasó legyen, és megfejtse, mitől áll félre a szája, vagy miért is nem jut előre semmi közöttük már napok óta. Nem szégyen kérdezni.. valahol a neveltetésünk adja a korlátot.. Nem merünk kérdezni. Megtanuljuk, hogy aki kérdez, az buta, hallgatni arany, beszélni ezüst.
De ez nem erre vonatkozik.
Valóban. a túlzott fecsegés, a parttalan csak azért, hogy történjen valami beszéd értelmetlen, és környezetszennyező. Beszéd közben a tüdőnk több mint másfélszer aktívabban alakítja a légköri oxigéndús levegőt szén-dioxiddal dússá, mint pihenő állapotban, tehát ha csendben vagyunk. A nyugati embert nem értékeli a csendet.. Mert megrémíti.. Mert gondolkodásra kényszeríti.. mert szembesíti.
Én sem értékeltem eléggé, de ahogy egyre tapasztaltabb leszek, fáj a fecsegés, de ebből élek. Épp ezért vagyok a magánéletemben inkább szűkszavú.
“A mauna szónak két jelentése van. Az egyik a csend. A csendes lét megtanulása a pratjáhára gyakorlata. A beszéd vagy sabda, ahogy a szanszkritban ismert, a prána saktinak vagy pránikus erőnek az egyik kifejeződése. Sok energia elveszik a beszédben. Ha kielemzed, miket mondasz a nap során, meg fogod érteni, hogy a kevés beszéd konstruktív vagy hasznos. Minél többet beszélsz, annál több pránikus energiát veszítesz; minél kevesebbet beszélsz, annál több pránikus energiát őrzöl meg.(..)
A mauna második jelentése a mérték. Ha mértékkel beszélsz, a szavaidnak súlya lesz. A mauna megtestesíti a mentális tudatosság állapotát is. Mielőtt beszélsz, távolítsd el az ocsút, ami körülveszi a szavakat, és csak azt mondd, ami szükséges. Akkor, majd idővel, a beszéd erőteljessé válik.” / Saraswati/
Egyszer egy bölcs ember a gésaházban azt mondta nekem, ne szólj egy asztaltársaságban, amíg nem tudsz legalább olyan okosat mondani, mint a beszélgetők.. hallgass, és pallérozd az elméd, de ne félj kérdezni. Az egyszerű ember tökéletesen megvan a saját egyszerű tudatlan világában és boldog. Míg nem ráébred, hogy nem tud semmit,.. akkor kérdez. A kérdéssel teszi meg az első lépést a tudás felé.. a bölcsesség felé. Senki nem születik bölcsnek, eltérőek a képességeink, de a lehetőség a kérdésre, a válaszokra, a tanulásra.. az Útra.. az mindenkiben meg van.
Visszagondolva az életemre.. Soha nem éltem az aranyifjak, vagy az ifjak életét. Kétségtelenül a két legmeghatározóbb otthonom a szerzetesek közt, majd az örömlányok hajlékán volt.. Ezért is él bennem ez az erős kettősség.. ez a paradosztikus létszemlélet.. carpe diem, és a csendre vágyás, a remete lét.
De a jelenlegi remete létemet igazán nagyon szívesen lecserélném már.. Lehet, hogy gyermekként nem tudtam “élni” De talán egy ideje túl nagy kanállal is habzsolom a potenciális áldozatokat, jól jött ez a néhány óra magány, és még a megaláztatás is, egy komoly pofonnak, inkább ez, mint a HIV.
És mint egy varázsütésre, egy rövid időn belül megjelenik az én lovagom is.. talán sötét, talán nem is lovag, de jön.
– Örülök, hogy végre magadhoz tértél. Most pedig oldozz el, és engedj elmenni. Egy pillanatig sem akarok itt maradni tovább.Nem korlátozhatsz a szabadságomban még te sem. Szeretném, ha ezentúl minden ehhez hasonló fétised az ágyban hagynád, és máson kísérletezned ki az ignorálási technikádat. Az érdem nélküli büntetés nem az én asztalom. Ettől többre tartottalak, ahogy többre tartottalak akkor is, amikor eljöttem ide.. Mint hogy bedrogozz, és a szerek hatása alatt kihasználj. Ugyan. Nem volt ez ennél semmivel több. Nem hagytad meg még a szabad akaratom sem. Ne félj.. azért ennyire nem rettenetes veled a szex.
– Ugyan Aoi.. Ne vedd már magad ennyire komolyan. Mit tehettem volna, ha női combfix vagy egy kis drog nélkül, még egy egészséges merevedést sem tudsz produkálni?
– Soha nem voltak ilyen téren problémáim, és nem én haladok egyenes ágon az impotencia felé.
– Egy helyes pofánál több kell ahhoz, hogy megőrizd a libidót aranyom..- enged el
– Örültem – kapok fel egy törülközőt, és már kinn is vagyok. Hogy menekülök? Meglehet. Ha így jobb a lelkének, hát megadom neki ezt az illúziót, magamnak pedig a drámai elvonulás illúzióját.
Kinn az utcán már a holmijaimmal a kezemben állok, és még telefonálni is tudtam. A taxis nem kérdez.. a szolgálati autóról lemondtam, pedig még mindig gálánsan megajánlotta fehér seggem hazafuvarozását. Nem kell.. nem tartozom neki semmivel. már nem, sőt.. Még mindig a markomban van..
Hazaérve végre birtokba veszem saját fekhelyem, és szégyen, nem szégyen alszom. Idegileg fárasztott ki az elmúlt másfél nap. Ha a vendéglátóm nem is, az baszott eleget.
Természetesen megtalálnak.. mindig megtalálnak.. a kis pártfogoltaim. Pénz kellene. Pedig egy egész napig csend volt,.. És alkottam. Ha másra nem is, de új ihlet szerzésre igen is tökéletes volt.. A spermán átsejlő két alak impresszionista vonásai. Valaki becélozta a kameránkat, amin lessük az aktus hullámzását.. Milyen kár, hogy kör alakúnak kell lennie a lencse hatás miatt.
Pénz.. A bankba kell mennem, majd szinte azonnal a fegyver üzletet támadnám meg. Az a mocsok. Négy órámba, és két titkárnőbe került hogy megszerezzek minden információt. Ő és az a körmönfont ügynöke, vagy testőre, vagy asszisztense.. Szóval részéről az üzlet tökéletes volt, hisz ő megfizette a kép árát. Meg fogja, de még mennyire. Telefon indul, patkány, ki a lyukból. A nyomozás gyöngye most megcsillogtathatja azt, amiért fizetem.
Egyszer olvastam egy művészről, ideje meglátogatnom…
Magnus Irvine a szobrászművész egészen különleges élményben részesít, amikor csokoládéba önti ánuszrózsámat. Minden végletekig tiszta és precíz az eljárás során. Semmivel nem kellemetlenebb, sőt.. Mint egy urológiai vizsgálat, amire sajnos életmódom miatt rendszeres szükségem van. A záróizmokat nem szeretném ‘kinyújtani’. Kicsit talán technikásabb temában hódítani
Három kis bonbon, egy doboz, és egy levél:
‘Köszönöm, az együttműködést, részemről örültem az ismeretségnek. A keserű szájíz ellen ~ A’
Devon:
Még hízelegne is a gesztus, hogy térden csúszva megkörnyékez, de az ezek után jövő arcátlanság…. Nehéz magamhoz térnem néhány pillanatig. Egészen más élmény egy piti nepper, aki összevizeli magát, mikor a halántékához nyomja az ember a pisztoly hideg csövét, és… Más ez.
Lendíteném kezem visszakézből azon összemocskolt valójában, de… Egyszerűen nem ér annyit se. Csak azon lehet nemes bosszút állni, aki intellektuálisan felfogja a bosszúd jelenőségét. Nyilvánvalóan Aoi túlontúl primitív még ehhez is. Némán hurkolom szoros béklyóba, és hagyom magára, csakhogy nyugalmas relaxációba kezdhessek a zuhany alatt. Igazán… Rettenetesen jól is szórakozhatnánk, mialatt az embereim elvégzik a dolgukat, de ehelyett… Ehelyett kénytelen vagyok leülni, és titkárom hívását várni, egy dacos szukával az alaksorba, mikor kivételesen semmi egyéb dolgom, mint a jól megérdemelt sziesztám eltölteni az orosz ügyek után..
Kifejezetten haragszok a férfira, de nem a diákcsínyért, mellyel foltot ejtett volna amúgy is sáros hírnevemen, vagy mert fújna mint a kígyó mérget fröcsögve… Sokkal inkább hatott a szóbeszédek szerint partnernek, és kellemes kalandnak egy magamfajta számára, semmint ostoba hisztis kamasz kölyöknek, aki maga se tudja mit akar, de mikor rájön, akkor hattyúhal ahelyett, hogy kinyitná a kis száját. Még hogy ez a férfi domináns alkat volna… Mintha egy ügyefogyott csitrit kevertek volna az agresszív tesztoszteron túltengő tinédzserrel. Borongós kedvetlenség gyötör, és az sem érdekel, Aoi kiszenved, megtörik, vagy őrjöng-e odalent, még a monitor kijelzőjéről is száműzöm lelkivilágom érdekében.
Kaminaga néhány órán belül hív, és elégedettséggel tölt el, hogy legalább valaki képes megütni a szintet, amit elvárok tőle… Ha valamit megtanultam édesapámtól, azaz, hogy nem baj, ha hülyékkel vagy körülvéve, de a nyakukba közvetlen a kezed alá próbáld elültetni az értelem szikráját…
Titkárom pedig megcsillogtatja kevésbé fényes oldalát is. Aláhamisítva a szerződés széfembe pihen, makulátlan párja a galériánál, a képet pedig egy távolabbi apróbb bankra bízom. Lassan kortyolom el kávémat, pedig már lenne okom mozdulni.
Végül csak kikötök a pince magasságában, és sztoikus nyugalommal hallgatom a díva hisztijét. Aoi bár nem tud róla, minden egyes kiejtett szavával feljebb tornázza a gyomromat szorító jeges érzést, és mikor eléri torkom, ellazul a testem közönnyel. Még talán meg is érteném, ha nem az ő szájából és az előzők után művelné ezt. Valójában még inkább magát alázza a szememben, és ennek kénytelen is vagyok nyugodt vontatottsággal hangot adni.
– Ugyan Aoi.. Ne vedd már magad ennyire komolyan. Mit tehettem volna, ha női combfix vagy egy kis drog nélkül, még egy egészséges merevedést sem tudsz produkálni? Egy helyes pofánál több kell ahhoz, hogy megőrizd a libidót aranyom..- bár az első része gyerekes szúrás, a második viszont színtiszta csalódottságom panasza. Sokkal több kell, mint egy bájos küllem ahhoz, hogy érdekesnek találjam, és noha tegnap este már-már felparázslott a szikra, mostanra teljesen kihűlt ez a parázs bennem. Pusztán kiábrándultságom fájlalja a melegség helyét makacsul…
Rövid úton kellemes búcsút veszek, és azt teszem, melyet minden épeszű, érzelgősséget mellőző férfi tenne, ha üzletben, vagy magánéletben csalódás éri… Jobb elfoglaltságot keresek…
Igen, itt érzem magam igazán elememben, ahol fényes az éjszaka, és csillagászati összegek cserélnek gazdát kocka fordultával. A legújabb dél amerikai termés kóstolója pár takaros csíkba az asztalra porciózva, a clubból feltörekszik a zene tompa dübörgéssel. A kanapén szívemnek nem oly kedves vendégem trónol unott tekintettel.
Robert maszkja szinte töretlen. Szinte… Csak akkor látszik, mennyire sikerült idegein táncolnom, mikor titkárom megérkezik a két örömlánnyal, és a megkésett reggeli postával, így vendégem izmai leheletnyit engednek. Kaminaga diszkréten helyet foglal asztalom mögött, és a szúrós pillantás vállam felett őt mustrálja. Titkárom edzett, én pedig immúnis vagyok születésem óta az ilyen tekintetekre.
– Selát, sehall… – mormolom kimérten az elavult üzenetekkel bíbelődve, meghívók, és díszpáholyos jegyek, úgy tűnik a nyár elejével megint mindenki megbolondult…
– Bizonyosan roppant hasznos lehet akkor… – érkezik a selymes válasz, én pedig fáradt sóhajjal mélyedek egy színház jegybe, és hümmögök egyet értően. A férfi velem szemben alig hallható szusszanással hátradől, én pedig fél kézzel a postán matatva megelégelem a modoroskodást.
– Megtudhatom, mi evett ebbe a városba? – az értetlen pillantásra gúnyosan csóválom meg a fejem, lekezelően elhajtva a kurvát, aki nálam próbálkozna – Úgy rémlik megegyeztünk… Egy város, de még egy ország is a kényes kategória. Egyszerűen túl szűkös a hely… – finnyás mozdulattal bontogatom a csomagot, le se véve tekintetem a szemben ülőről.
– Tudod, a temetés. – érkezik a kiokító válasz.
– Persze… Egy hét múlva, és kétlem, hogy az öreg elmászna a hullaházból, csak mert nem jöttél hamarabb.
– Érzelgősség?
– Gyenge próbálkozás… – sziszegem vészjóslón, és még az örömlányok is arrébb rebbennek ahogy előre hajolok.
– Nosztalgia. – érkezik a hideg felelet, és merev mozdulattal elhúzza a férfi az orrom elől a névjegyet, amiért mozdulna a kezem. Feszülten húzom ki magam.
– Robert, neked nincs szíved. – vakkanom oda lesajnálón, és megfagy a légkör a hirtelen mozdulatra. Az egyetlen nesz az egyik ribanc zihálása, mert realizálja, hogy a mellette ülő férfi egy nagyon is igazinak tűnő kést helyezett ki az asztalra, felsértve vele a cseresznye fényezést, és a papír sercegése, ahogy összegöngyöli a névjegyet ujjai között.
– A lelkembe tapostál… – nyújtja felém az összegöngyölt vackot, de minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy megszakítsam a szemkontaktust, és elvegyem tőle a névjegykártya maradványát. Kaminaga egy köhintésére mindketten kissé kizökkenünk, én visszanyelem a kikívánkozó mondandóm, hogy lelke sem lenne vendégemnek véleményem szerint, a férfi pedig leteszi elém a fecnit, és megakad a pillantása. A kérdőn ránduló szemöldökre lepillantok az ölemben heverő csokoládéra, és egy pillanatra én is megakadok, de leginkább a furcsa design miatt…
Előrelendül kezem a kis kártyára, és kíváncsian futom a sorokat… Fel kell kuncognom kínomban, a férfi várakozó pillantására visszazáratlanul félretolom az asztalon a bombonokat, és elnézően elmosolyodok. Ha tudná a hisztis díva most mekkora szívességet tett ezzel a bemutatóval…
– Szerelmes levél… – vonok vállat hanyagul, és felkapva a névjegyet, hajolok az asztal fölé, nem felejtve el megadni a kegyelemdöfést a férfinek. – Bár véleményem szerint hamvába holt ötlet szoborba önteni és elküldeni valakinek azt a virágszálat, amit már volt szerencséje leszakajtani előtte… Hogy is mondjam, nem túl plátói, de egyesek ízlése igen csak fura. – hajolok le, és orromhoz illesztve a rögtönzött papírszipkát felrántom a csíkot az asztalról.
Mikor felegyenesedek, és megigazítom ingem ujját, a kép ami fogad, felbecsülhetetlen. Átszakad Robert maszkja, és az undorral vegyes felismeréssel találom szamba magam. Ingerülten húzza ki ujjaim közül a névjegyet, és csap le a neki kiporciózott csíkra. Itt az ideje bevinni a találatot.
– Természetesen örömmel látlak a szülői házban, pusztán felcsigázott a tékozló fiú hazatérése… – ide hallom, hogy Kaminaga mozdul mögöttem.
A férfi velem szemben ismét megacélozza vonásait mézesmázos hangomra, és mereven fürkész. A két kos esete akik találkoznak a hídon…
– Ha nem bánod, ez esetben este találkozunk a szalonban egy whiskyre… – kapom a kényszerű műmosolyt, és az alattomos pillantást. Miért is gondoltam, hogy fivérem majd megfutamodik a gondolatra, hogy betegye a lábát a villába, dacára annak, hogy én, és minden nemű szeretőm megfordulhat ott… Az évek meg a rutin, talán kezdi magát túltenni a tényen, hogy nem szakadt rám az ég, csak mert két kapura játszok.
Miután kelletlen vendégem távozott, Kaminaga gyors lépésekkel megáll a felém néző bicska felett.
– Szuvenír… Sajátos családi virtus úgy tolmácsolni a fegyverszünetet, hogy a másik arcába toljuk a kést, mióta a nagybátyám hátba lőtte a volt üzletfelét. Sose attól a pisztolytól tarts Miyoko, amit látsz, hanem attól, amelyik ott lapulhat a hátad mögött. – mormogom elmerengve, és lepillantok a kanapé oldalában árválkodó szajhára, majd hanyag nemtörődömséggel és egy lenéző mosollyal lököm elé a hófehér papírlapot, amin még ott díszeleg másik két csík.
– Ha jól sejtem, a megszokott előkészületeket tegyem meg.- takarítja el az asztalról a kést, én pedig ábrándosan bólintok.
– Tartsd szemmel, és.. – egy pillanatra habozok, az asztalon ülő csokoládéval szemezve… Nyelvem hegyén, hogy a csenevész művészemet is, de inkább legyintek. Nem zavar annyi vizet a vergődésével és szerelmes üzeneteivel, bár meglep, hogy a búcsú nyafogás után még ennyi energiát öl további értelmetlen vergődésbe.
A baj nem jár egyedül… Tartja a mondás, és erre iszok is. A kaszinó béli irodámban ülök, idegességem komor elmélyültséggel leplezve. A temetés majd egy hete lement, és Robert velem szemben terpeszkedik, magát szórakoztatva kontár munkájával, mialatt én átpörgetem a dossziét. Az is isteni csoda, hogy az elmúlt hetekben fivéremmel emberi keretek között megmaradtunk, és ebbe beletartozik az is, hogy még egy fedél alatt is töltöttem vele napokat.. Kapcsolatunk sose volt felhőtlen, de hamar rájöttünk, ember embernek farkasa, és hamar elvérzünk, ha örökösen egymást marjuk. Ő betelepedett Európába, én maradtam a szülői házba, és igyekszünk egymás mellett, de nem együtt tevékenykedni, mert a közös munkába minduntalan előtör a dominancia harc a mai napig.
Így hát kész csoda, hogy nem vittük ki a villa oldalát, de az már tényleg megdöbbentő, hogy az oroszok elszemtelenedtek. A columbiai és olasz megállapodások szerint vegas nem az ő pultjuk, mégis kipakolták az árút, és nem nekem… A cocain báró még nem lépett, de finom puhatolózása egyértelmű volt, én vagyok a házigazda, elvárja, hogy a beszállítók közt rendet tegyek.
A rendőrség mély tanácstalansággal hallgat arra a két megcsonkított futárra, amit az oroszok küszöbén hagytam Kaminaga precizitásának hála, mire az eb beseggel a kapuba, és se ki, se be… Legalábbis nem hajlandó azt a szajrét se felköhögni, amit csaholva nyelt le az orrom előtt… Meghökkenve állok az eset előtt, addig a pontig, amíg titkárom elém nem tolja a csinos kis aktát, túlbuzgóságának ékes bizonyítékát.
Komoran bámulom a képeket, és nincs ínyemre, hogy fivérem megunja a kártyákkal zsonglőrködést, és Kaminagát odébb tessékelve vállam felett szemez a képekkel.
– Triád? – mormolja kontár módon.
– Nem, csak egy… Egy igen hosszú történet. – mormolom nyugodtságot mímelve, és mélyet szívok a cigarettámból. – Nem kéne hazalátogatnod? Európa nagy hely, nehezen nélkülözlek…
Régi egyezmény, amit nem a testvéri szeretet, hanem a szükség és diplomatikusság szült. Ő megkapta a külhon elenyésző ám sajnos nem elhanyagolható képviseletét, én maradtam a szülők nyomdokában. Kapcsolatunk majd tíz éve kiegyensúlyozott, ennek oka, hogy nem töltünk több időt egymás társaságában a kelleténél. Láthatólag bátyám is megbékélt a saját üzekedéseivel, és nem sok kedve van a nyakába venni a családi vállalkozást, én pedig mélységesen hálás vagyok, amiért néhány nyitott árukapcsoláson túl mindenki a saját dolgával foglalkozik. Ezért is paprikáz fel válasza pillanatok alatt.
– Kivárom a krízis végét. Az olaszok száját már úgyis befogtam…
– Nincs krízis… – csukom be az aktát lesajnálón, és visszacsúsztatom titkárom elé. – Ha most megbocsátasz…
Kaminaga nincs elragadtatva az ihlettől, ami megszáll. Komoly gyomorszájasként ér a képek tanulsága szerint gyatra művészünk ily forma árulása, és a jelenleg élő határok felrúgását is ennek javára írom az oroszok részéről. Első gondolatom, hogy porig égettetem a műtermét, de az ilyen fajta tiszta kivégzés túl egyszerű… Ha hirtelen nincstelenné teszem, kirúgom alóla a talajt, csak egy sebzett vadat kapok, aki küzdeni fog az életéért… Nem, sokkal inkább érdemli, hogy kifárasszam…
Aoi új falkát talált az orosz nepperek berkeiben, az pedig ezerszer jobban fog fájni számára, ha úgy marok oda, hogy érezze, előlem nincs biztonságban az új hiénái között sem. Nem fogom nyilvánvalóan marni, mikor hátulról kerülve is az őrületbe kergethetem…
Kaminaga még aznap délután elküldeti a képes üzenetem a kedvenc oroszunknak, akinek társaságát az akta szerint ez a szajha már jó ideje élvezi. Természetesen bármily szaftos és kompromittáló is a felvétel, amin a törékeny művészlelkünk pornósokat megszégyenítő maszturbál bolyhos kis jelmezben, az elveszett kandúrom szenvtelen alacsony összeggel megfejelt megtalálási hirdetésére csak egy diplomatikus védelmi beszéd érkezik, azzal a felkiáltással, hogy foglalkozzak a saját dolgommal, és legközelebb vigyázzak jobban a házi kedvencekre.
Nem is vártam mást, a célom nem a nyuszi kiugrasztása volt a bokorból, csak amatőrségének adna hangot az orosz, ha ennél komolyabban foglalkozna egy ágymelegítővel. Ez pusztán, csak egy bájos üzenet, nem elég, hogy Aoi használt árú, de roppant olcsó is a szememben. Aligha nem el fog jutni az éjszakai pillangónkig, és ha ez megtörténik, az acsarkodásom is célt ér… Egyébként megfogadom az orosz tanácsát, foglalkozok a saját dolgommal, és a következő üzenet már nyílt pöcsméregetés szigorúan üzleti, és vigyázok a dolgaimra, azaz befagyasztom a kábítószer csatornákat Ázsia felé. Több beszállítóm húzza a bajszát a lépésre, de messze én vagyok a leghálásabb terjesztő Kalifornia, Nevada, és Oregon könyékén, így ők is bojkottot rendelek átmenetileg. Ez egy enyhe kis bosszúság, semmi több, de nagyon jól tudom, kényelmetlen úgy előre nézni, hogy hátulról méltatlankodnak az emberek, és bizony az alvilág mindenhol egyforma… Összefonódik. Ha ezzel a rivális klán csappan meg odahaza a szajrétól, az nyílt ellenségeskedés, ha a saját kutyáit éheztetem, az talán még rosszabb…
Méltó válasz érkezik, mégpedig az, hogy az oroszok készek újra asztalhoz ülni. Nagy rajtam a nyomás, de ezzel a háborút megnyertem tulajdonképp. Nem felelek hosszú napokig, és finomabb ajánlat érkezik, ebből pedig azt szűröm le, nekik is kellemetlen ez a megborult állapot, de nem engedhetnek a büszkeségből. Ezúttal újfent én vagyok, aki nem méltatom válaszra, de élő futárt kap vissza, had egye a franc, és had alázzam tovább a nagyvonalúsággal. Nesze semmi, fogd meg jól. Robert a nyakamba boldogít, mindennek tetejében, és isteni szikrával veszi le néha a vállamról a terhet, de nem vagyok hülye.. Sokba fog még kerülni nekem, hogy az európai kapcsolatokon át igyekszik pótolni kedvemre az árut időre, hogy a megrendelők semmit ne vegyenek észre. Tekintve, hogy családi mentalitásból egy személyiség típust örököltünk, ez olyan fajta szívesség lesz, amilyen engedékenységet két kis kos tesz egymással szemben. Lehet, hogy most előzékenyen hátrál két lépést, de szinte várom, mikor öklel nekem lendületből… Egyetlen szerencsém, hogy nem mostanában fogja tenni, hidegvérű alkatok vagyunk.
És akkor eljön az a pillanat, mikor egy hetes késéssel leadom az árut, és lehúzok fél üveg töményt megünnepelendő. És megtörténik, amire hosszú, közel két hónapos időintervallumig nem volt példa, van annyi szabadidőm, hogy pillantásom végigsöpörjön irodámon, és megakadjon a bárszekrényen.
Annyira elfoglalt diplomatikusan, makacsul, de leginkább asztal alatt tárgyalni az oroszokkal, hogy teljesen kiment a fejemből, a kimerült elmémben összeesküvés elméletnek is beillő “felbujtóm” személye. Lévén ma Robert díszeleg valamely esten a nevemben, még az ő minden lében kontár személye sem akaszt meg, mikor rám vigyorog a doboz segglyuk bonbon.
Az utóbbi hónap feszültsége bájos díszkíséretet szült a nyakamba. Nap közben ha kilépek a lakásból, még szerencsésnek mondhatom magam, hogy el tudok menni csak szerényen harmad magammal illemhelyre. Nem mintha frusztrálna, hisz ebbe nőttem fel, számomra az a különös, ha se egy kesztyűtartóban revolvert nevelgető sofőr, se egy titkárnak öltözött hatlövetű csivava nem liheg a nyomomba. Most azonban kissé furcsán kellemetlen érzéssel tölt el, hogy látogatóba érkezek egy szajhához, és kétajtós szekrényekkel szegélyezve egy cseppet talán… Szigorúan csak esetleg… csenevésznek érzem magam.
– Nem gondolod Adam, hogy ezúttal rontotok az összképen? – teszem fel magamnak a kérdést rágyújtva, és felmérem a külváros ezen részét. Kellemes, bár nem épp előkelő környék.
– Lehetünk diszkrétebbek is, uram.
– Elbújhatnátok egy kerti törpe mögé… – javaslom jeges előzékenységgel a gorillának, és mintha legalább a kocsi mellett haptákozó társának leesne, mert balta ábrázatán egy mosolyhoz hasonló groteszk fodor villan.
– Nem fontos… – legyintek, mielőtt a kevésbé intelligens golyófogóm teljes idegrendszere feladná az agymunka kényszerű erőlködésében, és lassú léptekkel megindulok a Kaminaga által megadott cím felé. – Nos uraim, amit biztosan tudunk, hogy egy pincsi sem volt a háznál kalasnyikovval… Kaminaga közel negyed órája felmérte a terepet, úgyhogy lesznek szívesek kint várakozni…
Kelletlen bólintást kapok, és előzékenyen hagyom az öltönyös buldózert az ajtónak rontani, miközben másik két társa úgy simul nekem, hogy az zavarba ejtő lehetne az intim zónámra nézve… Kész szerencse, hogy egom megbillenni sem hajlandó a röhejes ténytől, hogy testőreim szendvicsbe szorítanak.
Kisvártatva az ajtó nyílik, az Adam fedőnévre hallgató egyed pedig beront, én csak csóválom a fejem az ismerős hangú hisztire, ami akkor tájt csitul, mikor a vérebem belerondít a családi idillbe.
– Hát illik így bánni egy hölggyel? – pisszegem le a trollt, és egy biccentéssel az ajtóhoz tessékelem, értetlen ábrázatot vág, de a fagyos hallgatás tudatja, hogy célba talált a bókom Aoinál. A kicsivel több humorral megáldott nagydarab állat nekilódul biztosítani a bejáratot, a harmadik pedig, aki jól megszokott agytröszt az ifjú titánok között, egy biccentéssel behúzza az ajtót mögöttem.
Szórakoztat a jelenet amibe sikerült tapintatlan belegyalogolnom, nevezetesen egy rettentő zavart félmeztelen hölgy, és a dühtől füstölgő művészem látványa…
– Magunkra hagyna kérem? – csattanok fel cseppet sem kérdő hangsúllyal, és a zavart modell a kiborulás határán csörtet el egy távolabbi ajtó felé.
Pillantásom érdeklődve akad meg egy félig leterített vászon előtt, és felhajtva a leplet rezzenéstelen ábrázattal veszem, hogy saját tekintetem néz vissza rám. Úgy tűnik, Aoi új múzsáját köszönthetem férfiasságomban, mert a félkész mű péniszem hibátlan valójában van elsődlegesen kidolgozva. Csak akkor vagyok hajlandó Aoit méltatni pillantásommal, mikor alaposan szemügyre vettem a helyet, és pofátlan arrébb húztam még pár ponyvát unott pillantással.
– Roppant hízelgő a rajongása, de ha ragaszkodik ehhez a gyerekességhez, kénytelen leszek felégetni ezt is, mint az elődjét… – mélázok félhangosan, bár nem vetettem tűzre a képét, de tudom jól hol fáj egy alkotó embernek… Saját elméje és keze szülte, kreativitása nevelte gyermekénél. Ott a legsebezhetőbb, és ez egy varázsütésre elmulasztja a fúria dermedtségét.
– Takarodjon kifele, feljelentem magánlaksértésért!
– Ugyan hercegnőm, én is feljelenteném személyes sérelmekért, de ott nem csak jogi paragrafusok és bankók repkednének akkor…
Öltönyzsebembe nyúlva húzom elő a bonbonokat, és laza mozdulattal ejtem az asztalra a csomagot.
– Sajnos nem élek ilyesmivel… – mímelek bűnbánó arcot – De bizonyos vagyok benne, hogy nagyobb szüksége van rá, az oroszok a kifinomult seggnyalásra buknak, gyakorolhatja ezeken. – mosolyodok el lekezelően. Ahogy mind közelebb sétálok komótosan, megcsap a férfiparfüm testes aromája, és magam sem tudom miért, de az eddig fortyogó indulatok most előzubognak belőlem.
– Hogy merészeli…
– Na idefigyelj Bogaram… – kezdem a fal felé szorítani, pedig minden porcikám taszítja és vonzza… -. Gondolkoztam én ezen a dolgon egy keveset, és rettentő jó kedvemben találsz, így adok neked két lehetőséget. Az egyik, hogy felköhögöd nekem gerinccel – már ha van olyanod -, hogy mi közöd az orosz virgoncságokhoz, mert nem tudod nekem beadni, hogy véletlen egybeesés, mikor új farokra cuppansz, az pedig hirtelen nagyon tökösnek hiszi magát, és belerondít a napirendembe… A másik, hogy adod a hülyét, és meg talál csúszni a fiúk keze… – biccentek a bejárati ajtó irányába.
– Magában is annyi tisztesség szorult, hogy mással intézteti a piszkos munkát… – sziszegi eltökélten megállva, mire én is megtorpanok.
– Nőt nem ütök meg… – fintorodok el felháborodva, de oldalra billentem a fejem szórakozottan. – …Kivéve persze, ha ő maga kéri, sőt, esedezik, hogy én intézzem el inkább, semmint ezek a roppant kedves, antipatikus fiatalemberek.
Aoi nagyjából olyan megkövülten áll, mint aki nem biztos benne, hogy emberi nyelven szóltak hozzá. Ismereteim szerint a legtöbb műteremben nem ildomos dohányozni, így előhúzok egy szálat, és elfoglalom a szófára emlékeztető antik bútormodellt, meglapogatva magam mellett a párnákat.
Magam sem tudom miért, de egyszerre jön az inger, hogy porrá akarom zúzni a szilaj férfit, és jön a megmagyarázhatatlan sugallat, hogy leereszteném előtte a maszkomat, és vennék egy mély levegőt hónapok után. Győz a hideg intelligencia, és inkább maradok annál, hogy válogatott módokon alázzam, tiporjam, és üssem ahol csak érem.
Összecsókolózok a nikotin szállal, és acél idegekkel közönyös várakozással tekintek fel rá, mint a délutános tanár, aki unja a tananyagot, ismeri a dákja sekélyes képességeit, de puszta szadizmusból elvárja az elvérzést nyilvánosan a kegyelem kettesért, mindezt pedig flegma nemtörődömséggel kíséri végig.
– Hallgatlak… – ehhez mérten lekezelőn intek, és kényesen hátradőlök. Nem békülni jöttem, nem is bűnbakot lőni, de még csak sérelmeim sem tombolnak kitörésre, noha indulatom az egekben… Egyetlen egy dolgot várok pusztán, hogy lelkivilágom elenyésző, emberibb, talán még törődni is képes részének ez a szajha adjon egy jó okot, hogy miért is ez az egész cirkusz, és miért is engedjek a késztetésnek, hogy ne küldjem őt is a darálóba újdonsült cimboráival…
Aoi:
Napok telnek el a küldeményem óta, de a címzett nem méltatott válaszra, és ez elgondolkodtatott némileg. Valóban, le akartam zárni mindennemű kapcsolatot ezzel a férfival, hiszen megalázott érdemtelenül, ezt pedig amikor, bár be kell valljam elég vulgárisan és gyermetegül, de tudtára adtam, akkor sem változtatott a viselkedésén, és tovább korlátozta a szabadságomat olyan módon, amire egyáltalán nem volt se felhatalmazása, se joga.,
Mindenesetre azt el kell ismernem, hogy gyermeteg reakciómmal, és a kis ajándékkal csak saját magam felnőttségét, és józan ítélőképességem ástam alá, valójában korán sem annyira lényeges ez az ügy, hogy ennyi energiát fordítsak rá, megkaptam mindent amire vágyhattam a férfitől, sőt attól többet is, de mentségemre legyen a kíváncsiság.
A kis mentoraltjaim azonban olyan mélyen taszítanak le a pénzügyek posványába, és vágnak durván a materiális világ gránit padlójához, hogy kell pár nap mire minden financiális kérdésben tisztára jövök magammal. A kiállítás nagy siker volt, és még az sem tudott teljesen felbosszantani, hogy a kis csokoládém válaszát is megkaptam előre. Az aukciók sztárja rejtélyes módon eltűnt miközben macskáskodtam a főkandúr magánrezidenciáján. Az aláírásom gyenge hamisítványa minden átadási, eladási bizonylaton ott díszeleg, és bár nem kell írásszakértőnek lenni, hogy megállapítható legyen, hogy a hamisítványok közül is gyengébbik fajta a kézírás, mivel az alibimet pontosan a hamisítás megrendelője adhatná, akinek mázlijára természetesen senki nem látott az oldalán távozni nem verem ki a hisztériát a kép miatt. Meglopott, de ezzel sokkal többet elárult magáról és bizonyított nekem, mint amennyit valaha is szándékában állt.
A vagyonkezelő alap fejével kedélyesen szürcsölgetve a cseresznye teát minden férfias, vagy femininebb bájamat bevetve kelletem magam, és nem hatástalanul. Nem kis munkámba kerül a közgazdász rókaagyú aktakukacból kihalásznom ötnél több egyenes mondatot, e azokkal már boldog vagyok. Van megoldás a problémámra, és korán sem annyira bonyolult, mint ahogyan azt elsőre elképzeltem. Már csak egy pénzeszsákot kell elcsábítanom, a sötét oldalról, jobb, ha a pénznek nincs sehol nyoma. Most szívom egy leheletnyit a fogam, hogy nem tártam szélesebbre a lábaim hívogatóan a főkandúrnak, és nem játszottam el a Stockholm szindrómásat neki, mert a drogügyletekből befolyó fekete pénzzel megsegíthetné a vállalkozást, de mivel semmiben nem akarok adósa maradni, és a kapcsolatunk már a kezdetektől nézve is enyhén szólva nem kiegyenlített, egy kicsit talán örülök is, hogy nyitott szemmel, és füllel járkáltam az oldalán. A patkánynak köszönhetően pedig két legyet üthetek egy csapásra, méltó válasz a tolvajlásra, és potenciális befektetők ágyba, és a prostitúció iparágába való becsalogatása.
Anyám mindig is a több lábon állást szorgalmazta, és végre beérettek a fejemben elvetett magok százai.
Keresve sem találhatnék alkalmasabb helyet, mint a kiotói Gion, vagyis anyám felség területe. Nem kerül sokba utaznom, és bár a Gioniak megvetik anyám hanamacsiát, mert szerintük az Simabara újjászületése, ameddig bőkezűen támogatja a közösséget, és a legfőbb teaházak klientúrájának több mint fele az ő útmutatásával, vagy hölgyei mellett téved be, addig mindenki zárva tartja a megfelelő helyen és időben az apró cseresznyevirág ajkait.
Anyám nevetségesnek tartja az ötletet, és azt is, hogy van merszem a Cirque de Soleihez hasonlítani, de Las Vegasban tudni kell nagyot álmodni, és álmokból soha nem volt hiány..
A felső tízezer legdörzsöltebb maffiózói ugyan még nem tudtak az ajánlatomra harapni, de az ifjú titánok, akik egykor majd a helyükbe lépnek elbűvölten nézik a gésák kifinomult mozdulatait. Hihetetlen, hogy elég egy kis porhintés, és a kelet misztikumának hatása alá kerülnek kivétel nélkül mindnyájan.
Ahogy a kimonó selyme rám feszül, keserédes emlékek törnek fel, de lenyomom őket, akár a cigaretta csikkemet, A szónokolással, és mások manipulálásával soha nem volt problémám, de most, ha lehet így mondani, a vitorlám egy kis hátszelet is kapott. A legelső sorban ugyanis, a befolyásosabb egyének között ugyanis egy valamikori szeretőm ül, és a sors kegyeltjeként azon kevesek közül egyet sodort felém az élet, akikkel békében,l sőt kölcsönös tisztelettel váltunk el. Már amennyire én tisztelhetek egy drogneppert, ő pedig egy alkalmi prostituáltat.
Elég az, hogy elsőnek támogatja a javaslatom, és a nyom nélküli pénzfolyók úgy árasztanak el, hogy magam is majdnem a fenékre kerülök.
A becsvágy, a hataloméhség mindennél nagyobb, és tény hogy van az ötletben fantázia, két nap, és Vegas elfeledett és eddig féltve őrzött központi szálloda sora az enyém. Valaha a keleti varázs alatt álló nyugatnak készült giccses aranyozott sárkányokkal, és olyan fajta eklektikával, ami egy hazájához hű ázsiait a zokogásba kerget, de pontosan nekem való. Színes, szagos túlzás és extremitás, a munkálatok már aznap elkezdődnek, és épülni szépülni kezd festményeim, és terveim szerint az új, vegasi hanamacsi.
Hogy miben különbözik majd ez a valóditól? Azon a szinten amit vendégkörnek megcélozunk nevetséges távolság a valódi Kiotó, és a gésanegyede, de amit mi egy karnyújtásnyira kínálunk hangosabb, színesebb és modernebb. Egy új sikk, olyan termék, amire a marketingesek a Must Have jelzőt találták ki. Lüktető, és gátlástalan, ugyanakkor a felszínen kifinomult, és modoros. Bárki megtalálhatja a számítását, és a japán tradicionális gésakultúrát beleértve, akár dannájává is válhat egy hónapra a legfrissebben nyíló virágszálnak. Japán még mindig megtart minden tradíciót, akármilyen ideje múlt is legyen, vonalas, és merev. A világ felgyorsult, a kifinomult szórakoztatásnak, és az örökké tartó ígéreteknek már lejárt az ideje. Pontosan annyi kellem, misztikus és titok a még befogadható egy átlag nyugatinak, amennyit egy numera előjátékának szán. A látszat, hogy csináltam valamit, a látszat, hogy nem egy közönséges szajha, hanem egy magasan kvalifikált, intelligens, kifinomult titok ül az oldalamon, aki azonban a megfelelő pillanatban úgy nyeli el azt amit a szájába adok, mintha a legdrágább kaviár lenne az.
Táncestek, varázslat, enigmatikus légkör jelképek, amit nem értenek, tökéletes csomagolása a japán nép beteges perverzióinak, a pedofíliáját, a fétiseknek, a mániákusságnak. Nincs olyan, amire ne kapna a szenvedő gyógyírt, és ezt mind a legnagyobb diszkréció, és társadalmi megbecsülés mellett.
Egy gésa nem kurtizán, ezt a nyugatnak is sikerült lenyomnunk a torkán, így tehát annyival kevésbé megvetett a szórakozás a cirádás tetők alatt, mint a valódi vörös-lámpás ringyók között, hogy a pornó, és prostitúció iparának résébe sikerül betörnünk akadálytalanul.
A tó tökre feszített, a sakurák szirmai törik meg csak gyűrűszerű hullámaikkal, ahogy egy-egy szirom megcsókolja a víz felületét. a koi-pontyok már habituálódtak a folytonos felszínkavaráshoz, nem úsznak fel minden egyes sziromhullás után a felszínre étel reményében. A kis pagodában kedélyes múltidézés mellett jelentem be a kérésemet, ami a sors kegyessége nyomán nyitott fülekre talál.
Dimitri megértően fogadja a revansot, miután kissé esztétizálva eladom megalázásom történetét, és leginkább azt, hogy nevetséges következménnyel alávághat egy olyan elkényeztetett, és felsőbbséges pöcsnek, mint Devon. Valamint egy új piacra tudja majd a termékét bevezetni..
Az egész üzletből csak 20%-ot kértem, és elvállaltam a hely futtatását névlegesen. Még is tökéletes, hogy meglett, és sikeres kezdő maffiózók serege védi a seggemet, ha az én érdekeim minimálisan is sérülnek, az ő hasznuk már észrevehetően megcseppen így meglehetősen biztosítva érzem vállalkozásom sikerét. Ha jobban belegondolok ennek egy részét devonnak köszönhetem, majd ne felejtsem el meghálálni, amiért elvitte arra a bálra az unokahúgom.
Visszautazva hiányzik a csend, és a harmónia, de a saját királyságom építése túlságosan lefoglal ahhoz, hogy komolyan elgondolkozzak a hiányon. A japánból behozott hölgyek hogy-hogy nem kikerültek a rendőrségi adatbázisokból, pontosan olyan láthatatlanok lettek, mit a valódi gésák, diszkrétek, finomak, mint egy éjjeli pillangó.
A kiállításom tökéletes helyszínéül fog szolgálni a nagy bejelentésnek, és miért ne promotálnám saját magam, ha megtehetem, a legsekélyesebb hölgyekkel kezdem az alkotást, mert tudom, hogy a végére el fogom veszteni minden türelmemet, azonban erőn felül teljesítek.
A megnyitó a következő hónapra van beütemezve, az oroszok átküldtek pár képet, ami igen csak hízelgő volta az egómnak, kiscicusságom felmagasztalása minden egyes darab. Dimitri diszkréten ajánlatot is tesz a múlt felelevenítésére, akkor tehát őt is felkészületlenül érte az átalakulás. Nem utasítom vissza, de még nem fogadhatom el. Ha elköteleződöm mellette nyerhetek egy komoly támogatót, de elveszíthetem a függetlenségemet, és a menekülési útvonalat. Nem szeretem, ha megkötik a kezem.
Épp egy a kompetensebb darabok közül foglal helyet a szófámon kihívóan, és pontosan az az értetlenség dühít fel, amit ettől a darabtól nem vártam el.
Masszív migrénem már reggel óta tart, mikor megfenyegetem a hölgyet, hogy ecsetvéggel a seggében fogja végigülni az alkotás menetét, ha még egy értetlen kérdést meg mer fogalmazni, amikor korán sem gyengéd behatolók nyomulnak be magán szentélyembe.
Két öltönyös gorilla és Őpöcsömsége alacsonyodik le hozzám személyesen. Azt hiszem egy kis sziszegéssel le tudom őket rázni, de miután modellem visító frászt kapva kereket old, már nem is lesz olyan sürgős az ügy. Várjunk csak Aoi, miért húzod be füled-farkad? Hiszen hazai pályán vagy. Mit tud ez a te ügyletedről? Semmit. Akkor tehát őrizd meg a pánikot, és fojtsd a hidegvér maszkja alá a kis gecit.
– Hallgatlak – ütögeti meg a szófám kényes anyagát. Mályvarózsa borítása van, tört lazacszín selyem.. Talán lényegtelennek tűnik, de én erőt merítek a hely szelleméből, és abból, hogy bár ő két főemlőssel van, nekem meg van a szemtanúm a betörésre, és az erőszakosságra, valamint ez továbbra is magánlaksértés, és ha élve kihúzom, legalább egy fél napos munkát el tudok intézni neki, vagy a titkárának a rendőrséggel.
– Régi, nem új farok, van ami iránt nem vesztem el az érdeklődésem ilyen könnyen..- mosolyodok el, és úgy döntök, felveszem a házigazda szerepét.
– Ha mesét akarsz hallani, engedd meg, hogy készítsek előbb egy teát, szeretném megtartani a hangszálaim épségét, és természetesen, ha képes vagy a kezes magad mellett tartani, ahogy az óriásbébik is, akkor megkínállak benneteket is. De el kell hogy keserítselek, a díszkíséret, bár nagyon imponál, de nem tartok itthon aknavetőt, úgyhogy felesleges volt az élő páncélmellényeket magaddal cipelned. Mindenesetre lenyűgöz, hogy ennyire komolyan veszed magad, és engem is. Ha csak egy prosti vagyok, aki új helyen piócáskodik, hogy lehetnék értelmi szerzője bárminek is? És ugyan mi okom lenne rá? El kell hogy keserítselek Mr. Egó, csak egy szem dominó vagy a sorban, te tulajdonítasz magadnak túlságosan nagy jelentőséget. Jut eszembe zöldet fehéret vagy feketét? – vonom fel a szemöldököm, és ellibbenek a konyha irányába. Ha akar valamit utánam jön, ha magának jót akar, marad, és emészt egy kicsit.
Devon:
– Vöröset. – közlöm merő kekeckedésből, mert a rögtönzött modoroskodás nincs ínyemre, Aoi pedig úgy rántja magát vigyázzba, hogy bántja az egoizmusom. Nem tetszik a méltóságteljes kandúr, vissza kérem a zavart kölyköt, akit rázhatok a grabancánál fogva, mert rossz fát tett a tűzre, és ez még elég enyhe kifejezés volt. Meglehetősen légből kapott a gondolat, de sokkal inkább tulajdonítom az elfogyasztott alkoholnak, semmint az egzotikus darab bicskanyitogató személyének, hogy miután kifordult a konyhának titulált helység irányába, elnyomom a csikket – némi hezitálás után nem az antik bútordarabon- majd utána lépek kimért nyugalommal.
Lezserül dőlök az ajtófélfának, de a merev távolságtartás nem távozik gesztusaimból. Erősen apellálok rá, hogy a rideg kitüntető figyelmem ha mást nem, hát kényelmetlenséget okoz majd, és valahol azon a ponton kap el a kétely, mi is érdekel benne annyira, hogy nem tekerem ki a nyakát az ostoba kíváncsiságom kielégítése helyett, mikor a forró vizet próbálja összepászítani a takaros kis szett darabjaival.
– Kiviheti a tálcát, ha már ilyen türelmetlen… – veti felém félvállról, és ha nem hódolnék a borongós hangulatom szeszélyeinek, talán még reflektálnék is.
Helyette csak hátrébb lépek egy lépést, elállva az ajtóból, és tüntetőlegesen összefonom magam előtt karjaim. Gyerekes? Meglehet, de ezen primitív nyelven semmi kétségem, hogy talán ért. Nem áll szándékomban megkönnyíteni a helyzetet.
Egy pillanatnyi méricskélés után könnyednek mímelt felsőbbrendű mozdulattal megoldja a dolgot, és eligazgatva a szett további darbjait vonul el mellettem vele. Bizony picinyem, begyalogoltam az életedbe, a lakásodba, haragos vagyok, és annyira se méltatlak, hogy megsegítselek bármiféle partnerséggel a rögtönzött színdarabodba, amit nyilvánvalóan nekem rendezel a teadélutánoddal…
– Kíváncsi vagyok miféle gyermekded naivitással érezted úgy, hogy ha belepiszkítasz bizonyos… Körökbe, annak nem lesz semmiféle vonzata rád nézve. – adom meg a kezdő rúgást, hogy beinduljon a színvalló szakkör, mert vagy komolyan érdekli, az ízléstelen csészék hogy állnak, vagy hidegháborúba kezdünk azzal kapcsolatba, ki is adja fel sértettségét, és töri meg a csendet elsőre.
Nem mondanám nyugodtnak a pillantást amivel méltat, de a mimika tárházból se nem tudok, se nem érdekel az érzelmek kisilabizálása. Épp elég az, hogy kezdem megfogalmazni, mirefel ennyi indulat és érdeklőség az irányába…
Aoi:
A válaszára csak elmosolyodom. Nem tudja kivel áll szemben, történetesen van kiváló minőségű vörös teám, de ha egyéb színt talált volna mondani, túlzás nélkül állíthatom, hogy a legnagyobb valószínűséggel lenne olyan tea a készleten. Miután összeállítom a készletet, egy halvány próbálkozást teszek rá, hogy a hercegem esetleg segítő kezet nyújtson a felszolgálásban, de a nemleges válasz nonverbális közlésére már mosolyognom kell. Milyen..aranyos. Egy mufurc, sértődött kisfiú, akitől elvették a játékát. Hiába mindannyiunkban él még a gyerek.
A nevetésem mosollyá próbálom szelídíteni, amit pedig az udvarias kínáló gesztus álcájába próbálom erőszakolni, több-kevesebb sikerrel.
Miután körbekínálom a teát, mint egy valóságos gésa, a figyelmemet visszafókuszálom Devon személyére, ki mintha ma kevésbé lenne karizmatikus? Vagy talán csak a gorillák hatása ez, hogy eltörpül a tekintélye.. Ha visszagondolok a bálra, az unokahúgommal. Ahogy a karjaiba omlottam.. Most mintha kicsit kopottas volna. Vagy csak én akarom ilyennek látni?
– Már miért gondolnád, hogy nem tudom felmérni a tetteim következményeit? – kérdezem negédes együgyűséget mímelve, de a jó öreg ‘Ó hogy basznának ketté’ élét a kérdésnek nem tudom teljesen elfedni – Hiszen cselekvőképes, nagykorú, beszámítható, értelmes emberi lény vagyok, annak minden tulajdonságával.. És képzeld, az egy megy egy már az óvodába ment. Inkább azon törd a fejedet, hogy hogyan húzhatnál hasznot ebből.. Senkid nem vagyok, nyugodtan ledózerolhatsz a föld színéről, és senki nem tesz ellened panaszt, de te még csak számolni sem számoltál ezzel a lehetőséggel.. Revansot vettem, és te a megfelelő válaszon gondolkodsz, amit tálalok is eléd. Nyílt részvénytársaságként működik majd az üzletünk, a törzstőke már meg van, de a befektetők, tehát részvényesek még nem állnak sorban… Még..
És itt jössz te a képbe. Bevásárolod magad, egy jó húsz-huszonöt százalékra, ez financiálisan nem jelent megterhelést, a legnagyobb tulajdonrész, és az ezzel járó előnyök így is a te kezedben csoportosulnak…
Azzal, hogy vásároltál, egy divathullámot indítasz el, a cég apró, filléres tételekre bontja szét a megmaradt részvényeket, melyeket a befolyásolt fogyasztók a piaci ár akár tizenötszöröséért is képesek megvásárolni, csupán a befektetők személye miatt.. Te vagy a marketing, annyi a dolgod, hogy a lépre csald a befektetőket, a megtartáshoz pedig már beszereztem az embereket, ragadni fog a méztől még a fülük is.. És hogy ez hol jó neked? A cég működni kezd, a pénz tiszta lesz, az osztalék legnagyobb része a tiéd, és a fekete pénzek mosása meg is történik a cégen belül.. ezen kívül az egyéb juttatások pedig a szokásosak.. Nekünk nincs szükséged rád, hiszen hozzád hasonló marketingarcot viszonylag gyorsan tudunk keríteni, neked viszont nem csak reklám, pénzmosó, plusz kereslet, de kontroll a jövendőbeli maffiavezetők felett.. Hidd el, jó szemem van az ilyesmihez.. és ha egy kicsit is kompetens vagy ebben, rájössz hogy igazam van.. És a felettük gyakorolt kontroll, hatalom hosszú. hosszú évekre bearanyozza majd agg korodat is.. – fejezem be az érvelésem, természetesen az adu ásszal a kezemben, de letéve a legjobb lapjaim..
Remélhetőleg nem szagolja ki, hogy a prezentációm több mint fele blöff, és hogy az érveim közül három, vagy négy az, ami gondolkodóba ejtheti, vagy ha még is, akkor elégnek tartja a kínálatra bocsátott ajánlatomat..- A teámba iszok, és hátradőlök a szófán, ügyesen magam alá húzva lábaimat. Hermefrodita? Többször megkaptam ezt a jelzőt.. de javítanék.. talán inkább androgűn.. És hogy ez hol jó nekem? Én lennék a felügyelő bizottság feje, mint munkavállaló.. A védelem kijárna, minden adatot, elszámolást látnék, kezelnék, valamint bizonyos hatalommal rendelkezek mindenki felett, ami azonban a megfelelő ember egy tollvonásával elvonható.. De ez nem történik meg, hiszen figyelmes vagyok..
Yaoi2You 
Élveztem, ahogy cserkésznek, flörtölnek, bár Devon túl lőtt a célon a droggal kicsit, ezt a macska egér harcot húzhatod ameddig van ötlet, Bár az úriember feleslegesen sértődött meg a képen, egyszerűen elüthette volna egy jó poénnal is, hogy mi tökéletes az papírra kívánkozik,de ő megtorolt helyette, :3 Így Aoi visszavágása a csokival igazán a jelleméhez méltó lett……. nagyon tetszett, köszönöm
Mizuki
KedvelésKedvelés
A kis kakasok, azért kíváncsivá tettetek mi lesz, Devon lépése erre, mert mindenre számított csak erre nem szerintem
Mizuki
KedvelésKedvelés
Sziasztok, mivel a másikhoz nem tudok írni, ide firkantom a véleményem. Szépen bontottátok ki a szálakat, nagyon jó lett, bár ahogy mondtátok, igen tényleg sok a kör mondat. Köszönöm hogy olvashattam, 🙂 bár én ágy érzem ennek a történetnek közel sincs még vége 🙂
Mizuki
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Mikor lesz folytatás? Köszönöm az eddigieket!
KedvelésKedvelés